III. A papság területi elosztása; a papi hivatások ügye

(A papok területi elosztása)

10. A lelki adomány, melyet a papok a szentelésben kaptak, nem valamilyen korlátozott és egy helyhez kötött, hanem az üdvösség "egészen a föld határáig" (ApCsel 1,8) mindent átfogó egyetemes küldetésére készíti föl őket, mert bármely papi szolgálat Krisztustól az apostoloknak adott küldetés egyetemes távlataiban részesedik. Krisztus papsága ugyanis, amelyben a papok részesedtek, természete szerint minden néphez szól, nem köti meg a vér, a nemzet vagy a kor semmiféle határa, amint ennek Melchizedek alakja titokzatosan előképe volt.lxxxii Ne feledjék el tehát a papok, hogy minden egyház gondját szívükön kell viselniük. Éppen ezért a hivatásokban gazdagabb egyházmegyék papjai álljanak készen arra, hogy ordináriusuk engedélyével vagy buzdítására paphiányban szenvedő vidékeken, missziókban, vagy apostoli művekben teljesítsenek szolgálatot.

Ezenkívül az inkardináció és exkardináció szabályait úgy kell módosítani, hogy ez az ősi intézmény megmaradjon ugyan, de jobban feleljen meg a mai lelkipásztori igényeknek. Ahol pedig az apostolkodás céljai megkívánják, könnyítsék meg nem csupán a papok megfelelő elosztását, hanem a különleges lelkipásztori tevékenységeket is, melyeket a föld bármely részén egyes társadalmi csoportok javára kell végezni valamely területen vagy nemzetnél. E célra tehát hasznos lehet nemzetközi szemináriumokat, különleges egyházmegyéket vagy személyi prelatúrákat, s más hasonló intézményeket létrehozni, ahová -- az egyes alapítások számára megállapítandó módon és a helyi ordináriusok jogainak tiszteletben tartása mellett -- papokat beosztani vagy inkardinálni lehet az egész Egyház közjavára.

Idegen területekre azonban -- főleg ha még nem ismerik a vidék nyelvét és szokásait -- ne egymagukban küldjék a papokat, hanem ahogyan Krisztus küldte tanítványait, legalább kettesével vagy hármasával,lxxxiii mert így egymás segítségére lehetnek. Komolyan gondoskodjanak a küldöttek lelki életéről, valamint fizikai és pszichikai egészségükről is; lehetőleg egyéni képességeiknek megfelelően válasszák ki számukra a munka helyét és körülményeit. Nagyon fontos, hogy akik idegen országba indulnak, ne csak a nyelvet tanulják meg, hanem ismerkedjenek meg a nép lelkületével és szokásaival is, hogy minél tökéletesebben eggyé válhassanak azokkal, akiknek alázatosan szolgálni akarnak, Pál apostol példája szerint, aki elmondhatta magáról: "Bár mindenkitől független voltam, mégis mindenkinek szolgája lettem, hogy minél többet megnyerjek. A zsidók közt zsidóvá váltam, hogy megnyerjem a zsidókat." (1Kor 9,19--20)

(Papi hivatások)

11. Lelkünk pásztora és püspökelxxxiv úgy alapította Egyházát, hogy a kiválasztott és vére árán megszerzett népneklxxxv mindig és a világ végezetéig kell, hogy legyenek papjai, nehogy a keresztények valaha is pásztor nélküli juhok legyenek.lxxxvi Az apostolok fölismervén Krisztus akaratát, a Szentlélek sugallatára kötelességüknek tartották olyan szolgák kiválasztását, "akik alkalmasak lesznek rá, hogy másokat tanítsanak" (2Tim 2,2). E kötelesség valóban tartozéka a papi küldetésnek, mely a papot az egész Egyház azon gondjának részesévé teszi, hogy itt a földön Isten népében soha ne legyen hiány a munkásokban. Mivel pedig "a hajó kormányosának és utasainak közös érdeke van,"lxxxvii az egész keresztény népet meg kell tanítani: kötelessége, hogy kitartó imádsággal és minden más rendelkezésre álló eszközzellxxxviii működjék közre abban, hogy az Egyháznak mindig legyenek papjai, mert nem nélkülözheti őket isteni küldetése teljesítésében.

Elsőként tehát a papok szívügye legyen, hogy az ige szolgálatával, valamint a szolgálat lelkületét és a húsvéti örömöt sugárzó életük tanúságával a hívek szeme elé állítsák a papság nagyszerűségét és szükséges voltát; akiket pedig megfontoltan e nagy szolgálatra alkalmasnak tartanak, azokat -- akár fiatalok, akár idősebbek --, fáradságot nem sajnálva és nem félve nehézségektől, segítsék, hogy jól felkészüljenek és a maga idején minden belső és külső kényszertől mentesen hallhassák a püspök hívó szavát. E célra a leghasznosabb a megfontolt és okos lelkivezetés. A szülők, tanítók és mindazok, akikre bármiképpen tartozik a gyermekek és fiatalok nevelése, úgy irányítsák őket, hogy megismervén az Úr nyája fölötti őrködését és figyelembe véve az Egyház szükségleteit, készek legyenek a próféta szavával nagylelkűen válaszolni az Úr hívására: "Itt vagyok, engem küldj!" (Iz 6,8). Az Úr hívó szavát azonban soha nem szabad úgy várni, hogy az valamilyen rendkívüli módon jusson el a leendő pap fülébe. Inkább olyan jelekből kell fölismerni és megítélni, melyekből Isten akarata az okos keresztényeknek a hétköznapokban mutatkozik meg; e jelekre a papoknak nagyon fígyelniük kell.lxxxix

Nagyon ajánljuk tehát nekik a Hivatások Művét mind egyházmegyei, mind országos szinten.xc A szentbeszédekben, a hitoktatásban és a sajtóban pedig világosan tárják föl az Egyháznak mind helyi, mind általános szükségleteit; vonzó formában mutassák be a papi szolgálat értelmét és értékét. Benne ugyanis nagy terhekhez nagy örömök kapcsolódnak, és az egyházatyák szerint a papi szolgálatban lehet tenni Krisztus mellett a szeretet legnagyobb tanúságát.xci