Első fejezet
A PÜSPÖKÖK ÉS AZ EGYETEMES
EGYHÁZ
I. A püspökök szerepe az egyetemes
Egyházban
(A püspöki Kollégium)
4. A püspökök a szentségi
fölszentelés erejéből s a kollégium
fejével és tagjaival való hierarchikus
közösség által lesznek a püspöki
testület tagjaivá.viii "A püspökök rendje
viszont, mely az apostolok kollégiumának helyére
lépett a tanítás és a lelkipásztori
kormányzás terén, sőt melyben
megszakítás nélkül megmarad az apostoli
testület, fejével, a római pápával együtt
-- és sohasem e fő nélkül -- szintén
hordozó alanya az egész Egyházra kiterjedő
legfőbb és teljes hatalomnak, de ezt a hatalmat csak a római
pápa beleegyezésével gyakorolhatja."ix
Ezt a hatalmát "ünnepélyes
módon az egyetemes zsinaton gyakorolja"x : ezért a
Szentséges Zsinat úgy határoz, hogy minden
püspöknek, aki tagja a püspöki kollégiumnak, joga
van részt venni az Egyetemes Zsinaton.
"Ugyanezt a kollegiális hatalmat
gyakorolhatják a pápával együtt a földkerekségen
szerte élő püspökök, ha a kollégium Feje
kollégiális cselekvésre szólítja fel
őket, vagy legalábbis a szétszórt
püspökök együttes cselekvését
jóváhagyja vagy szabadon elfogadja, úgy, hogy
valóban kollegiális aktus jöjjön létre."xi
(A püspöki szinodus)
5. A föld
különböző tájairól a római pápa
által meghatározott vagy később
meghatározandó módon választott
püspökök az Egyház legfőbb pásztorának
hathatósabb segítséget nyújtanak abban a
tanácsban, melynek püspöki szinodus a neve;xii mely
mintegy az egész katolikus püspöki rendet képviseli
és egyúttal jelzi, hogy a hierarchikus
közösségben az összes püspök kiveszi
részét az egész Egyházra kiterjedő
gondoskodásból.xiii
(Az
egész Egyházra kiterjedő gondoskodás)
6. A püspökök,
mint az apostolok törvényes utódai és a
püspöki kollégium tagjai, legyenek mindig
összetartozásuk tudatában, és törődjenek az
összes egyházzal, hiszen az Egyházért a többi
püspökkel együtt mindegyikük felelős, Isten
rendelése és apostoli tisztségük parancsa
alapján.xiv Különösen azokra a földrészekre
legyen gondjuk, ahol még nem hirdették Isten
igéjét, vagy melyeken -- főként a paphiány
miatt -- a keresztényeket az a veszély fenyegeti, hogy
elpártolnak a keresztény erkölcsöktől, sőt
magát a hitet is elveszítik.
Ezért minden erejükkel arra törekedjenek,
hogy az evangelizáció és az apostolkodás
művét a hívők lelkesen karolják föl
és támogassák. Ezenfelül igyekezzenek arról is
gondoskodni, hogy alkalmas áldozópapok, s mind szerzetes, mind
világi segítőtársak készüljenek föl
a missziók és a paphiányban szenvedő vidékek
szolgálatára. Arra is legyen gondjuk, hogy amennyire csak
lehetséges, saját papjaik közül is menjenek
néhányan az említett missziókba, illetve
egyházmegyékbe, hogy a szent szolgálatot végig vagy
legalább egy ideig ott teljesítsék.
A püspökök tartsák szem előtt
azt is, hogy az egyházi javak fölhasználásában
nemcsak saját egyházmegyéjükre kell tekintettel
lenniük, hanem más részegyházak
szükségleteire is, mert azok is Krisztus egyetlen Egyházának
részei. Ügyeljenek végül, hogy erejükhöz
mérten enyhítsenek azokon a bajokon, melyek más
egyházmegyéket vagy vidékeket sújtanak.
(Testvéri
szeretet)
7. Főként azok iránt a
püspökök iránt tanúsítsanak testvéri
együttérzést, akiket Krisztus nevéért
rágalmaznak és zaklatnak, akik börtönben raboskodnak
vagy szolgálatukban akadályozva vannak; segítsék
őket testvéri és tevékeny gondoskodással, hogy
a püspöktestvérek imái és cselekedetei
enyhítsék fájdalmaikat.
|