Második fejezet

A PÜSPÖKÖK ÉS A RÉSZEGYHÁZAK,

VAGYIS AZ EGYHÁZMEGYÉK

I. A megyéspüspökök

(Az egyházmegye pásztora a püspök)

11. Az egyházmegye Isten népének része, mely egy püspök és presbitériuma vezetésére bizatott, hogy pásztorához ragaszkodva s tőle evangélium és az Eucharisztia által a Szentlélekben összegyűjtve részegyházat alkosson, melyben valóban jelen van és tevékeny Krisztus egy, szent katolikus és apostoli Egyháza.

Az egyes püspökök, akikre valamely részegyház gondja van bízva, a római pápa vezetése alatt saját, rendes és közvetlen pásztorként legeltetik juhaikat az Úr nevében, tanító, megszentelő és kormányzó hivatalt gyakorolva javukra. Ők maguk pedig elismerik azokat a jogokat, melyek törvényesen megilletik a pátriárkákat vagy más hierarchikus tekintélyeket.xvi

A püspökök úgy lássák el apostoli tisztségüket, mint akik Krisztus tanúi az emberek előtt: ne csak azokról gondoskodjanak, akik már követik a pásztorok Fejedelmét, hanem szenteljék magukat teljes szívvel azoknak is, akik az igazság útjáról valamiképpen letértek, vagy nem ismerik Krisztus evangéliumát és üdvözítő irgalmát, hogy végül mindenki "teljes jóságban, igazságban és egyenességben" (Ef 5,9) éljen.

(A püspök tanítói tisztsége)

12. Tanítói hivatásuk gyakorlásában Krisztus evangéliumiát hirdessék az embereknek: ez a püspökök legfőbb kötelességei közül is kiválik.xvii A Lélek erejében hívják őket a hitre, vagy erősítsék meg őket az élő hitben; Krisztus teljes misztériumát tárják eléjük, vagyis azokat az igazságokat, melyeket nem ismerni annyi, mint Krisztust nem ismerni; mutassák meg azt az utat is, melyet az isteni kinyilatkoztatás világít meg, s mely Isten megdicsőítésére és éppen ezáltal az örök boldogság elnyerésére vezet.xviii

Ezenfelül mutassák meg, hogy a teremtő Isten szándéka szerint a földi dolgok és az emberi alkotások az emberek üdvösségére is irányulnak, és így nagyon hozzájárulhatnak Krisztus testének épüléséhez.

Azt is tanítsák meg, hogy az Egyház tanítása szerint mennyire becsülni kell az emberi személyt a maga szabadságában és testi életében; a családot s annak egységét és szilárdságát, a gyermek nemzését és nevelését; a polgári közösséget törvényeivel és különféle hivatásaival együtt, a munkát és a szabadidőt, a művészeteket és a technikai találmányokat; a szegénységet és a bővelkedést; végül pedig fejtsék ki azokat az elveket, melyek alapján az anyagi javak birtoklásának, gyarapításának és helyes szétosztásának, a békének és a háborúnak, a népek testvéri együttélésének igen súlyos kérdései megoldandók.xix

(A keresztény tanítás irányelvei)

13. A keresztény tanítást korszerűen adják elő, vagyis legyen meg szavukban a válasz azokra a nehézségekre és kérdésekre, melyek leginkább foglalkoztatják és nyugtalanítják az embereket; védjék is meg ezt a tanítást, s magukat a híveket is tanítsák meg megvédésére és terjesztésére. Tanítói munkájuk maga legyen a bizonyság, hogy az Egyház anyaként gondoskodik minden emberről, hívőkről és nem-hívőkről egyaránt. Különös gondjuk legyen a szegényekre és a gyengébbekre, akiknek evangelizálására az Úr küldte őket.

Mivel az Egyháznak párbeszédet kell kezdenie a társadalommal, melyben él,xx elsősorban a püspökök feladata, hogy az emberekkel fölvegyék a kapcsolatot, keressék és mozdítsák elő velük a párbeszédet. Az üdvösségről folytatott megbeszéléseket jellemezze mindig a mondanivaló világossága, valamint alázatosság és szelídség, hogy az igazság jósággal, az értelem szeretettel, s a kellő okosság bizalommal párosuljon, mely ápolja a barátságot, és összekapcsolja a lelkeket.xxi

Igyekezzenek fölhasználni a napjainkban rendelkezésre álló eszközöket a keresztény tanítás hirdetésére, így főként a szentbeszédet és a hitoktatást -- az elsőség ugyanis mindig ezeké --, adják elő a keresztény tanítást iskolákban, egyetemeken, konferenciákon és gyűléseken; terjesszék továbbá egyes események alkalmából tett megnyilatkozásokban, fölhasználva a sajtót és más tömegkommunikációs eszközöket, melyeket mindenképpen igénybe kell venni Krisztus evangéliumának hirdetésére.xxii

(A hitoktatás)

14. Ügyeljenek a püspökök arra, hogy a hitoktatás -- melynek célja, hogy az emberekben az ismeretek által megvilágított hit élő, tudatos és tevékeny legyen -- nagy gonddal történjék a gyermekek és a serdülők, a fiatalok sőt a felnőttek esetében is; hogy az oktatásban megtartsák a kellő rendet, hogy a módszer megfeleljen a szóban forgó anyagnak, a hallgatók lelkivilágának, képességeinek, korának és életkörülményeinek; s hogy maga a tanítás merítsen a Szentírásból, a hagyományból, a liturgiából, az Egyház életéből és Tanítóhivatalának megnyilatkozásaiból.

Gondoskodjanak ezenfelül arról, hogy a hitoktatók hivatásukra jól fölkészüljenek: alaposan ismerjék meg az Egyház tanítását, s elméletben és gyakorlatban sajátítsák el a pszichológiai törvényeket és a pedagógia szaktárgyait.

Legyenek azon is, hogy a felnőtt katekumenek oktatását újra vezessék be, illetve korszerűsítsék.

(A püspökök megszentelő hivatása)

15. Megszentelő hivataluk gyakorlása közben a püspökök ne feledjék: az emberek közül valók és az emberekért vannak az Istennel kapcsolatos dolgokban, hogy adományokat és áldozatokat ajánljanak föl a bűnökért. A püspökök ugyanis az ordo szentsége teljességének birtokában vannak, s hatalmuk gyakorlásában tőlük függenek mind az áldozópapok, akik a püspöki rend szorgos munkatársai, s maguk is az új szövetség fölszentelt, igaz papjai, mind a diákonusok, akik szolgálatra szentelten a püspökkel és presbitériumával közösségben szolgálják Isten népét; így tehát maguk a püspökök Isten misztériumainak első intézői, és a rájuk bízott Egyházban az egész liturgíkus élet irányítói, ápolói és őrei. xxiii

Azon fáradozzanak tehát szüntelenül, hogy a Krisztus-hívők a húsvéti misztériumot egyre jobban megismerjék és éljék az Eucharisztia által úgy, hogy egy nagyon szorosan összetartozó testet képezzenek Krisztus szeretetének egységében;xxiv "az imádságnak és az isteni tanítás szolgálatának szentelve magukat" (ApCsel 6,4) azon munkálkodjanak, hogy a gondjukra bízottak valamennyien egy szív és egy lélek legyenek az imádságban,xxv s a szentségek vételével növekedjenek a kegyelemben, és hűségesen tanúskodjanak az Úr mellett.

A püspökök mint a tökéletesség mesterei, igyekezzenek gyarapítani papjaik, szerzeteseik és világi híveik -- ki-ki sajátos hivatásának megfelelő -- életszentségét,xxvi el nem feledve, hogy a szent életre nekik kell példát adniuk szeretetben, alázatosságban és szerény életmódban. A rájuk bízott Egyházat úgy szenteljék meg, hogy eleven legyen az érzék bennük Krisztus egyetemes Egyháza iránt. Ezért a lehető leginkább támogassák a papi és szerzetesi hivatásokat, különös gondot fordítva a missziós hivatásokra.

(A püspök vezetői szolgálata az egyházmegyében)

16. A püspökök atyai és pásztori feladatuk betöltésében úgy legyenek övéik között, mint akik szolgálnak,xxvii mint jó pásztorok, akik ismerik juhaikat, s a juhaik is ismerik őket; mint igazi atyák, akik azzal tűnnek ki, hogy mindenkit szeretnek és mindenkiről gondoskodnak, s kiknek isteni eredetű tekintélye előtt mindnyájan szívesen meghajolnak. Nyájuk egész családját úgy gyűjtsék össze és úgy neveljék, hogy valamennyien -- kötelességeik tudatában -- a szeretet közösségében éljenek és tevékenykedjenek.

Hogy mindezt valóban megtehessék, a "minden jóra kész" (2Tim 2,21) és "a választottakért mindent eltűrő" (2Tim 2,10) püspököknek a kor követelményeinek megfelelően kell berendezniük életüket.

A papokat, akik püspöki feladataiknak és gondjaiknak egy részét vállalják, és ezeknek szentelik magukat a mindennapok teendőiben, fiaiknak és barátaiknak tekintvén mindig megkülönböztetett szeretettel szeressék;xxviii legyenek készen meghallgatásukra, s velük meghitt jóviszonyban arra törekedjenek, hogy egységes lelkipásztori gyakorlatot alakítsanak ki az egész egyházmegyében.

Törődjenek lelki, szellemi és anyagi állapotukkal, hogy papjaik szentül és jámborul tudjanak élni, s szolgálatukat hűségesen és eredményesen tudják végezni. Ezért biztosítsanak számukra olyan intézményeket s rendezzenek olyan összejöveteleket, ahol a papok időnként összegyűlhetnek akár hosszabb lelkigyakorlatokra életük megújítása végett, akár további ismeretek szerzésére az egyházi tudományokban, különösen a Szentírásban és a teológiában, a jelentősebb szociális kérdésekben, valamint az új lelkipásztori módszerekben. Segíteni kész irgalommal legyenek papjaik iránt, ha azok bármiképp is veszélyben forognak vagy valamiben hibáztak.

Korszerű eszközök alkalmazásával, főleg szociológiai fölméréssel igyekezzenek híveik problémáit, társadalmi körülményeit jól megismerni, hogy mindig a valódi helyzetüknek megfelelő segítséget nyújthassák nekik. Korra, származásra vagy nemzetiségre való tekintet nélkül törődjenek mindenkivel, akár őslakosok, akár jövevények, akár vándorló nomádok. Lelkipásztori munkájukkal kapcsolatban hagyják meg híveiknek az Egyház ügyeiben őket megillető szerepüket, elismerve, hogy azoknak kötelességük és joguk is tevékenyen együttműködni Krisztus misztikus testének építésében.

Szeretettel legyenek a különvált testvérek iránt. Kössék híveik lelkére, hogy emberségesek legyenek irányukban, szeressék őket, és szorgalmazzák az ökumenizmust, ahogyan azt az Egyház értelmezi.xxix A meg nem keresztelteket is viseljék szívükön, hogy számukra is fölragyogjon annak a Krisztus Jézusnak szeretete, akinek tanúi a püspökök az egész világ színe előtt.

(Az apostoli munkák irányítása)

17. Támogatni kell az apostolkodás különféle formáit. Az egész egyházmegyében vagy annak egyes körzeteiben a -- minden hitoktató, missziós, karitatív, szociális, családi, oktató és bármi más lelkipásztori célú kezdeményezés és intézmény között összhangot teremtő -- püspök irányítása összehangolja és egybekapcsolja az összes apostoli tevékenységet, ami egyúttal az egyházmegye egységét jobban kiemeli.

Nyomatékosan hangoztassák a világiak apostoli küldetését, melyből ki-ki a maga helyzetének és tehetségének megfelelően veszi ki a részét; és ajánlják a világiaknak, hogy segítőkészséggel kapcsolódjanak be az apostolkodás különféle műveibe, főként az Acto Catholicába. Pártolni vagy lelkesíteni kell a társulatokat, melyeknek közvetve vagy közvetlenül természetfölötti célkitűzésük van, például tökéletesebb élet, Krisztus evangéliumának hirdetése az egész világon mindenkinek, a keresztény tanítás vagy a nyilvános istentisztelet fejlesztése, szociális célok megvalósítása vagy a jámborság és a szeretet cselekedeteinek a gyakorlása.

Az apostolkodás formái jól alkalmazkodjanak a kor követelményeihez: vegyék figyelembe az embereknek nemcsak lelki és erkölcsi, hanem társadalmi, demográfiai és gazdasági viszonyait is. Ehhez hatékony és igen gyümölcsöző segítséget nyújtanak -- és ezért nagyon ajánlatosak -- a lelkipásztori intézetek szociológiai és vallástudományi kutatásai.

(Különös gond a hívők egyes csoportjaira)

18. Különös gondot kell fordítani azokra a hívőkre, akik életkörülményeik miatt nem részesülnek eléggé a plébánosok szokásos, közös lelkipásztori gondozásában vagy azt teljességgel nélkülözik. Ilyenek a kivándorlók, a száműzöttek és menekültek, a tengerészek és repülők, a nomádok és más hasonlók. Megfelelő lelkipásztori módszereket kell kidolgozni azok lelki gondozására is, akik bizonyos időre üdülés céljából utaznak idegenbe.

Főként a nemzeti püspöki konferenciák tanulmányozzák behatóan a fentiekkel kapcsolatos sürgető kérdéseket, egy akarattal és egyesített erővel hatékonyan gondoskodjanak lelki ellátásukról alkalmas eszközök és intézmények útján, figyelembe véve elsősorban az Apostoli Szentszék által kiadott vagy kiadandó irányelveket, s azokat az idő, a hely és a személyek körülményeihez alkalmazzák.

(A püspökök és a közhatalom)

19. A lelkek üdvére irányuló apostoli hivataluk gyakorlása közben a püspökök magától értetődően teljesen és tökéletesen szabadok és függetlenek bármely polgári hatalomtól. Nem szabad tehát egyházi hivataluk gyakorlását sem közvetve, sem közvetlenül akadályozni, sem megtiltani nekik, hogy az Apostoli Szentszékkel vagy más egyházi tekintélyekkel és a rájukbízottakkal szabadon érintkezzenek.

A fölszentelt pásztorok nyájuk lelki gondozásán munkálkodva valójában a társadalmi és polgári haladásért és jólétért is fáradoznak; e célból tisztségük természete szerint, és ahogy püspökökhöz illik, az állami hatóságokkal tevékenyen együttműködnek, és az igazságos törvények iránt engedelmességre, a jogszerűen fönnálló hatóság iránt tiszteletre intenek.

(A püspökök kinevezése)

20. Mivel a püspökök lelki és természetfölötti rendeltetésű, apostoli hivatalát az Úr Krisztus alapította, ez a Szentséges Egyetemes Zsinat kinyilvánítja, hogy a püspökök kinevezési és beiktatási joga sajátosan, különlegesen és magától értetődően kizárólag az arra illetékes egyházi tekintélyt illeti.

Ezért az Egyház szabadságának helyes megvédése és a Krisztus-hívők javának megfelelőbb és akadálytalanabb biztosítása végett a Szentséges Zsinat azt óhajtja, hogy polgári hatóságok a jövőben semmiféle jogot vagy kiváltságot ne kapjanak a püspöki kinevezés, bemutatás vagy jelölés dolgában; a polgári hatóságok jóakaratát az Egyház iránt a Szentséges Zsinat hálás lélekkel elismeri és igen nagyra értékeli, mégis teljes tisztelettel arra kéri őket, hogy az említett jogokról vagy kiváltságokról, melyekkel jelenleg megegyezés vagy szokásjog alapján rendelkeznek, az Apostoli Szentszékkel történt megbeszélés után önként mondjanak le.

(A püspökök lemondása)

21. Mivel a püspökök lelkipásztori hivatala oly fontos és oly súlyos, igen komoly velük szemben a kérés, hogy a megyéspüspökök és mások is, akik a jog szerint az ő soraikba tartoznak, ha előrehaladott koruk vagy más súlyos ok miatt nem egészen alkalmasak már hivataluk betöltésére, saját elhatározásukból, vagy az illetékes hatóság fölszólítására nyújtsák be hivatalukról való lemondásukat. Az illetékes hatóság viszont, ha azt elfogadta, a lemondottak illő ellátásáról és a nekik kijáró különleges jogokról intézkedni fog.