Negyedik fejezet

A MISSZIONÁRIUSOK

(A misszionáriusi hivatás)

23. Jóllehet Krisztus minden tanítványának vállalnia kell a hitterjesztés reá eső részét,111 az Úr Krisztus mégis újra meg újra kiszólítja a tanítványok közül azokat, akiket ő maga akar, hogy vele legyenek, és elküldi őket a nemzetekhez prédikálni.112 Éppen ezért, a Szentlélek által -- aki tetszése szerint osztogatja a közösség javára a karizmákat113 -- egyesek szívében missziós hivatást ébreszt, és egyúttal olyan intézményeket létesít az Egyházban,114 melyek az evangélium egész Egyházra kötelező hirdetését sajátos feladatként vállalják.

Különleges hivatás részesei ugyanis azok a bennszülött vagy külföldi papok, szerzetesek és világiak, akik természetes tulajdonságaik, tehetségük és alkatuk folytán készek is missziós tevékenység végzésére.115 A törvényes tekintélytől kapottt küldetéssel a hit és az engedelmesség nevében mennek el a Krisztustól még távol élőkhöz: a nekik szánt munkára vannak rendelve,116 mint az evangélium szolgái, "hogy a pogány népek a Szentlélektől megszentelt kedves áldozati ajándékká legyenek" (Róm 15,16).

(A lelkiség)

24. Isten hívására pedig úgy kell válaszolni, hogy az ember nem hallgat a testre és a vérre,117 hanem egészen elkötelezi magát az evangélium ügyének. Ilyen választ azonban csak a Szentlélek indítására és erősítő kegyelméből lehet adni. A küldött ugyanis annak életébe és küldetésébe lép be, aki "szolgai alakot öltött és kiüresítette önmagát" (Fil 2,7), ezért neki is késznek kell lennie arra, hogy egy életen át helytáll hivatásában, lemond önmagáról és mindenéről, amije eddig volt, és mindenkinek mindenévé lesz.118

A misszionárius az evangéliumot hirdetve a nemzetek között, nagy bizalommal ismertesse annak a Krisztusnak a misztériumát, akinek küldetésében jár, az ő nevében beszéljen, ahogyan kell,119 nem szégyellve a kereszt botrányát. Szelíd és alázatosszívű mesterének nyomában járjon, s mutassa meg, hogy Krisztus igája édes, és az ő terhe könnyű.120 Valóban evangéliumi élettel,121 nagy türelemmel, béketűréssel, jósággal és őszinte szeretettel122 tegyen tanúságot Uráról, ha szükséges, egészen vére ontásáig. Kérjen Istentől erőt és bátorságot, hogy megismerhesse: éppen a megtapasztalt sokféle megpróbáltatásban és a nyomasztó szegénységben található a túláradó öröm.123 Arról pedig legyen meggyőződve, hogy Krisztus szolgájának sajátos erénye az engedelmesség: Krisztus is engedelmességével váltotta meg az emberiséget.

Az evangélium hirdetői, hogy el ne hanyagolják a bennük lévő kegyelmet, napról napra újuljanak meg lelkükben.124 A megyés főpásztorok és elöljárók pedig rendszeresen gyűjtsék egybe a misszonáriusokat, hogy hivatásuk reménységében megerősödjenek, és új indításokat kapjanak apostoli szolgálatukhoz. Erre a célra akár külön házat is rendezzenek be.

(Lelkiségi és erkölcsi nevelés)

25. A leendő misszionáriust különleges lelki és erkölcsi neveléssel készítsék föl nagyszerű feladatára.125 Rendelkeznie kell ugyanis kezdeményező bátorsággal, kitartónak kell lennie a munkában és állhatatosnak a nehézségekben; tudnia kell türelmes, erős lélekkel viselni a magányt, a fáradságot és a sikertelenséget. Nyílt lélekkel és kitárult szívvel közeledjék az emberekhez; szívesen vállalja a rábízott szolgálatokat; nagylelkűen alkalmazkodjék a számára idegen népek szokásaihoz és az új helyzetekhez; összefogásra készen és kölcsönös szeretetben segítse testvéreit és mindazokat, akik ugyanannak az ügynek szentelték magukat. Mindnyájan egy szív és egy lélek legyenek tehát a hívekkel együtt, az apostolok közösségének mintájára.126

Ezeket az erényeket már a tanulmányi időben komolyan gyakorolják s fejlesszék, a lelki élet által pedig tegyék őket természetfölöttivé és életerőssé. Az élő hittel és rendíthetetlen reménységgel áthatott misszionárius legyen az imádság embere; lángoljon benne az erő, a szeretet és a józanság lelke;127 tudjon megelégedni azzal, amije van;128 igazi áldozatkészséggel hordozza önmagában Jézus halálát, hogy Jézus élete működhessen azokban, akikhez küldték;129 a lelkekért való buzgóságból szívesen hozzon áldozatot, sőt önmagát áldozza föl a lelkekért,130 hogy "feladata mindennapos gyakorlásával növekedjék Isten és a felebarát szeretetében".131 Így Krisztussal együtt engedelmeskedvén az Atya akaratának, az egyházi hierarchia vezetése alatt Krisztus küldetését folytatja, és együttműködik az üdvösség misztériumával.

(Elméleti és apostoli képzés)

26. A különböző nemzetekhez küldöttek pedig, mint Krisztus jó szolgái, a hit és a helyes tanítás -- elsősorban a Szentírásból merített -- igéivel (vö. 1Tim 4,6) táplálkozzanak, hatoljanak be mélyen Krisztus misztériumába, akinek hirdetői és tanúi lesznek.

Ezért minden misszionáriust -- papot, szerzetes testvért és nővért vagy világit -- feladatának megfelelően elő kell készíteni, és ki kell képezni, hogy a reá váró követelmények meg ne haladják képességeit.132 Elméleti képzésük kezdettől fogva vessen számot mind az Egyház egyetemességével, mind az egyes népek sajátosságaival. Ez érvényes azokra a tantárgyakra, melyek a rájuk váró szolgálatra készítik föl őket, nemkülönben olyan egyéb ismeretanyagra is, amelyeket hasznos elsajátítaniuk, hogy átfogó ismeretet szerezzenek a népekről, kultúrákról és vallásokról, de nemcsak a múltjukról, hanem a jelenükről is. Mindaz tehát, aki valamelyik néphez készül, becsülje nagyra annak ősi örökségét, nyelvét és szokásait. A leendő misszionárius föltétlenül végezzen missziológiai tanulmányokat, azaz ismerje meg az Egyház missziós tevékenységgel kapcsolatos tanítását és szabályait, tanulja meg, hogy a századok folyamán milyen tapasztalatokat gyűjtöttek az evangélium hirdetői, s azt is, hogy milyen a missziók jelen helyzete, s melyek a mai időkben hatékonyabbnak tűnő módszerek.133

Jóllehet az egész képzést lelkipásztori szellemnek kell áthatnia, jól megtervezett és sajátos apostoli nevelést kell adni elméleti és gyakorlati foglalkozásokban egyaránt.134

Minél több szerzetes testvért és nővért képezzenek hitoktatóvá, hogy az apostolkodásban ezáltal is közreműködhessenek.

Feltétlenül kapjanak megfelelő kiképzést azok is, akik csak egy időre vesznek részt a missziós tevékenységben.

Ezt a fölkészítést pedig ki kell egészíteni ott, ahová küldik őket: a misszionáriusok a helyszínen még alaposabban ismerjék meg a nép történelmét, társadalmi szervezetét és szokásait: erkölcsi rendjét, vallása parancsait s azokat a mély eszméket, melyeket szent hagyománya alapján Istenről, a világról és emberről alakított ki.135 A nép nyelvét olyan fokon sajátítsák el, hogy könnyedén és csiszoltan használhassák, s így könnyebben találhassanak utat az emberek lelkéhez és szívéhez.136 Ezenkívül ismerkedjenek meg a sajátos lelkipásztori követelményekkel.

Egyesek alaposabban is készüljenek föl missziológiai intézetekben vagy más karokon, illetve egyetemeken, hogy tudjanak hatékonyabban különleges feladatokat is vállalni,137 és szaktudásukkal más misszionáriusok hasznára lehessenek a missziós munkában, mely különösen korunkban igen sok nehézséggel, de ugyanannyi kedvező alkalommal is találkozik. Ezenkívül nagyon kívánatos, hogy a területi püspöki konferenciáknak elegendő olyan szakembere legyen, akinek tudását és tapasztalatát fölhasználhatják, ha munkájukban valami nehézséggel találkoznak. Ne legyen hiány jó technikus szakemberekben és olyanokban sem, akik tökéletesen tudják alkalmazni a tömegkommunikációs eszközöket. Ez utóbbiakat tartsa mindenki igen fontosnak.

(Missziós intézmények)

27. A felsoroltakra minden misszionáriusnak feltétlenül szüksége van, de az egyének számára alig elérhetőek. A tapasztalat tanúsága szerint a missziót nem teljesíthetik különálló emberek, ezért a közös hivatás a meghívott személyeket intézményekbe vonzza, amelyekben egyesülnek erőik, alkalmas nevelést kaphatnak, s az Egyház nevében és a hierarchikus tekintély irányítása alatt végezhetik a tevékenységüket. Ezek az intézmények, melyek hosszú századok óta viselik a nap terhét és hevét, részben vagy teljesen a misszióra szentelték magukat. Gyakran óriási területeket bízott rájuk a Szentszék az evangélium hirdetésére, ahol Istennek új népet, saját pásztorát körülvevő helyi egyházat gyűjtöttek össze. A verejtékükkel, sőt sokszor vérükkel alapított egyházaknak buzgóságukkal és tapasztalatukkal legyenek segítségére testvéri együttműködéssel a lelkeket gondozva, vagy különleges szolgálatot végezve a közösség javára.

Olykor egy egész régióban vállaljanak el sürgős munkákat, például az evangélium hirdetését olyan csoportnak vagy népnek, amely valamilyen okból még nem hallott az evangéliumról, vagy annak mindeddig ellenállt.138

Tapasztalataik alapján, ha szükséges, ők vállalják el azok kiképzését és segítését, akik a missziós tevékenységre csak átmenetileg vállalkoznak.

A felsoroltak miatt, s mivel napjainkban még igen sok népet kellene Krisztushoz vezetni, az ilyen intézményekre ezután is feltétlenül szükség lesz.