Negyedik fejezet
A MISSZIONÁRIUSOK
(A
misszionáriusi hivatás)
23. Jóllehet Krisztus
minden tanítványának vállalnia kell a
hitterjesztés reá eső részét,111 az Úr
Krisztus mégis újra meg újra kiszólítja a
tanítványok közül azokat, akiket ő maga akar, hogy
vele legyenek, és elküldi őket a nemzetekhez
prédikálni.112 Éppen ezért, a Szentlélek
által -- aki tetszése szerint osztogatja a
közösség javára a karizmákat113 -- egyesek
szívében missziós hivatást ébreszt,
és egyúttal olyan intézményeket
létesít az Egyházban,114 melyek az evangélium
egész Egyházra kötelező hirdetését
sajátos feladatként vállalják.
Különleges
hivatás részesei ugyanis azok a bennszülött vagy
külföldi papok, szerzetesek és világiak, akik természetes
tulajdonságaik, tehetségük és alkatuk folytán
készek is missziós tevékenység
végzésére.115 A törvényes
tekintélytől kapottt küldetéssel a hit és az
engedelmesség nevében mennek el a Krisztustól még
távol élőkhöz: a nekik szánt munkára
vannak rendelve,116 mint az evangélium szolgái, "hogy a
pogány népek a Szentlélektől megszentelt kedves
áldozati ajándékká legyenek" (Róm
15,16).
(A lelkiség)
24. Isten
hívására pedig úgy kell válaszolni, hogy az
ember nem hallgat a testre és a vérre,117 hanem egészen
elkötelezi magát az evangélium ügyének. Ilyen
választ azonban csak a Szentlélek indítására
és erősítő kegyelméből lehet adni. A
küldött ugyanis annak életébe és
küldetésébe lép be, aki "szolgai alakot
öltött és kiüresítette önmagát" (Fil
2,7), ezért neki is késznek kell lennie arra, hogy egy
életen át helytáll hivatásában, lemond
önmagáról és mindenéről, amije eddig
volt, és mindenkinek mindenévé lesz.118
A misszionárius az
evangéliumot hirdetve a nemzetek között, nagy bizalommal
ismertesse annak a Krisztusnak a misztériumát, akinek
küldetésében jár, az ő nevében
beszéljen, ahogyan kell,119 nem szégyellve a kereszt
botrányát. Szelíd és alázatosszívű
mesterének nyomában járjon, s mutassa meg, hogy Krisztus
igája édes, és az ő terhe könnyű.120
Valóban evangéliumi élettel,121 nagy türelemmel,
béketűréssel, jósággal és őszinte
szeretettel122 tegyen tanúságot Uráról, ha
szükséges, egészen vére ontásáig.
Kérjen Istentől erőt és bátorságot, hogy
megismerhesse: éppen a megtapasztalt sokféle
megpróbáltatásban és a nyomasztó
szegénységben található a
túláradó öröm.123 Arról pedig legyen
meggyőződve, hogy Krisztus szolgájának sajátos
erénye az engedelmesség: Krisztus is
engedelmességével váltotta meg az emberiséget.
Az evangélium
hirdetői, hogy el ne hanyagolják a bennük lévő
kegyelmet, napról napra újuljanak meg lelkükben.124 A
megyés főpásztorok és elöljárók
pedig rendszeresen gyűjtsék egybe a misszonáriusokat, hogy
hivatásuk reménységében megerősödjenek,
és új indításokat kapjanak apostoli
szolgálatukhoz. Erre a célra akár
külön házat is rendezzenek be.
(Lelkiségi és
erkölcsi nevelés)
25. A leendő misszionáriust
különleges lelki és erkölcsi neveléssel
készítsék föl nagyszerű feladatára.125
Rendelkeznie kell ugyanis kezdeményező bátorsággal,
kitartónak kell lennie a munkában és állhatatosnak
a nehézségekben; tudnia kell türelmes, erős
lélekkel viselni a magányt, a fáradságot és
a sikertelenséget. Nyílt lélekkel és
kitárult szívvel közeledjék az emberekhez;
szívesen vállalja a rábízott szolgálatokat;
nagylelkűen alkalmazkodjék a számára idegen
népek szokásaihoz és az új helyzetekhez;
összefogásra készen és kölcsönös
szeretetben segítse testvéreit és mindazokat, akik
ugyanannak az ügynek szentelték magukat. Mindnyájan egy
szív és egy lélek legyenek tehát a hívekkel együtt,
az apostolok közösségének mintájára.126
Ezeket az erényeket már a tanulmányi
időben komolyan gyakorolják s fejlesszék, a lelki
élet által pedig tegyék őket
természetfölöttivé és életerőssé.
Az élő hittel és rendíthetetlen
reménységgel áthatott misszionárius legyen az
imádság embere; lángoljon benne az erő, a szeretet
és a józanság lelke;127 tudjon megelégedni azzal,
amije van;128 igazi áldozatkészséggel hordozza önmagában
Jézus halálát, hogy Jézus élete
működhessen azokban, akikhez küldték;129 a lelkekért
való buzgóságból szívesen hozzon
áldozatot, sőt önmagát áldozza föl a
lelkekért,130 hogy "feladata mindennapos
gyakorlásával növekedjék Isten és a
felebarát szeretetében".131 Így Krisztussal
együtt engedelmeskedvén az Atya akaratának, az
egyházi hierarchia vezetése alatt Krisztus
küldetését folytatja, és együttműködik
az üdvösség misztériumával.
(Elméleti
és apostoli
képzés)
26. A különböző nemzetekhez
küldöttek pedig, mint Krisztus jó szolgái, a hit
és a helyes tanítás -- elsősorban a
Szentírásból merített -- igéivel (vö.
1Tim 4,6) táplálkozzanak, hatoljanak be mélyen
Krisztus misztériumába, akinek hirdetői és
tanúi lesznek.
Ezért minden misszionáriust -- papot, szerzetes testvért és
nővért vagy világit -- feladatának megfelelően
elő kell készíteni, és ki kell képezni, hogy a
reá váró követelmények meg ne haladják
képességeit.132 Elméleti képzésük
kezdettől fogva vessen számot mind az Egyház
egyetemességével, mind az egyes népek
sajátosságaival. Ez érvényes azokra a
tantárgyakra, melyek a rájuk váró
szolgálatra készítik föl őket,
nemkülönben olyan egyéb ismeretanyagra is, amelyeket hasznos
elsajátítaniuk, hogy átfogó ismeretet szerezzenek a
népekről, kultúrákról és
vallásokról, de nemcsak a múltjukról, hanem a
jelenükről is. Mindaz tehát, aki valamelyik néphez
készül, becsülje nagyra annak ősi
örökségét, nyelvét és szokásait. A
leendő misszionárius föltétlenül végezzen
missziológiai tanulmányokat, azaz ismerje meg az Egyház
missziós tevékenységgel kapcsolatos
tanítását és szabályait, tanulja meg, hogy a
századok folyamán milyen tapasztalatokat gyűjtöttek az
evangélium hirdetői, s azt is, hogy milyen a missziók jelen
helyzete, s melyek a mai időkben hatékonyabbnak tűnő
módszerek.133
Jóllehet az egész képzést
lelkipásztori szellemnek kell áthatnia, jól megtervezett
és sajátos apostoli nevelést kell adni elméleti
és gyakorlati foglalkozásokban egyaránt.134
Minél több szerzetes testvért és
nővért képezzenek hitoktatóvá, hogy az
apostolkodásban ezáltal is közreműködhessenek.
Feltétlenül kapjanak megfelelő
kiképzést azok is, akik csak egy időre vesznek részt
a missziós tevékenységben.
Ezt a fölkészítést pedig ki kell
egészíteni ott, ahová küldik őket: a
misszionáriusok a helyszínen még alaposabban
ismerjék meg a nép történelmét,
társadalmi szervezetét és szokásait: erkölcsi
rendjét, vallása parancsait s azokat a mély
eszméket, melyeket szent hagyománya alapján Istenről,
a világról és emberről alakított ki.135 A nép
nyelvét olyan fokon sajátítsák el, hogy
könnyedén és csiszoltan használhassák, s
így könnyebben találhassanak utat az emberek lelkéhez
és szívéhez.136 Ezenkívül ismerkedjenek meg a
sajátos lelkipásztori követelményekkel.
Egyesek alaposabban is készüljenek föl
missziológiai intézetekben vagy más karokon, illetve
egyetemeken, hogy tudjanak hatékonyabban különleges
feladatokat is vállalni,137 és szaktudásukkal más
misszionáriusok hasznára lehessenek a missziós
munkában, mely különösen korunkban igen sok nehézséggel,
de ugyanannyi kedvező alkalommal is találkozik.
Ezenkívül nagyon kívánatos, hogy a területi
püspöki konferenciáknak elegendő olyan szakembere legyen,
akinek tudását és tapasztalatát
fölhasználhatják, ha munkájukban valami
nehézséggel találkoznak. Ne legyen hiány jó
technikus szakemberekben és olyanokban sem, akik tökéletesen
tudják alkalmazni a tömegkommunikációs
eszközöket. Ez utóbbiakat tartsa mindenki igen fontosnak.
(Missziós
intézmények)
27. A felsoroltakra minden
misszionáriusnak feltétlenül szüksége van, de az
egyének számára alig elérhetőek. A tapasztalat
tanúsága szerint a missziót nem teljesíthetik
különálló emberek, ezért a közös
hivatás a meghívott személyeket
intézményekbe vonzza, amelyekben egyesülnek erőik,
alkalmas nevelést kaphatnak, s az Egyház nevében és
a hierarchikus tekintély irányítása alatt
végezhetik a tevékenységüket. Ezek az
intézmények, melyek hosszú századok óta
viselik a nap terhét és hevét, részben vagy
teljesen a misszióra szentelték magukat. Gyakran
óriási területeket bízott rájuk a
Szentszék az evangélium hirdetésére, ahol Istennek
új népet, saját pásztorát
körülvevő helyi egyházat gyűjtöttek össze.
A verejtékükkel, sőt sokszor vérükkel
alapított egyházaknak buzgóságukkal és
tapasztalatukkal legyenek segítségére testvéri
együttműködéssel a lelkeket gondozva, vagy
különleges szolgálatot végezve a
közösség javára.
Olykor egy egész régióban
vállaljanak el sürgős munkákat, például
az evangélium hirdetését olyan csoportnak vagy
népnek, amely valamilyen okból még nem hallott az
evangéliumról, vagy annak mindeddig ellenállt.138
Tapasztalataik alapján, ha szükséges,
ők vállalják el azok kiképzését
és segítését, akik a missziós
tevékenységre csak átmenetileg vállalkoznak.
A felsoroltak miatt, s mivel napjainkban még igen
sok népet kellene Krisztushoz vezetni, az ilyen
intézményekre ezután is feltétlenül
szükség lesz.
|