Krisztus, a világosság napja

27. E krisztusközpontú szempontból érthetô meg egy másik szimbolikus jelentés, amit az az Úr napjának a hívô gondolkodás és a lelkipásztori gyakorlat tulajdonít. Egy bölcs lelkipásztori megfontolás arra késztette az Egyházat, hogy tegye kereszténnyé a vasárnap számára a dies Solis, a "Nap napja" elnevezést, amellyel a pogány rómaiak jelölték e napot, s még mai nyelvekben is feltűnik. ³⁰ Így vonták ki a hívôket azoknak a kultuszoknak csábító hatása alól, amelyek a Napot istenítették és e nap ünneplését Krisztusra, az emberiség igazi "Napjára" irányították. Szent Jusztinosz amikor a pogányoknak írt, a szokásos "Nap napján" kifejezéssel élt annak jelölésére, hogy a keresztények mikor gyűlnek össze, ³¹ de a kifejezésnek ekkor a hívôk számára már új, teljesen evangéliumi tartalma volt. ³² Krisztus ugyanis a világ világossága (vö. Jn 9,5; 1,4--5.9) és föltámadásának emléknapja dicsôsége ragyogásának állandó visszfénye az idô hetes forgásában. A vasárnap mint a föltámadott Krisztus gyôzelmétôl megvilágított nap megjelenik a Liturgia Horarumban ³³ és különös hangsúlyt kap a virrasztásban, ami a keleti liturgiákban elôkészíti és bevezeti a vasárnapot. E napon összegyűlve az Egyház nemzedékrôl nemzedékre magáévá teszi Zakariás csodálkozását, amikor Krisztusra tekintve úgy beszél róla mint fölkelô Napról, "hogy megvilágosítsa azokat, kik a sötétségben és a halál árnyékában" ülnek (Lk 1,78-79) és átéli Símeon örömét, aki karjában tarthatta az isteni Gyermeket, aki eljött "világosságul a pogányok megvilágosítására"(2,32).