III. A megyéspüspök munkatársai a főpásztori szolgálatban

(Koadjutorok és segédpüspökök)

25. Az egyházmegyék kormányzásában úgy kell a püspökök főpásztori szolgálatát rendezni, hogy az Úr nyájának java legyen a legfőbb szempont. Hogy ezt kellőképpen biztosítani lehessen, nem ritkán segédpüspököket kell állítani, mivel a megyéspüspök nem képes személyesen az összes püspöki teendőt úgy ellátni, ahogyan azt a lelkek java megkövetelné, akár az egyházmegye nagy kiterjedése, a lakosság nagy száma, az apostoli munka különleges körülményei, akár egyéb okok miatt. Sőt néha különleges szükség kívánja, hogy a megyéspüspök személyes segítségére koadjutor-püspököt rendeljenek. Ezeket a koadjutorokat és segédpüspököket úgy kell a megfelelő fölhatalmazásokkal ellátni, hogy tiszteletben tartva az egyházmegye kormányzásának egységét és a megyéspüspök tekintélyét, tevékenységük minél hatékonyabb legyen, s biztosítva legyen püspöki méltóságuk.

A koadjutorok és a segédpüspökök -- mivel hívatásuk arra szól, hogy részt vegyenek a megyéspüspökök gondjában -- úgy gyakorolják hivatalukat, hogy minden ügyben vele egyetértésben járjanak el. Ezenkívül tanúsítsanak mindig engedelmességet és tiszteletet a megyéspüspök iránt; ő pedig a koadjutort, illetve a segédpüspököket testvérként szeresse és becsülje.

26. Ha a lelkek java azt kívánja, ne vonakodjék a megyéspüspök az illetékes hatóságtól egy vagy több segédpüspököt kérni, azaz olyanokat, akiket utódlási jog nélkül rendelnek az egyházmegye szolgálatára.

Ha a kinevezési okmány másként nem rendelkezik, a megyéspüspök a segédpüspököt vagy segédpüspökeit nevezze ki csak az ő tekintélyétől függő általános vagy legalább püspöki helynökké, és készségesen beszélje meg velük a nagyobb fontosságú, főként a lelkipásztori ügyeket.

Hacsak az illetékes hatóság másképpen nem határozott, a megyéspüspök hivatalával együtt nem szűnnek meg a fölhatalmazások, melyekkel maga a jog ruházta föl a segédpüspököket. Az is kívánatos, hogy széküresedés esetén az egyházmegye kormányzását, kivéve, ha súlyos okok más megoldást javallanak, a segédpüspökre, illetve az egyik segédpüspökre bízzák.

A koadjutor-püspököt, aki tudniillik kinevezését utódlási joggal kapta, a megyéspüspök mindig tegye meg általános helynökévé, akinek az illetékes hatóság különleges esetekben teljesebb fölhatalmazást is adhat.

A megyéspüspök és a koadjutora ne mulasszák el kölcsönösen megtárgyalni a jelentősebb kérdéseket, hogy az egyházmegye jelen és jövő ügyeinek vitele folyamatos legyen.

(Az egyházmegyei hivatal és az egyházmegyei tanácsok)

27. Az egyházmegyei hivatalban első az általános helynök hivatala. Valahányszor azonban az egyházmegye kormányzása azt kívánja, állíthat a püspök egy vagy több püspöki helynököt: akik magánál a jognál fogva az egyházmegye meghatározott részén, vagy az ügyek meghatározott fajtájában, vagy valamely szertartás híveire vonatkozóan olyan hatalommal rendelkeznek, melyet az általános jog az általános helynöknek ad.

Az egyházmegye kormányzásában a püspök munkatársai közé számítanak azok a papok is, akik szenátusát, illetve tanácsát alkotják, mint a székeskáptalan, a tanácsosok testülete vagy más tanácsok a helyek körülményei és jellege szerint. Ezeket az intézményeket, különösen a székeskáptalanokat, amennyiben szükséges, a kor követelményeinek megfelelően újjá kell szervezni.

Az egyházmegyei hivatalhoz tartozó papok és világiak legyenek tudatában annak, hogy munkájukkal a püspök lelkipásztori szolgálatát segítik.

Az egyházmegyei hivatalt úgy kell megszervezní, hogy a püspök számára alkalmas eszköz legyen nemcsak az egyházmegye közigazgatásában, hanem az apostolkodásban is.

Nagyon kívánatos, hogy minden egyházmegyében létesüljön külön lelkipásztori tanács; elnöke legyen maga a megyéspüspök, tagjai pedig külön erre választott papok, szerzetesek és világiak. Ennek a tanácsnak az a feladata, hogy fölvesse és megtárgyalja a lelkipásztori munkát érintő kérdéseket és gyakorlati következtetésekre jusson.

(Az egyházmegye papsága)

28. A papok, akár egyházmegyések, akár szerzetesek, a püspökkel együtt Krisztus egyetlen papságának részesei, és ilyen minőségben tevékenykednek: így és ezáltal válnak a püspöki rend dolgos munkatársaívá. A lelkipásztorkodásban mégis az egyházmegyés papoké az első hely: ők ugyanis a részegyházba inkardinálva vagy beosztva teljesen annak a szolgálatára szentelik magukat azért, hogy az Úr nyájának egy részét legeltessék; ezért egy presbitériumot és egy családot alkotnak, melynek atyja a püspök. Neki, hogy a szent szolgálatokat papjai között minél alkalmasabban és méltányosabban tudja szétosztani a hivatali kinevezésekben és a javadalmak adományozásában rendelkeznie kell a szükséges szabadsággal. Ezért megszűnnek az olyan jogok vagy kiváltságok, melyek ezt a szabadságot bármiként is korlátozzák.

A püspökök és az egyházmegyei papok közötti kapcsolat leginkább a természetfölötti szeretet erejére támaszkodjon; mégpedig úgy, hogy a papok akaratának a püspök akaratával való megegyezése tegye gyümölcsözővé lelkipásztori munkájukat. Ezért, hogy a lelkek szolgálatát egyre inkább elősegítse, a püspök hívja beszélgetésre főleg lelkipásztori kérdésekről a papokat, egyenként is, közösségben is, s ne csak alkalomszerűen, hanem amennyiben lehetséges, rendszeresen is.

Ezenkívül az egyházmegyés papok legyenek egyek, és buzgón dolgozzanak az egész egyházmegye lelki javáért; emellett ne feledjék, hogy az egyházi hivatalukkal szerzett javak szorosan a szent hivatalhoz tartoznak, ezért az egyházmegye anyagi szükségletein is a püspök rendelkezése szerint erőikhez képest szívesen segítsenek.

(Sajátos feladattal megbízott papok)

29. A püspök közelebbi munkatársai azok a papok is, akikre ő valamilyen plébániákfölötti lelkipásztori vagy apostoli munkát bíz, akár az egyházmegye meghatározott területén, akár a hívők egyik csoportjánál, akár valamilyen különleges tevékenységben.

Kiváló segítséget nyújtanak azok a papok is, akikre a püspök az apostolkodás különféle feladatait bízza, akár az iskolákban, akár más intézetekben vagy egyesületekben. Azokat a papokat is, akik egyházmegyékfölötti teendőkre kapnak beosztást, mivel értékes apostoli munkát végeznek, különösen is annak a püspöknek gondoskodásába ajánljuk, akinek egyházmegyéjében éppen időznek.

(A plébánosok és a káplánok)

30. A püspöknek egészen kiemelkedő értelemben munkatársai a plébánosok, akikre mint saját pásztorra van rábízva a lelkek gondozása az egyházmegye valamely kijelölt részén az ő tekintélye alatt.

1) Ebben a lelkipásztori szolgálatban a plébánosok segítőtársaikkal együtt úgy teljesítsék tanító, megszentelő és kormányzó feladatukat, hogy a hívők és a plébániai közösségek mind az egyházmegye, mind az egyetemes Egyház tagjainak érezzék magukat. A plébánosok tehát működjenek együtt a többi plébánossal, valamint azokkal a papokkal, akik vidékükön lelkipásztorkodnak, vagy akik plébániákfölötti megbízatást teljesítenek (például az esperesek), hogy az egyházmegyében a lelkipásztorkodás egységes és ezáltal eredményesebb lehessen.

Ezenkívül a lelkek gondozását mindig át kell hatnia a missziós lelkületnek is, hogy -- amint ez annyira szükséges -- hatása kellő módon mindenkihez eljusson, aki a plébánián van. Ha a plébánosok bizonyos csoportokat nem tudnak megközelíteni, hívjanak segítségül másokat, még világiakat is apostolkodó közreműködésre.

A lelkipásztori munka hatékonysága szempontjából nagyon ajánlatos a papoknak, különösen az egy plébániához beosztottaknak a közös élet; ez, amellett, hogy az apostoli tevékenységnek kedvez, a híveknek a szeretetre és az egységre is jó példát ad.

2) A tanítás feladatkörében a plébánosok dolga: a prédikáció, Isten igéjének hirdetése minden Krisztus-hívő számára, hogy a hitben, reményben és szeretetben meggyökerezve Krisztusban növekedjenek, és a keresztény közösség a szeretetnek azt a tanúságát tegye, melyet az Úr sürgetett;xxxi ugyanígy a hitoktatás, mellyel a híveket életkoruknak megfelelően bevezeti az üdvösség misztériumának teljes ismeretébe. Ehhez az oktatáshoz ne csak a szerzetesek segítségét kérjék, hanem a világiak közreműködését is, megszervezve esetleg a Keresztény Tanítás Konfraternitását (harmadrendjét) is.

A megszentelés művének végrehajtásában a plébánosok gondoskodjanak arról, hogy az eucharisztikus áldozat ünneplése legyen a keresztény közösség egész életének középpontja és csúcsa; ugyancsak fáradozzanak azon is, hogy a hívők hozzájussanak lelkük táplálékához a szentségek áhítatos és gyakori vételével, s a liturgiában való tudatos és tevékeny részvételük által. Ne feledjék, hogy a bűnbánat szentsége milyen jelentős szerepet tölt be a keresztény életben; ezért készségesek legyenek a gyóntatásra, és szükség esetén hívjanak meg idegen nyelveket tudó papokat is.

A pásztor feladatkörének betöltésében elsősorban arra törekedjenek a plébánosok, hogy megismerjék nyájukat. Mivel az összes bárány szolgái, fordítsanak gondot a keresztény élet gyarapodására az egyes hívekben, a családokban, s a főleg az apostoli célkitűzésű egyesületekben és a plébániai közösség egészében. Látogassák tehát a családokat és az iskolákat, miként pásztori hivataluk ezt igényli; komolyan törődjenek a serdülőkorúakkal és az ifjúsággal; atyai szeretettel karolják föl a szegényeket és a betegeket; végül különös gondjuk legyen a munkásokra, és legyenek rajta, hogy a hívek az apostoli művekben tevékeny szerepet vállaljanak.

3) A káplánok mint a plébános segítőtársai értékes és sokrétű tevékenységet fejtenek ki azzal, hogy a napi lelkipásztori szolgálatot végzik a plébános vezetése alatt. Ezért a plébános és káplánjai között testvéries legyen a kapcsolat, érvényesüljön mindig a kölcsönös szeretet és tisztelet; egymást tanácsokkal, segítséggel és jó példával támogassák, a plébániának egyetértő akarattal és közös igyekezettel viseljék gondját.

(A plébánosok kinevezése, áthelyezése, elmozdítása)

31. Annak megítélésében, hogy egy pap alkalmas-e valamely plébánia vezetésére, a püspök ne csak a teológiai tudást vegye figyelembe, hanem a jámborságot, az apostoli buzgóságot, és a többi képességet és adottságot, melyek a lelkek jó gondozásának föltételei.

Ezenkívül mivel a plébánosi szolgálat egyetlen értelme a lelkek java, hogy a püspök minél könnyebben és megfelelőbben járhasson el a plébániák betöltésénél, a szerzetesi jog tiszteletbentartása mellett megszűnik minden bemutatási, kinevezési vagy fönntartási jog (a kegyúri jog; ford. megj.), nemkülönben -- ahol ez megvan -- mind az általános, mind a részleges pályázati törvény.

A plébánosoknak a maguk plébániáján rendelkezniük kell azzal a hivatali stabilitással, amit a lelkek java megkíván. Ezért megszüntetve az elmozdítható és el nem mozdítható plébános megkülönböztetést, felül kell vizsgálni és egyszerűbbé kell tenni a plébánosok áthelyezését és elmozdítását, hogy a püspök, betartva a természetes és kánonjogi méltányosságot, jobban tudjon gondoskodni a lelkek szükségleteiről.

A plébánosokat pedig, akik előrehaladott koruk vagy más komoly ok miatt nem tudják kielégítően és eredményesen betölteni hivatalukat, nagyon kérjük, hogy önként vagy a püspök fölhívására mondjanak le hivatalukról. A püspök pedig gondoskodjék a lemondottak illő ellátásáról.

(A plébániák létesítése, megszüntetése)

32. Végül, ismét csak a lelkek üdve legyen az a szempont, mely szerint eldöntik vagy felülvizsgálják a plébániák alapítását vagy megszüntetését, és a többi hasonló újításokat, melyeket a püspök saját tekintélyével hajthat végre.