Hatodik fejezet
FÖLKÉSZÍTÉS AZ APOSTOLI
MUNKÁRA
(A fölkészítés
fontossága)
28. Az igazán hatékony apostoli munka
feltétele a sokoldalú és alapos
fölkészítés; ezt igényli nemcsak a
világiak állandó lelki és szellemi fejlődése,
hanem a dolgok, személyek és feladatok sokfélesége
is, melyekhez tevékenységükben alkalmazkodniuk kell. E
fölkészítésnek azokra az alapokra kell
épülni, melyeket ez a Szentséges Zsinat másutt
már lerakott.xlv A minden keresztény számára közös
fölkészítésen kívül az
apostolkodásnak nem kevés formája követel még
külön alapos képzést is a személyek és
körülmények különbözőségei miatt.
(Az apostoli
fölkészítés irányelvei)
29. A világi hívek az Egyház
küldetésében a maguk sajátos módján
részesednek, ezért apostoli képzésük
különleges színezetet kap a világiaknak éppen
világi és sajátos jellegétől, valamint a maga
lelkiségi formájától.
Az apostoli fölkészítés nem
nélkülözhet bizonyos általános
műveltséget, mely alkalmazkodik kinek-kinek
tehetségéhez és
életkörülményeihez. A világi hívőnek
ugyanis jól kell ismernie a maga korát, és be kell illeszkednie
saját társadalmába és annak
kultúrájába.
A világi hívő elsősorban
azáltal tanulja meg teljesíteni Krisztus és az
Egyház küldetését, hogy a hitből fakadóan
a teremtés és a megváltás isteni
misztériumában él az Isten népét
éltető Szentlélek hatása alatt, aki minden embert arra
ösztönöz, hogy szeresse Istent, az Atyát, s benne a
világot és az embereket. Ezt a képzést minden
termékeny apostolkodás alapjának és
föltételének kell tekinteni.
A lelkiségi nevelésen kívül
szükséges az életkornak, a körülményeknek
és a személyes adottságoknak megfelelő, alapos
elméleti, teológiai, etikai és filozófiai
képzés is. De nem szabad elhanyagolni az általános
műveltséget, valamint a gyakorlati és technikai
képzést sem.
A jó emberi kapcsolatok ápolása
érdekében bontakoztassák ki a valódi emberi
értékeket, főként a testvéri
együttélés, együttműködés és
párbeszéd művészetét.
Az apostolképzés nem állhat
csupán elméleti oktatásból: a világi
hívő már a kezdetén fokozatosan és okosan
tanulja meg, hogy mindig a hit világánál lásson,
ítéljen és cselekedjék; így másokkal
együtt a gyakorlat által is képezve és
tökéletesítve magát, álljon az Egyház
szolgálatába.xlvi Ez a fölkészítés --
melyet szünet nélkül tökéletesíteni kell az
emberi személy növekvő érettsége és a
mind szövevényesebbé váló
problémák miatt -- egyre elmélyültebb tudást
és egyre jobban alkalmazkodó cselekvést
kíván. A fölkészítés valamennyi
követelményének kielégítésében
mindig szem előtt kell tartani a személy egységét
és épségét, hogy összhangja és
egyensúlya megmaradjon, sőt gyarapodjék.
A világi hívő így teljesen
és tevékenyen beilleszkedik a mulandó dolgok
rendjébe, s kiveszi részét a teendőkből;
ugyanakkor mint élő tagja és tanúja, jelenlevővé
és hatékony erővé teszi az Egyházat a
földi dolgok világában.xlvii
(A világi apostolok nevelői)
30. A fölkészítést az
apostolkodásra a kisgyermek első oktatásával
egyidejűleg el kell kezdeni. Főképp azonban a
serdülőket és fiatalokat avassák be az apostolkodásba,
s töltsék el annak lelkületével. A
fölkészítést az egész életen át
tökéletesítsék, amint az újonnan
vállalt feladatok azt megkívánják. Mindebből
következik, hogy a keresztény nevelők kötelességének
része az apostolképzés is.
A szülőkre tartozik, hogy a családi
körben már kiskoruktól fogva szoktassák rá
gyermekeiket Isten egyetemes emberszeretetének
fölismerésére, s elsősorban példájukkal
fokozatosan tanítsák meg őket, hogy törődjenek
felebarátaik anyagi és lelki szükségleteivel. Legyen
tehát az egész család a maga közösségi
életével az apostolkodás előiskolája.
Ezenkívül neveljék a gyermekeiket arra,
hogy a család kis világából kilépve
táruljanak ki mind az egyházi, mind a világi
közösségek felé, a plébániai
közösségbe pedig úgy fogadják be őket, hogy
tudatára ébredjenek: élő és tevékeny
tagjai Isten népének. A papok a hitoktatásban és az
igehirdetésben, a lelkivezetésben és egyéb
lelkipásztori szolgálatokban tartsák szemük
előtt az apostolkodásra való nevelést.
Az iskoláknak, diákotthonoknak és
más katolikus nevelőintézeteknek is feladatuk, hogy
elmélyítsék a fiatalokban a katolikus lelkületet
és az apostoli tettvágyat. Ha ez a nevelés
hiányozna, vagy azért, mert az ifjúság nem ezekbe
az iskolákba jár, vagy más okból, annál
inkább iparkodjanak azt biztosítani a szülők, a
lelkipásztorok és az apostoli társulatok. A
tanítók és nevelők pedig, akik hivatásuk
és tisztségük folytán a világi
apostolkodás kiváló formáját
gyakorolják, olyan tudással és nevelői
készséggel rendelkezzenek, hogy ezt a képzést is
eredményesen végezhessék.
A világi hívek csoportjai és
társulatai is, akár apostolkodásra, akár más
természetfölötti célokra törekszenek,
céljuknak és lehetőségeiknek megfelelően
serényen és állandóan foglalkozzanak
apostolképzéssel.xlviii Többnyire ezek a
közösségek jelentik a megfelelő apostoli
fölkészítés rendes útját. Ezekben
ugyanis rendszeres az elméleti, lelki és gyakorlati
képzés. Tagjaik -- társaikkal vagy barátaikkal
együtt -- kis csoportokban kiértékelhetik apostoli
munkálkodásuk módszereit és eredményeit,
mindennapi életüket pedig újra meg újra egybevethetik
az evangéliummal.
E fölkészítés vegye figyelembe a
világiak egész apostolkodását, melyet nem
csupán a társulatok között kell gyakorolni, hanem minden helyzetben
is az egész életen át, s leginkább a szakmai
és társadalmi környezetben. Sőt kinek-kinek önmagát
kell képeznie az apostolkodásra, főleg felnőtt korban.
Az évek múltával ugyanis egyre jobban kibontakozik a
szellem; így ki-ki, figyelve önmagára, fölismerheti
azokat a talentumokat, melyekkel Isten gazdagította őt, és
hatékonyabbá teheti azokat a karizmákat, melyeket
testvérei javára a Szentlélek adott neki.
(Alkalmazkodás)
31. Az apostolkodás különféle
formái megfelelő sajátos képzést
kívánnak.
a) Az emberek evangelizációjára
és megszentelésére irányuló
apostolkodás dolgában különösen is föl kell
készíteni a világiakat arra, hogyan folytassanak
párbeszédet hívőkkel és hitetlenekkel, hogy
mindenkivel megismertessék Krisztus evangéliumát!xlix
Mivel korunkban a materializmus
különböző fajtái még a katolikusok
között is mindenütt terjednek, a világiak ne csak a
katolikus tanítást, s főként annak vitatott
fejezeteit ismerjék meg, hanem a materializmus minden
formájával állítsák szembe az
evangéliumi élet tanúságát.
b) Ami a mulandó dolgok rendjének
keresztény berendezését illeti, tanítsák meg
a világi híveket e dolgok igazi jelentőségére
és értékére önmagukban és az emberi
személy céljaihoz viszonyítva; gyakorolják a
teremtett dolgok helyes használatát és az
intézmények szervezését, mindig ügyelve a
közjóra az Egyház erkölcsi és szociális
tanításának elvei szerint. A világiak úgy
ismerkedjenek meg a szociális tanítás alapelveivel
és következtetéseivel, hogy tudják egyrészt
képességeik szerint továbbfejleszteni, másrészt
az elveket az egyes esetekre helyesen alkalmazni.l
c) Mivel a szeretet és az irgalmasság
cselekedetei nagyszerű tanúságot tesznek a keresztény
életről, az apostolképzésnek ezek
gyakorlására is nevelnie kell, hogy a Krisztus-hívők
már gyermekkorban tudjanak testvéreikkel együttérezni
és nagylelkűen segíteni rajtuk, ha ínséget
látnak.li
(Eszközök)
32. Az apostolkodó világiaknak ma már
sokféle segítsége van, tudniillik gyűlések,
kongresszusok, lelkinapok, lelkigyakorlatok, rendszeres eszmecserék,
előadások, könyvek, magyarázatok, hogy általuk
eljussanak a Szentírás és a katolikus
tanítás mélyebb megértésére, lelki
életük gazdagodjék, a világ helyzetét jobban
fölismerjék, alkalmasabb módszerekre találjanak
és ezeket jól kifejlesszék.lii
E segítségnyújtás közben
tartsák szem előtt az adott területen folyó
apostolkodás különféle formáit.
Erre a célra már alapítottak is igen
eredményesen működő központokat és
felsőfokú intézményeket.
A Szentséges Zsinat örül ezeknek a
kezdeményezéseknek, melyek egyes országokban már
szépen működnek, s óhajtja, hogy szükség
szerint másutt is támogassák ezeket.
Ezenfelül alapítsanak
dokumentációs és tanulmányi központokat az
apostolkodás minden területe számára, nem
csupán a teológia, hanem az antropológia, pszichológia,
szociológia és a módszertan szakterületein is, hogy
jobban ki lehessen bontakoztatni a világiak, férfiak és
nők, fiatalok és felnőttek szellemi képességeit.
Buzdítás
33. A Szentséges Zsinat tehát
kérve-kéri az Úrban az összes világi
hívőt, hogy Krisztus szavára, mely ebben az
órában még sürgetőbb, és a Szentlélek
ösztönzésére szívesen, nagylelkűen
és készséges szívvel válaszoljon.
Különösen a fiatalok hallgassák e
fölhívást úgy, hogy nekik szól, s
örömmel és nagylelkűen fogadják. A Szent Zsinat
által maga az Úr hívja az összes világiakat,
hogy bensőségesebben kapcsolódjanak hozzá, és
magukénak téve az Ő ügyeit (vö. Fil 2,5)
fogjanak össze üdvözítő
küldetésében. Krisztus most a világi híveket
küldi mindazokba a városokba és falvakba, ahová maga
is jönni készül (vö. Lk 10,1), hogy az
Egyház -- az idők új szükségleteihez
állandóan alkalmazandó -- egyetlen
apostolkodásának különböző
módján és formáiban legyenek munkatársai,
mindig buzgólkodván az Úr dolgában, tudván,
hogy fáradozásuk nem hiábavaló az Úrban (vö.
1Kor 15,58).
Mindazt, amit e dekrétum egészében
és részleteiben tartalmaz, helyeselték az Atyák. Mi
pedig mindezt a Krisztustól kapott apostoli hatalmunkkal a
tisztelendő atyákkal együtt a Szentlélekben
jóváhagyjuk, kötelezőként kimondjuk,
tekintélyünkkel megerősítjük, és amit a
Zsinat alkotott, Isten dicsőségére közzétenni
elrendeljük.
Rómában, Szent Péternél, 1965.
november 18-án.
Én PÁL, a katolikus Egyház
püspöke
Következnek a zsinati atyák
aláírásai
|