Harmadik fejezet
A PÜSPÖKÖK TÖBB EGYHÁZMEGYE
JAVÁT SZOLGÁLÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSE
I. A szinodusok, a zsinatok és
különösen a püspöki konferenciák
(A szinodusok és a
tartományi zsinatok)
36. Az Egyház legelső századai
óta a különböző Egyházak élén
álló püspökök a testvéri szeretet
közösségében és az apostolokra bízott
egyetemes küldetést teljesitve egyesítették
erőiket és szándékaikat mind a közjó érdekében,
mind pedig az egyes Egyházak ügyeiben. Így alakultak ki a
szinodusok, a tartományi zsinatok, végül az egyetemes
zsinatok, melyeken a püspökök egységes elveket állapítottak
meg a különféle Egyházak számára mind a
hit igazságainak tanítására, mind pedig az
egyházi fegyelem szabályozására.
E Szent Egyetemes Zsinat óhajtja, hogy a szinodusok
és zsinatok tiszteletreméltó intézményei
éledjenek újjá, hogy a kor körülményeihez
alkalmazkodva megfelelőbben és eredményesebben lehessen
gondoskodni az Egyházakban a hit gyarapodásáról
és a fegyelem megőrzéséről.
37.
Főképpen napjainkban nem ritka, hogy püspökök csak
úgy tudják hivatalukat megfelelően és
gyümölcsözően ellátni, ha egyre nagyobb
egyetértésben szorosan együttműködnek más
püspökökkel. Mivel a több országban már
létrehozott püspöki konferenciák az apostoli munka
bőségesebb eredményeiről tanúskodnak, a
Szentséges Zsinat nagyon hasznosnak ítéli, hogy az
egész földkerekségen országonként vagy
régiónként alkossanak a püspökök
csoportokat, meghatározott időpontokban jöjjenek össze,
hogy tapasztalataik és elgondolásaik
kicserélésével és terveik
egyeztetéséből megvalósuljon erőik szent
összefogása az egyházak közös javára.
Ezért a püspöki konferenciákról a
következőket határozzuk:
(A püspöki konferencia)
38. 1) A püspöki konferencia testület,
melyben egy nemzet vagy terület főpásztorai együttesen
gyakorolják főpásztori hivatalukat, főképp a
korszerű apostolkodás formáinak és
módszereinek egybehangolásával, azoknak a lelki javaknak
fokozott biztosítására, melyeket az Egyház
nyújt az embereknek.
2) A püspöki konferenciához tartoznak az
általános helynököket kivéve a bármilyen
szertartású ordináriusok, koadjutorok,
segédpüspökök és olyan címzetes
püspökök, akik az Apostoli Szentszék vagy a
püspöki konferencia megbízásából
különleges hivatalt viselnek. A jog alapján nem tagjai a
püspöki konferenciának a többi címzetes
püspökök, s az adott területen betöltött
egészen sajátos tisztségük miatt a római
pápa követei sem.
A helyi ordináriusoknak és a koadjutoroknak
szavazati joga van. A segédpüspököknek és
más püspököknek, akik a jog szerint a püspöki
konferenciához tartoznak, a szabályzat szerint van
tanácskozási vagy szavazati joga.
3) Minden püspöki konferencia
állítsa össze statútumát, melyet az Apostoli
Szentszék felülvizsgál, benne -- egyéb
eszközökön kívül -- gondoskodni kell olyan
szervekről, melyek segítik a kitűzött cél
elérését, mint például a permanens
püspöki tanács, püspöki bizottságok,
titkárság.
4) A püspöki konferencia döntései --
miután a szavazati joggal rendelkező főpásztorok
szabályszerűen és legalább kétharmados
többséggel megszavazták, az Apostoli Szentszékhez
fölterjesztették és az jóváhagyta -- csak
azokban az esetekben bírnak kötelező jogerővel, melyekben
azt az általános jog előírja, vagy az Apostoli
Szentszék elrendeli, akár saját
kezdeményezésből, akár a püspöki
konferencia kérésére kiadott rendelkezésével.
5) Különleges körülmények
között az Apostoli Szentszék
jóváhagyásával több nemzet püspökei
is alkothatnak egy püspöki konferenciát.
A különböző nemzeti püspöki
konferenciák ápolják a kapcsolatokat egymás
között a nagyobb jó biztosítására
és előmozdítására.
6) Nagyon ajánlatos, hogy amikor a keleti
egyházak főpásztorai szinodusaikban saját
egyházuk fegyelmi kérdéseivel és
lelkipásztori tevékenységével foglalkoznak,
vegyék figyelembe az egész terület közös
érdekeit, melyen különböző szertartású
egyházak élnek; egyeztessék
célkitűzéseiket szertartásközi
összejöveteleken az illetékes hatóságok
által kiadandó szabályok alapján.
|