Harmadik fejezet

A PAPOK ÉLETE

I. A tökéletességre szóló meghívás

(Az életszentségre törekvés kötelessége)

12. Az egyházi rend szentségében a papok Krisztushoz, a Paphoz lesznek hasonlóvá az ő egész testének, az Egyháznak tökéletes fölépítésére, mint a Fő szolgái, s mint a püspöki rend munkatársai. Már a keresztségi konszekrálással, minden keresztény hívőhöz hasonlóan, megkapták annak a nagyszerű hivatásnak és kegyelemnek jelét és ajándékát, hogy még az emberi gyöngeségben isxcii elérhető a tökéletesség és el is kell érniük az Úr szavai szerint: "Legyetek tehát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes" (Mt 5,48). E tökéletesség elérésére sajátos jogcím kötelezi a papokat. Az egyházi rend felvétele új módon szenteli őket Istennek: Krisztusnak, az örök Papnak élő eszközeivé válnak, hogy a történelem századain át folytatni tudják az ő csodálatos művét, mely isteni hatalommal az egész emberiséget visszaállította eredeti épségébe.xciii Mivel tehát minden pap a maga módján Krisztust képviseli, különleges kegyelmet is kap arra, hogy a rábízottaknak és Isten egész népének szolgálatában elérje annak tökéletességét, akit képvisel, s hogy gyarlóságát annak szentsége orvosolja, aki számunkra "szent, ártatlan, szeplőtelen, a bűnösöktől elkülönített" főpap lett (Zsid 7,26).

Krisztus, akit az Atya megszentelt, azaz fölszentelt és a világba küldött,xciv "önmagát adta értünk, hogy minden gonoszságtól megváltson, megtisztítson és jótettekben buzgólkodó, választott népévé tegyen" (Tit 2,14), és így szenvedése által ment be dicsőségébe;xcv hasonlóképpen a Szentlélek kenetével fölszentelt és Krisztus által küldött papoknak is meg kell ölniük magukban a test cselekedeteit, és teljesen az emberek szolgálatára kell szentelniük magukat; így kell eljutniuk a Krisztusban kapott szentségben a tökéletes nagykorúságra. xcvi

Így tehát a Lélek és a megigazulás szolgálatában fáradozvaxcvii megerősödnek a lelki életben, csak legyenek tanulékonyak Krisztus Lelke iránt, aki élteti és vezeti őket. Maguk a mindennapos szent cselekmények, valamint egész szolgálatuk, amelyet a püspökkel és paptestvéreikkel együtt végeznek, irányítják őket az élet tökéletessége felé. A papok életszentsége pedig nagyban hozzájárul szolgálatuk termékenységéhez: igaz ugyan, hogy Isten kegyelme az üdvösség művét véghezviheti méltatlan szolgák révén is, rendszerint mégis olyanok által nyilvánítja ki szívesebben a maga csodatetteit, akik fogékonyabbak a Szentlélek indításaira és irányítására, s Krisztussal való egységük és életük szentsége alapján elmondhatják az apostollal: "Élek, de már nem én élek, hanem Krisztus él énbennem" (Gal 2,20).

Ezért e Szentséges Zsinat, hogy lelkipásztori céljait -- az Egyház belső megújulását, az evangélium hirdetését az egész világon és a mai világgal folytatandó párbeszédet -- elérhesse, nyomatékosan buzdít minden papot, hogy az Egyház által ajánlott megfelelő eszközöket fölhasználvaxcviii törekedjenek arra a mindig nagyobb életszentségre, mellyel napról napra alkalmasabb eszközzé válnak Isten egész népének szolgálatára.

(Megszentelődés a szolgálatban)

13. Az életszentséget a papok sajátos módon, feladataiknak krisztusi szellemű, becsületes és fáradhatatlan teljesítésével érik el.

Mivel Isten igéjének szolgái, naponként olvassák és hallgatják Isten igéjét, amit másoknak tanítaniuk kell; ha tanítván törekszenek az igét magukba fogadni, az Úrnak egyre tökéletesebb tanítványai lesznek Pál apostol Timóteushoz intézett szavai szerint: "Ezeket gyakorold, és ezekben tarts ki, hogy előrehaladásodat mindenki lássa. Figyelj magadra és a tanításra. Légy állhatatos benne. Ha megteszed, magadat is, hallgatóidat is üdvösségre segíted" (1Tim 4,15--16). Keresvén, hogyan tudnák másoknak jobban átadni a szemlélt dolgokat,xcix mélyebben ízlelik "Krisztus kifürkészhetetlen gazdagságát" (Ef 3,8) és Isten sokrétű bölcsességét.c Szem előtt tartván, hogy az Úr az, aki megnyitja a szíveket,ci s hogy a nagyszerűség nem belőlük, hanem Isten erejéből származik,cii éppen az ige átadása közben forrnak össze jobban Krisztussal, a Mesterrel, és kerülnek az ő Lelkének vezetése alá. Így a Krisztussal való közösség révén részeseivé lesznek Isten szeretetének, melynek századok óta elrejtett misztériumaciii Krisztusban nyert kinyilatkoztatást.

Mint a szentély szolgái, főként a szentmiseáldozat bemutatásában a papok különleges módon képviselik Krisztus személyét, aki önmagát adta áldozatul az emberek megszentelésére; ezért arra hivatottak, hogy utánozzák azt, amit tesznek, amennyiben az Úr halálának misztériumát ünnepelvén törekedniük kell arra, hogy tagjaik meghaljanak a bűnös vágyaknak és rossz készségeknek.civ Az eucharisztikus áldozat misztériumában, melyben a papok legfőbb feladatukat végzik, megváltásunk műve folytatódik;cv ezért nagyon ajánlatos a naponkénti bemutatása, mely akkor is Krisztusnak és az Egyháznak szent cselekménye, ha a hívek jelenléte nem biztosítható.cvi Így tehát amikor a papok Krisztus papi tevékenységével egyesülnek, naponta teljesen fölajánlják magukat Istennek; és amikor Krisztus testével táplálkoznak, annak szíve szeretetéből részesülnek, aki eledelül adja magát a híveknek. Hasonlóképpen a szentségek kiszolgáltatásában egyesülnek Krisztus szándékával és szeretetével, ami különösen megtörténik akkor, amikor készségesen gyóntatnak, valahányszor híveik azt indokoltan kérik. A zsolozsmában pedig a hangjukat kölcsönzik az Egyháznak, mely az egész emberi nem nevében állhatatosan kitart az imádságban Krisztussal együtt, "aki örökké él, hogy közbenjárjon értünk" (Zsid 7,25).

Mint Isten népének vezetőit és pásztorait a Jó Pásztor szeretete készteti őket arra, hogy életüket adják juhaikért,cvii készen a legnagyobb áldozatra is, azoknak a papoknak példáját követve, akik nem vonakodtak napjainkban sem föláldozni életüket; mivel nevelők a hitben, s nekik maguknak is bizodalmuk van abban, hogy "Krisztus véréért beléphetnek a szentélybe" (Zsid 10,19), "őszinte szivvel és hitből fakadó bizalommal" (Zsid 10,22) járulnak Isten elé; ébren tartják híveikben a szilárd reményt,cviii hogy minden szomorúságukban meg tudják vigasztalni őket, azt a vigasztalást nyújtva nekik, amellyel Isten őket vigasztalja;cix mint a közösség vezetői, a lelkipásztor sajátos aszkézisét gyakorolják azáltal, hogy lemondanak saját kényelmükről, s nem a maguk hasznát keresik, hanem sokakét, hogy üdvözüljenek;cx mindig tökéletesítvén lelkipásztori módszereiket, készek arra, hogy a lelkek gondozásának új útjaira is rálépjenek, a Lélek szeretetének irányításával, aki ott fú, ahol akar.cxi

(A papi élet egysége)

14. A mai világban az emberek nagy elfoglaltságuk és nem egyszer gyorsan megoldandó különböző problémáik szorongatása miatt abban a veszélyben forognak, hogy szétszóródnak. A papok pedig, akiket annyiféle hivatásbeli kötelesség vesz igénybe és köt le, nem minden aggódás nélkül keresik a módját, miként hangolhatnák össze külső elfoglaltságaikkal benső életüket. Az életnek ezt az egységét önmagában sem teendőik jó beosztása, sem a jámborsági gyakorlatok végzése nem tudja jól biztosítani, bár mindkettőnek van benne szerepe. De meg tudják valósítani, ha Krisztus példáját követik szolgálatuk teljesítésében, akinek az volt eledele, hogy megtegye annak akaratát, aki őt küldte, és elvégezze művét.cxii

Valójában ugyanis Krisztus tevékenykedik szolgái által, hogy az Atyának ugyanazt az akaratát szüntelenül teljesítse a világban az Egyház révén; ezért szolgái élete egységének mindig Ő az alapja és forrása. A papok tehát megtalálják életük egységét, ha az Atya akaratának fölismerésében és a rájuk bízott nyájért vállalt önfeláldozásban Krisztussal egyesülnek.cxiii Ha így átveszik a Jó Pásztor szerepét, akkor magában a lelkipásztori szeretetnek a gyakorlásában találják meg a papi tökéletességnek azt a kötelékét, mely életüket és tevékenységüket egybefogja. E pásztori szeretetcxiv leginkább az eucharisztikus áldozatból fakad, mely ezért az egész papi élet középpontja és gyökere azáltal, hogy ami az áldozati oltáron végbemegy, azt a papi lélek törekszik önmagára vonatkoztatni. Ez azonban csak úgy érhető el, ha maguk a papok Krisztus misztériumában az imádság révén egyre inkább elmélyülnek.

Hogy életük egységét konkrétan is meg tudják valósítani, minden teendőjüket fontolják meg, keresvén, hogy mi az Isten akarata,cxv azaz mérlegeljék, hogy teendőik összhangban vannak-e az Egyház evangéliumi küldetésének szabályaival. A Krisztus iránti hűséget ugyanis nem lehet elválasztani az Egyháza iránt táplált hűségtől. A pásztori szeretet tehát megköveteli, hogy a papok -- nehogy hiába fáradozzanak cxvi -- mindig a püspökkel és paptestvérekkel szoros közösségben dolgozzanak. Ha így cselekszenek, az Egyház küldetésének egységében megtalálják életük egységét, s így Urukkal és általa az Atyával a Szentlélekben egyesülnek, hogy betelhessenek vigasztalással és túláradhasson bennük az öröm.cxvii