II. A papok kapcsolatai másokkal

(A papok és a püspökök)

7. A papok valamennyien a püspökökkel együtt úgy részesednek Krisztus egy és ugyanazon papságában és szolgálatában, hogy magának a fölszenteltségnek és a küldetésnek az egysége megkívánja hierarchikus közösségüket a püspökök rendjével,lv melyet a legjobban akkor fejeznek ki, amikor koncelebrálnak a püspökökkel, és minden misében megvallják, hogy az eucharisztikus áldozatot a püspökökkel közösségben mutatják be.lvi A püspökök tehát a Szentlélek ajándéka miatt, melyet a papok a szentelésben megkaptak, úgy tekintsenek rájuk, mint nélkülözhetetlen segítőkre és tanácsadókra Isten népe tanításának, megszentelésének és lelkipásztori vezetésének szolgálatában.lvii A liturgikus szövegek már az ősegyház idejéből világos szavakkal kifejezik ezt, amikor ünnepélyesen kérik Istentől a szentelendőre "a kegyelem és tanács Lelkének kiáradását, hogy tudja tiszta szívvel segíteni és vezetni a népet",lviii mint ahogyan a pusztában Mózes lelke hetven bölcs férfira átszállt,lix és így "segítségükkel könnyen kormányozta a megszámlálhatatlan sokaságot".lx E papságban és szolgálatban való közösség miatt tehát a püspökök testvéreiknek és barátaiknak tartsák a papokat,lxi s erejükhöz mérten viseljék szívükön anyagi, de főképp lelki gondjaikat. Papjaik életszentségének súlyos terhe ugyanis leginkább rájuk nehezedik:lxii a legnagyobb gondjuk legyen tehát presbitériumuk állandó képzése.lxiii Szívesen hallgassák meg őket, sőt kérjék ki tanácsukat, tárgyaljanak meg velük mindent, ami összefügg a lelkipásztori munka problémáival és az egyházmegye érdekeivel. Ennek megvalósítására meg kell alakítani a jog által meghatározandó formában és szabályok szerint a mai körülménynek megfelelőlxiv papi csoportot, más szóval a presbitériumot képviselő papok szenátusát,lxv akik a püspököt tanácsaikkal az egyházmegye kormányzásában hatékonyan segíteni tudják.

A papok pedig szem előtt tartván, hogy a püspökök az ordo szentségének teljességét birtokolják, Krisztusnak, a legfőbb Pásztornak a tekintélyét tiszteljék bennük. Saját püspökükhöz tehát őszinte szeretettel és engedelmességgel ragaszkodjanak.lxvi E papi engedelmesség -- melyet áthat az együttműködés szelleme -- a püspöki szolgálatban való részesedésen alapszik, melyet a papok az ordo szentsége és a kánoni küldetés által kapnak.lxvii

A püspököknek papjaikkal való egysége napjainkban annál is inkább kívánatos, mert korunkban különféle okokból az apostoli tevékenységnek nemcsak változatos formákat kell öltenie, hanem egy-egy plébánia vagy egyházmegye határait is fölül kell haladnia. Elszigetelten és egymagában tehát egyetlen pap sem képes küldetésének megfelelni, hanem csak a paptársakkal együttműködve, s azoknak a vezetése alatt, akik az Egyház élén állnak.

(A papok egymás között)

8. A szentelés által a papi rend tagjaivá lett papokat a szentségi testvériség köteléke fűzi egymáshoz; abban az egyházmegyében, melynek szolgálatára püspökük vezetése alatt szentelték őket, egy presbitériumot alkotnak. Különböző hivatalokat viselnek ugyan, de egyetlen papi szolgálatot végeznek az emberekért. Ugyanabban a közös munkában való együttműködésre irányul tehát minden pap küldetése: akár plébániai, akár plébániák fölött álló munkakörben vannak elfoglalva; akár tudományos kutatást végeznek vagy tanítanak; akár kezük munkájával osztoznak a munkások sorsában, ahol ez az illetékes egyházi hatóság jóváhagyásával előnyösnek látszik; végül akkor is, ha valamilyen más apostoli vagy az apostolkodást elősegítő munkában fáradoznak. Ugyanazt a célt szolgálják valamennyien, tudniillik Krisztus testének építését, mely különösen napjainkban sokféle munkakört és állandó alkalmazkodó készséget igényel. Ezért nagy jelentőségű, hogy mind az egyházmegyés, mind a szerzetespapok segítsék egymást, hogy mindig az igazság munkatársai legyenek.lxviii Minden egyes papot az apostoli szeretet, a szolgálat és a testvériség különleges szálai fűzik a presbitérium többi tagjához. Ezt ősidőktől fogva a liturgia is kifejezi, amikor a papszentelésen fölszólítják a papokat, hogy a szentelő püspökkel együtt tegyék ők is a kezüket az új választottra, s amikor a szentmisét egy szívvel, egy lélekkel koncelebrálva mutatják be. Minden papot paptestvéreivel a szeretet, az imádság és a sokoldalú együttműködés egyesít, és így nyilvánul meg az az egység, amellyel Krisztus övéit tökéletesen egyesíteni akarta, hogy a világ megismerje: a Fiút az Atya küldte.lxix

Az idősebbek ezért testvérként fogadják maguk közé a fiatalabbakat, és segítsék át őket a kezdet nehézségein, könnyítsék meg nekik a szolgálatot, igyekezzenek megérteni gondolkodásmódjukat, még ha az övékétől eltérő is, kezdeményezéseiket pedig jóakaróan támogassák. A fiatalok viszont becsüljék meg az öregebbek korát és tapasztalatát; beszéljék meg velük a lelkipásztori ügyeket, és legyenek készségesek az együttműködésben.

A papi testvériség szelleme megkívánja, hogy a papok ne feledkezzenek meg a vendégszeretetről,lxx gyakorolják a jótékonyságot, és osszák meg egymással javaikat.lxxi Külön gondjuk legyen beteg társaikra, az elcsüggedtekre, a munkákkal túlterheltekre, a magukra hagyottakra, a számkivetettekre, és azokra, akik üldözést szenvednek.lxxii Felüdülés végett is szívesen és örömmel találkozzanak, gondolva magának az Úrnak a szavára, amellyel kifáradt apostolait hívta: "Gyertek velem külön valamilyen csendes helyre, és pihenjetek egy kicsit" (Mk 6,31). Ezenfelül annak érdekében, hogy a papok a lelki és szellemi életben kölcsönösen segíteni tudják egymást, jobban együtt tudjanak működni a szolgálatban, s megszabaduljanak az egyedüllétből eredő esetleges veszélyektől, alakítsák ki a közös élet valamilyen formáját, mely az egyéni és a lelkipásztori igényeknek megfelelően lehet együttlakás, ahol ez megoldható, vagy asztalközösség, vagy legalábbis gyakori és rendszeres összejövetel. Nagyon kell becsülni és támogatni az olyan társulatokat, melyek az illetékes egyházi hatóság által jóváhagyott szabályzat alapján, megfelelő és bevált életmóddal és testvéri támogatással segítik a papokat, hogy szolgálatukban szentelődjenek meg; így e társulatok az egész papi rend szolgálatára törekszenek.

Végül a papságban való közös részesedés alapján tudatosítsák a papok, hogy fokozottan felelősek azokért, akik valamilyen nehézséggel küzdenek; idejében segítsenek rajtuk, ha szükséges diszkréten figyelmeztetve őket. Azok iránt, akik valamiben hibáztak, legyenek nagylelkűek, bánjanak velük testvéri szeretettel, kitartóan imádkozzanak értük Istenhez, s éreztessék meg velük, hogy valóban testvéreik és barátaik.

(A papok és a világi hívők)

9. Az újszövetség papjai, jóllehet az egyházi rend szentsége alapján az atya és a mester magasztos és szükséges feladatát végzik Isten népében és e nép javára, az összes Krisztus-hívővel együtt az Úr tanítványai, s a meghívó Isten kegyelméből részesei az ő országának.lxxiii Mindazokkal, akik a keresztségben újjászülettek, a papok is testvérek a testvérek között,lxxiv mint Krisztus egy és ugyanazon testének tagjai, melynek építése mindenkire rábízatott.lxxv

A papok tehát úgy töltsék be vezető tisztségüket, hogy ne a maguk javát keressék, hanem a Jézus Krisztusét,lxxvi fogjanak össze a világi hívőkkel, és egész magatartásukkal kövessék a Mester példáját, aki az emberek közé "nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja az életét váltságul sokakért". (Mt 20,28) Őszintén ismerjék el és segítsék érvényesülni a világi hívek méltóságát és az Egyház küldetésében nekik jutott sajátos szerepet. Vegyék komolyan azt a jogos szabadságot, mely az emberi közösségben mindenkit megillet. Szívesen hallgassák meg a világiakat, testvéri megértéssel vegyék fígyelembe kívánságaikat, ismerjék el a különféle szakterületeken tapasztalatukat és illetékességüket, hogy így, velük együtt képesek legyenek fölismerni az idők jeleit. Megvizsgálván a szellemeket, hogy Istentől valók-e,lxxvii a hit érzékével fedezzék föl, örömmel ismerjék el és gondosan ápolják a világi hívek sokféle karizmáit, az egyszerűbbeket épp úgy, mint a rendkívülieket. A hívekben bőségben megtalálható isteni ajándékok között különös fígyelmet érdemelnek azok, melyek által nem kevesen a magasabb lelki élet felé vonzódnak. Ugyanígy bizalommal ruházzanak hivatalokat is a világi hívekre az Egyház szolgálatában, teret és szabadságot hagyva tevékenységüknek, sőt megfelelő módon bátorítsák őket, hogy kezdeményezzenek.lxxviii

A papok azért élnek a világiak között, hogy valamennyiüket elvezessék a szeretet egységére, " testvéri szeretettel szeretvén s tiszteletadásban megelőzvén egymást" (Róm 12,10). Feladatuk tehát, hogy a különféle felfogásokat úgy hangolják össze, hogy a hívők közösségében senki ne érezze magát idegennek. A közjónak a püspök nevében védelmezői, ugyanakkor az igazság elszánt hirdetői, nehogy a tanítások minden szele magával sodorja a híveket.lxxix Külön törődjenek azokal, akik a szentségek vételében, sőt talán a hitben is megfogyatkoztak; ne mulasszák el, hogy jó pásztorként keressék őket.

Az ökumenizmusról szóló utasításokatlxxx figyelembe véve, ne feledkezzenek meg azokról a testvérekről, akik nincsenek velük teljes egyházi közösségben.

Azokat is rájuk bízottaknak tekintsék, akik Krisztust nem ismerik el megváltójuknak.

Maguk a Krisztus-hívők pedig legyenek tudatában, hogy tartoznak a papjaiknak, s ezért gyermeki szeretettel kövessék őket mint pásztorokat és atyákat; osztozzanak gondjaikban, s amennyire lehet imádsággal és tettekkel segítsék papjaikat, hogy azok fölébe tudjanak kerekedni a nehézségeknek és feladataikat gyümölcsözőbben tudják megoldani.lxxxi