II. Az evangélium hirdetése és
Isten népének összegyűjtése
(Az evangélium hirdetése
és a megtérés)
13. Ahol Isten kaput nyit arra, hogy beszélni
lehessen Krisztus misztériumáról,64 minden embernek65
bátran és következetesen66 kell hirdetni67 az
élő Istent és akit ő mindenki
üdvösségére küldött, Jézus
Krisztust;68 hogy a még nem keresztények, amennyiben
szivűket megnyitja a Szentlélek, higgyenek és szabadon
térjenek az Úrhoz,69 s őszintén ragaszkodjanak
Krisztushoz, aki "az út, az igazság és az
élet" (Jn 14,6), aki betölti, sőt
végtelenül felül is múlja lelkük minden
vágyát.
Ez a megtérés természetesen csak a
kezdet, de elegendő ahhoz, hogy az ember fölfogja: a bűntől
megszabadulva bejuthat Isten szeretetének misztériumába,
aki önmagával való személyes kapcsolatra hívja
Krisztusban. Isten kegyelmének hatására ugyanis az
újonnan megtért rálép arra a lelki útra,
amelyen a hit által már részesedve a halál
és a föltámadás misztériumában, leveti
a régi embert, és egyre jobban felölti az új, a
Krisztusban tökéletes embert.70 Ennek az átmenetnek, mely
magával hozza a gondolkodás és az erkölcs fokozatos
megváltozását, társadalmi
következményeivel a magatartásban is meg kell mutatkoznia, és
a katechumenátus ideje alatt lassan ki kell bontakoznia. Mivel pedig az
Úr, akiben hisznek, az ellentmondás jele,71 a megtért
ember nemritkán tapasztalja, hogy szakítanak vele vagy
elidegenednek tőle, de megtapasztal örömöket is, amelyeket
nem szűken mér Isten.72
Az Egyház szigorúan tiltja, hogy
bárkit is a hit elfogadására kényszerítsenek,
vagy méltatlan módszerekkel, csábító
ajánlatokkal befolyásoljanak; ugyanakkor hatátrozottan
követeli mindenki jogát ahhoz, hogy rosszindulatú
zaklatásokkal el ne riasszák a hittől.73
Az Egyház ősrégi szokása szerint
meg kell vizsgálni, s ha szükséges meg kell
tisztítani a megtérés indítékait.
(A katechumenátus)
14. Akik az Egyház által a krisztusi hitet
megkapták Istentől,74 azokat a liturgikus szertartásokkal
vegyék föl a katechumenátusba, mely nem csupán a
hittételek és parancsolatok előterjesztése, hanem a
teljes keresztény életre nevelés, megfelelő
hosszúságú újoncidő, amely alatt
kiépül a személyes kapcsolat a tanítvány
és Krisztus, a Mester között. A hittanulókat
tehát megfelelő módon avassák be az
üdvösség misztériumába; az evangéliumi
erkölcsök gyakorlásával és meghatározott
időközökben egymást követő
szertartásokkal75 vezessék be őket Isten népe
hívő, liturgikus életébe és
szeretetgyakorlataiba.
A hittanulók a keresztény beavatás
szentségei által kiszabadulva a sötétség
hatalmából76 Krisztussal együtt meghalnak, eltemetkeznek
és föltámadnak,77 elnyerik a fogadott fiúság
Lelkét,78 és Isten egész népévél
együtt ünneplik az Úr halálának és
föltámadásának emlékezetét.
Kívánatos a nagyböjti és a
húsvéti idő liturgiájának olyan
megújítása, hogy az lelkileg jól
fölkészítse a hittanulókat a húsvéti
misztérium ünneplésére, melynek keretében a
keresztség által újjászületnek Krisztusban.
A katechumenátus idején a
kereszténységbe való bevezetés nemcsak a
hitoktatók és papok, hanem az egész hívő
közösség, különösen pedig a
keresztszülők feladata. Így a hittanulók kezdettől
fogva érezhetik, hogy Isten népéhez tartoznak. Mivel az
Egyház élete apostoli élet, a hittanulók tanuljanak
meg életük tanúságtételével és
hitük megvallásával rész venni az evangelizációban
és az Egyház építésében.
Végül a hittanulók
jogállását az új egyházi
törvénykönyvben világosan meg kell határozni.
Ők ugyanis már kapcsolatban állnak az Egyházzal,79 már
Krisztus házanépe,80 s nemritkán már a hit, a
remény és a szeretet életét élik.
|