IV. A szerzetesek

(Az Egyház szolgálatában)

33. A szerzetesek -- akiken a következőkben az evangéliumi tanácsokat követő egyéb intézmények tagjait is értjük -- kivétel nélkül kötelesek, ki-ki saját hivatásának megfelelő formában, odaadóan és lelkiismeretesen munkálkodni Krisztus egész titokzatos testének építésén és gyarapításán, és a részegyházak javán is.

Ezekért a célokért pedig elsősorban imádságaikat, vezeklésüket és életük példáját kell fölajánlaniuk, melyeknek egyre nagyobb értékelésére és tökéletesítésére ez a Szentséges Zsinat nagyon buzdítja a szerzeteseket. De szerzetük sajátos jellegének megfelelően minél nagyobb odaadással a külső apostolkodásból is vegyék ki részüket.

(A szerzetesek az egyházmegyében)

34. A szerzetes papok, akik azért vannak a papi szolgálatra fölszentelve, hogy ők is a püspöki rend szorgos munkatársai legyenek, még többet segíthetnek a püspöknek ma, amikor súlyosbodik a lelkek ínsége. Ezért egy bizonyos, de igaz értelemben azt kell mondani róluk, hogy az egyházmegye papságához tartoznak, amennyiben részt vesznek a lelkek gondozásában és az apostoli teendőkben a szent főpásztorok vezetése alatt.

A többi szerzetes is, férfiak és nők egyaránt, szintén különleges módon tartoznak az egyházmegye családjához, nagy segítséget nyújtanak a szent hierarchiának, és az apostolkodás feladatainak sokasodásával napjainkban még értékesebb lehet és legyen is közreműködésük.

(Kapcsolatuk a püspökkel)

35. Annak érdekében, hogy az egyes egyházmegyékben az apostolkodás műve mindig összehangolt legyen és az egyházmegye fegyelmének egysége szakadások nélkül megmaradjon, a következő alapvető elveket határozzuk meg:

1) A püspökök mint az apostolok utódai iránt a szerzetesek mindig készséges engedelmességet és tiszteletet tanúsítsanak. Ezenkívül valahányszor törvényesen apostoli munkára hívják őket, feladataikat úgy kell végezniük, mint a püspök mellé és alárendelt segítőtársak.xxxii Sőt a szerzetesek készségesen és hűségesen tegyenek eleget a püspököknek, akik kívánják és kérik, hogy nagyobb részt vállaljanak az emberiség üdvének szolgálatában, tiszteletben tartva az intézmény jellegét és a konstitúciókat, melyeket, ha úgy szükséges, e zsinati dekrétum elveinek és e célnak megfelelően módosítsanak is.

A lelkek sürgető szükségére és az egyházmegyés papság hiányára való tekintettel a püspök meghívhatja a nem kizárólagosan szemlélődő szerzetes intézményeket, hogy segítsenek a különböző lelkipásztori szolgálatokban, de vegye figyelembe az egyes intézmények jellegét; az elöljárók pedig erőikhez mérten azon legyenek, hogy valóban megadják a segítséget, még plébániák átmeneti vállalásával is.

2) A külső apostoli munkára küldött szerzetesek pedig legyenek telve rendjük szellemével, maradjanak hűségesek szerzetesí fegyelmükhöz és a saját elöljáróik iránti engedelmességhez; e kötelezettségüket maguk a püspökök se mulasszák el szorgalmazni.

3) Az exemptio, mellyel szerzeteseket a római pápa vagy más egyházi hatóság tekintélye alá vonnak és a püspökök joghatósága alól kivesznek, leginkább a szerzetes intézmények belső rendjét érinti, azért, hogy az minél rendezettebb és egységesebb legyen, és biztosítsa a szerzetesi élet virágzását és tökéletességét;xxxiii további célja, hogy a római pápa rendelkezhessen fölöttük az egyetemes Egyház, más illetékes hatóság pedig a maga joghatósága alá tartozó egyházak javára.xxxiv

Ez az exemptio azonban nem akadályozza meg, hogy a szerzetesek az egyes egyházmegyékben a jog szabályai szerint a püspökök joghatósága alatt álljanak, amilyen mértékben ezt lelkipásztori tisztségük ellátása és a célszerűen irányított lelkipásztorkodás megköveteli.xxxv

4) Azokban a dolgokban, melyek a nyilvános istentisztelettel -- érintetlenül hagyva természetesen a szertartások különféleségét --, a lelkipásztorkodással, a népnek szóló igehirdetéssel, a Krisztus-hívők, különösen a gyermekek vallási és erkölcsi nevelésével, a hitoktatásával és a liturgikus nevelésével, a klérus külső magatartási szabályaival és az apostolkodással kapcsolatosak, a szerzetesek, exemptek és nem exemptek a helyi főpásztor hatalma alatt állnak. A katolikus szerzetesi iskolák is az általános szervezetet és felügyeletet tekintve a helyi főpásztorok alatt állnak; a vezetés joga azonban a szerzeteseké. A szerzetesek kötelesek mindazokat a rendeleteket végrehajtani, melyeket a püspökök tanácsa vagy konferenciája mindenki számára törvényesen elrendel.

5) A szerzetes intézmények egymással és az egyházmegyés klérussal rendezett együttműködésre törekedjenek. Ezenfelül nagyon szoros legyen az apostoli művek és tevékenységek összehangolása, mely leginkább a lelkület és az elme szeretetben gyökerező és megalapozott természetfölötti állapotától függ. Erről az összehangolásról az Apostoli Szentszék az egyetemes Egyházban, a szent főpásztorok pedig az egyes egyházmegyékben; a pátriárkai szinodusok és a püspöki konferenciák a maguk területén gondoskodnak.

A püspökök, vagy a püspöki konferenciák és a szerzetes elöljárók, vagy a nagyobb elöljárók konferenciái előzetes megbeszélés alapján intézkedjenek a szerzetesek által végzett apostolkodás kérdéseiben.

6) A püspökök és a szerzetesek közötti kölcsönös kapcsolatok egyetértő és gyümölcsöző ápolására, meghatározott időközökben és valahányszor az célszerűnek látszik, jöjjenek össze a püspökök és a szerzetesi elöljárók, hogy megtárgyalják mindazokat az ügyeket, melyek területükön az apostolkodással összefüggnek.