HARMADIK FEJEZET
AZ EGYHÁZ NAPJA
AZ EUCHARISZTIKUS KÖZÖSSÉG A VASÁRNAP SZÍVE

A Föltámadott jelenléte

31. "Én veletek vagyok minden nap a világ végezetég" (Mt 28, 20). Krisztus ezen ígérete változatlanul visszhangzik az Egyházban, mely ebben hordozza életének termékeny titkát és reményének forrását. A vasárnap mint a föltámadás napja nem csupán egy régmult esemény emlékezete: a Föltámadott övéi közötti élô jelenlétének ünneplése.

Hogy e jelenlétet megfelelôen hirdessük és átélhessük, nem elegendô, ha Krisztus tanítványai magányosan imádkoznak és a szivük mélyén emlékeznek Krisztus halálára és föltámadására. Mindazok ugyanis, akik megkapták a keresztség kegyelmét nem csak egyéni jogcímen igazultak meg, hanem mint Krisztus titkozatos testének tagjai, mint olyanok, akik beléptek Isten népébe. ³⁹ Fontos tehát, hogy összegyűljenek és megjelenítsék az Egyházat, az ekklésziát, azt a közösséget, melyet a föltámadott Krisztus hív össze, aki azért áldozta föl az életét, hogy "Isten szétszórt fiait összegyűjtse" (Jn 11,52). A keresztények "egyek" lettek Krisztusban (vö. Gal 3,28) a Szentlélek ajándéka által. Ez az egység kiemelkedô módon mutatkozik meg akkor, amikor a hívek összegyűlnek: tudatosodik bennük és tanuságot tesznek a világnak arról, hogy "minden népbôl, nyelvbôl és nemzetbôl" (ApCsel 5,9) való megváltott emberekbôl épülô népet alkotnak. Krisztus tanítványainak közösségében állandósul az idôben az elsô keresztény közösség képe, amelyet Szent Lukács úgy mutat be, hogy az elsô megkereszteltek "állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban" (APCsel 2,42).