Első fejezet

A PAPSÁG AZ EGYHÁZ KÜLDETÉSÉBEN

(Teológiai alapvetés)

2. Az Úr Jézus, akit "az Atya megszentelt és a világba küldött" (Jn 10,36), a Lélek kenetében,ii mely őt fölkente, egész titokzatos testét is részesíti: benne ugyanis a hívők valamennyien szent és királyi papsággá lesznek, Jézus Krisztus által lelki áldozatokat mutatnak be Istennek, és annak erőit hirdetik, aki a sötétségből meghívta őket csodálatos világosságára.iii Nincs tehát olyan tag, akinek ne volna része az egész test küldetésében, hanem mindegyiknek szentül kell tisztelnie szívében Jézust,iv s prófétai lelkülettel kell tanúságot tennie Jézusról.v

Ugyanaz az Úr azonban a hívők között, hogy egy testté szerveződjenek, amelyben "más a szerepe minden tagnak" (Róm 12,4) egyeseket szolgává tett, hogy a hívők közösségében felszentelésük folytán hatalmuk legyen áldozatot bemutatni és bűnöket megbocsátani,vi s hogy Krisztus nevében az emberek javára nyilvánosan is gyakorolják a papi hivatalt. Így tehát, miután elküldte apostolait, amint az Atya küldte őt,vii Krisztus az apostolok által saját felszentelésének és küldetésének részeseivé tette ezek utódait, a püspököket,viii kiknek szolgálati feladata alárendelt fokon átszállt a papokra,ix hogy a papi rendbe kerülve a Krisztustól kapott apostoli küldetés teljesítésére, a püspöki rend munkatársai legyenek.x

A papok hivatala, mivel a püspöki rendhez kapcsolódik, részesedik abban a tekintélyben, mellyel maga Krisztus építi, megszenteli és kormányozza testét. Ezért a papságot, mely föltételezi ugyan a keresztény beavatás szentségeit, külön szentség adja, mely a Szentlélek kenetével szentségi karakterrel pecsételi meg a papok lelkét, s általa hasonlóvá lesznek a Pap Krisztushoz, úgyhogy már Krisztusnak, a Főnek személyében cselekedhetnek.xi

A papok -- mivel a maguk mértéke szerint az apostolok hivatalában részesednek -- Istentől kegyelmet kapnak arra, hogy az evangélium hirdetésében fáradozva Krisztus Jézus szolgái legyenek a nemzetek között, hogy a nemzetek áldozata a Szentlélektől megszentelt kedves ajándékká legyen.xii Isten népét ugyanis az evangélium apostoli hirdetése hívja és gyűjti egybe, így mindazok, akik ehhez a néphez tartoznak, mivel a Szentlélek megszenteli őket, önmagukat adják oda "élő, szent, Istennek tetsző áldozatul" (Róm 12,1). A papok szolgálata által a hívők lelki áldozata egyesül Krisztusnak, az egyetlen közvetítőnek áldozatával, melyet a papok keze az egész Egyház nevében vérontás nélkül és szentségi módon a szentmisében fölajánl egészen addig, amíg az Úr el nem jön.xiii Erre irányul és ebben teljesedik be a papok szolgálata: az evangélium hirdetésével kezdődik, Krisztus áldozatából meríti erejét és hatékonyságát, s arra irányul, hogy "az egész megváltott várost, azaz a szentek gyülekezetét és társaságát egyetemes áldozatul mutassa be Istennek az a Főpap, aki szenvedésében önmagát is föláldozta értünk, hogy mi ilyen kiváló főnek teste lehessünk".xiv A papok célja tehát, melyre életükkel és szolgálatukkal törekszenek, az Atyaisten megdicsőítése Krisztusban. Az Atya dicsősége pedig abban áll, hogy az emberek Istennek Krisztusban végbevitt művét tudatosan, szabadon, hálásan elfogadják és ezt egész életükkel meg is mutatják. A papok tehát amikor imádkoznak és szentséglátogatást végeznek, az igét hirdetik, az eucharisztikus áldozatot mutatják be, a szentségeket szolgáltatják ki, vagy bármilyen más szolgálatot tesznek az embereknek, Isten dicsőségét növelik, és az embereket is segítik, hogy gyarapodjanak az isteni életben. Mindezek forrása pedig Krisztus húsvétja, s beteljesedése Urunk dicsőséges eljövetele lesz, amikor átadja az uralmat Istennek, az Atyának.xv

(A pap az emberek között)

3. A papok, akik az emberek közül vétettek és az emberekért állíttattak az Istennel kapcsolatos dolgokban, hogy ajándékokat és bűnért való áldozatokat ajánljanak föl,xvi testvérként érintkeznek a többi emberrel, miként az Úr Jézus, Isten Fia, akit az Atya emberként küldött az emberekhez, közöttünk élt és minden tekintetben hasonlóvá akart válni testvéreihez, a bűnt kivéve.xvii Őt követték már a szent apostolok és a nemzetek tanítója, "az Isten evangéliumának hirdetésére elkülönített" Szent Pál (Róm 1,1), aki azt mondja magáról, hogy mindenkinek mindene lett, hogy mindenkit üdvözítsen.xviii Az új szövetség papjait hivatásuk és felszentelésük elkülöníti Isten népén belül, de nem azért, hogy eltávolodjanak e néptől vagy bárki mástól, hanem azért, hogy teljesen annak a munkának éljenek, melyet az Úr szánt nekik.xix Nem lehetnének Krisztus szolgái, ha nem lennének egy másik, nem evilági élet tanúi és szétosztói, de az embereknek sem lehetnének szolgálatára, ha ezek élete és körülményei idegenek maradnának számukra.xx Szolgálatuk külön jogcímen is követeli tőlük, hogy ne hasonuljanak ehhez a világhoz,xxi de azt is megkívánja, hogy ebben a világban, az emberek között éljenek; mint jó pásztorok, ismerjék juhaikat, sőt azokat is törekedjenek haza vezetni, akik nem ebből a nyájból valók, hogy ők is hallgassanak Krisztus szavára, és egy nyáj legyen és egy pásztor.xxii Mindebben nagy segítségükre vannak azok az erények, amelyeket az emberi kapcsolatokban méltán értékelnek, mint például a jószívűség, az őszinteség, a lelkierő és az állhatatosság, az igazságérzet, az udvariasság és hasonlók. Ezeket Szent Pál is ajánlja, amikor azt mondja: "Arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, tisztességes, igazságos, ártatlan, kedves, dicséretre méltó, erényes és magasztos." (Fil 4,8)xxiii