III. A papi élet támaszai
(A lelki haladás eszközei)
18. Annak érdekében, hogy Krisztussal
való egységüket az élet minden
körülményei között ápolni tudják,
szolgálatuk lelkiismeretes végzésén kívül
a papoknak rendelkezésére állnak általános
és sajátos, új és régi
segédeszközök, melyeket a Szentlélek Isten
népében szüntelenül ad, és az Egyház
tagjai megszentelésére ajánl, sőt olykor
megparancsol.cxlv Valamennyi segédeszköz közül
kiemelkednek azok a cselekmények, melyekkel a Krisztus-hívők
az Eucharisztia és a Szentírás kettős
asztalánál Isten Igéjével
táplálkoznak;cxlvi mindenki tudja, hogy mit jelent ez a
rendszeres töltekezés a sajátos papi
megszentelődésre nézve.
A szentségi kegyelem szolgái
bensőségesen egyesülnek Krisztussal, az
Üdvözítővel és Pásztorral a
szentségek gyümölcsöző vétele által,
különösen a gyakori gyónásban, mely ha napi
lelkiismeretvizsgálat készíti elő, nagyon
elősegíti szívük szükséges
megtérését az irgalmasság Atyjának
szeretetéhez. A lelkiolvasmányokból
táplálkozó hit fényénél az
élet különböző eseményeiben komolyan keresni
tudják Isten akaratának jeleit, kegyelmének
indításait, így napról napra tanulékonyabbak
lesznek a Szentlélekben vállalt küldetésükben. A
tanulékonyság csodálatos példaképét
találják mindig a Boldogságos Szűz
Máriában, aki a Szentlélek vezetése alatt teljesen
az emberek megváltása misztériumának szentelte
magát;cxlvii őt, az Örök Főpap Anyját, az
apostolok Királynőjét és szolgálatuk
oltalmazóját a papok tehát gyermeki odaadással
tiszteljék és szeressék.
Szolgálatuk hűséges
végzése érdekében szívügyük legyen
az Úr Krisztussal folytatott naponkénti beszélgetés
szentséglátogatás alkalmával; szívesen
szánjanak időt a rekollekcióra, és tartsák
fontosnak a lelkivezetést. Sokféleképpen,
különösen az elmélkedő ima bevált
módszereit használva és szabadon választott
imaformákkal, keressék és buzgón
kérjék is Istentől az igazi imádás
szellemét, hogy általa a rájuk bízott néppel
együtt bensőségesen egyesüljenek Krisztussal, az
új szövetség közvetítőjével, s
így mint fogadott gyermekek kiálthassák: "Abba,
Atya!" (Róm 8,15).
(Lelkipásztori
továbbképzés)
19. A püspök arra figyelmezteti a
szentelés szertartásában a papokat, hogy
"érettek legyenek a tudásban", s
"tanításuk Isten népének lelki
orvossága legyen".cxlviii A szent dolgok szolgája
tudományának is szentnek kell lennie, mert szent
forrásból fakad és szent célra irányul.
Elsősorban tehát a Szentírás
olvasásából és
elmélkedéséből fakad,cxlix de a szentatyák, az
egyháztanítók írásai és a
szenthagyomány egyéb kincsei is gazdag anyagot nyújtanak.
A mai idők emberének kérdéseire is meg kell adniuk a
helyes választ; ezért a papok ismerjék jól az
Egyház Tanítóhivatala, különösen a zsinatok
és a római pápák megnyilatkozásait. A
további eligazítást pedig a legjobb és elismert
teológus szerzőknél keressék.
Mivel napjainkban az emberi kultúra és a
szent tudomány is eddig nem tapasztalt gyorsasággal
fejlődik, a papok törekedjenek arra, hogy az isteni és az
emberi dolgokra vonatkozó ismereteiket szünet nélkül
tökéletesítsék, s ezáltal
készüljenek föl a párbeszédre
kortársaikkal.
Annak érdekében, hogy a papok minél
könnyebben tudjanak tanulmányokat folytatni, s minél
hatékonyabban elsajátíthassák az
evangelizáció és apostolkodás módszereit, minden
segítséget meg kell nekik adni; ilyenek például az
egy-egy terület körülményeinek megfelelő tanfolyamok
és kongresszusok szervezése, lelkipásztori
tanulmányi központok fölállítása,
könyvtárak alapítása és a tanulmányok
megfelelő személyek által történő
irányítása. Fontolják meg a
püspökök, esetleg egymás között is tárgyalják
meg, miképpen lehetne legjobban biztosítani, hogy valamennyi
papjuk meghatározott időközökben -- de
főképpen néhány évvel a szentelés
után -- tanfolyamon vehessen részt,cl mely módot ad nekik
arra, hogy elmélyítsék ismereteiket a lelkipásztori
módszerek és a hittudományok terén, de arra is,
hogy lelkiéletükben megerősödjenek és
paptestvéreikkel kicseréljék lelkipásztori
tapasztalataikat.cli Ilyen és más hasonló
eszközökben kapjanak komoly segítséget a kezdő
plébánosok és azok, akik új lelkipásztori
munkaterületre lépnek, vagy akiket más
egyházmegyébe, illetve országba küldenek.
Végül gondoskodjanak a püspökök
arról, hogy néhány papjuk a szent tudományok
alaposabb művelésére szentelje magát annak
érdekében, hogy mindig legyenek alkalmas tanárok a
papnövendékek oktatására, továbbképzők,
akik a többi papokat és hívőket segítik a nekik
szükséges tudás megszerzésében, és kutatók,
akik az Egyház számára annyira szükséges
egészséges fejlődést a szent tudományokban
biztosítják.
(Az anyagi
ellátás)
20. A papok a rájuk bízott munkakör
betöltésével Isten szolgálatára
szentelték magukat, megérdemlik tehát azt, hogy
méltányos anyagi ellátásban részesüljenek,
mert "a munkás megérdemli a maga bérét" (Lk
10,7),clii és "úgy rendelte az Úr is, hogy az
evangélium hirdetői az evangéliumból
éljenek" (1Kor 9,14). Ezért, amennyiben a papok
méltányos ellátása más
forrásból nincsen biztositva, maguk a hívek,
akikért a papok dolgoznak, kötelesek gondoskodni számukra a
tisztes és méltó életfeltételekről. A
püspököknek pedig figyelmeztetniük kell híveiket e
kötelezettségre. Egyben gondoskodni tartoznak arról, hogy a
saját egyházmegyéjükben, vagy -- és ez lenne a
megfelelőbb -- közösen egész területekre
megfelelő szabályzatot állapítsanak meg; ebben
történjék gondoskodás azoknak a tisztes
megélhetéséről, akik Isten népét
valamilyen módon szolgálták vagy szolgálják.
Az egyes járandósok
megállapításánál tekintetbe kell venni ugyan
a munkakör természetét, a kor és a helyek
körülményeit, de az azonos körülmények
között lévők esetében alapjában véve
az egyenlőségnek kell érvényesülnie; a
járandóság legyen a papi álláshoz szabva,
és ne csak azt tegye számukra lehetővé, hogy a szolgálatukban
állóknak megadhassák a kellő fizetést, hanem
valamilyen formában a szegényeket is támogathassák,
mert a szegényekkel való törődést az
Egyház kezdettől fogva nagyra értékelte. Olyan
mértékű legyen továbbá az anyagi
ellátottság, hogy a papok évenként
megérdemelt és szükséges szabadságot
élvezhessenek; a püspöknek gondoskodnia kell arról,
hogy a szabadságot valóban kivehessék.
Az elsődleges szempontnak azonban a hivatalnak kell
lennie, amit a szent szolgálatra rendelt személyek
betöltenek. Ezért az úgynevezett beneficiumos rendszert el
kell hagyni, vagy legalább úgy kell átalakítani,
hogy a jövedelem beneficiális része -- azaz a hivatalhoz
kapcsolt javadalomból folyó bevétel -- csak
másodlagos legyen, s a jogban a hangsúly az egyházi
hivatalra essék, ami mostantól fogva minden lelki célt
szolgáló, állandó jelleggel átadott hivatalt
jelent.
(Szociális biztonság)
21. A jeruzsálemi ősegyház
híveinek példája legyen mindig szem előtt:
"mindenük közös volt" (ApCsel 4,32),
"mindenkinek adtak belőle, a szükséghez
mérten" (ApCsel 4,35). Ezért nagyon megfelelő
volna, hogy legalább olyan területeken, ahol a klérus anyagi
ellátása egészében vagy nagyobb részben a
hívek adományaitól függ, az e célra
fölajánlott javakat egy egyházmegyei intézmény
gyűjtse össze, melyet néhány kijelölt pap
és -- ha megfelelőnek látszik -- néhány
világi gazdasági szakember segítségével a püspök
irányít. Kívánatos az is, hogy
ezenkívül az egyes egyházmegyékben vagy
területeken, a lehetőséghez mérten,
létesüljön közös vagyonalap. Ebből a
püspökök fizethetik az Egyház szolgálatában
álló más személyeket, és fedezhetik az
egyházmegye egyéb anyagi kiadásait. Sőt ebből
támogathatnák a gazdagabb egyházmegyék a
szegényebbeket, hogy bőségük azok
ínségén enyhítsen.cliii Ezt a közös
vagyonalapot elsősorban a hívek adományaiból kell
létesíteni, lehetnek azonban más forrásai is,
amelyeket a jog szabályozzon.
Ezenfelül olyan országokban, ahol a
klérus szociális biztosítása még nincs
kellőképpen megszervezve, gondoskodjanak a püspöki
konferenciák arról is, hogy -- szem előtt tartva az
egyházi és polgári törvényeket --
alapítsanak olyan egymással szövetséget alkotó
egyházmegyei intézeteket vagy több egyházmegye,
esetleg egy egész régió számára egy
intézetet, melyek a hierarchia felügyelete alatt,
kielégítően gondoskodnak az egészségügyi
szolgáltatásokról, a betegellátásról
és a betegség, rokkantság vagy öregség
következtében munkaképtelenné vált papok
támogatásáról. Az így megszervezett
intézményeket a papoknak támogatniuk kell a
paptestvéreikkel való szolidaritás szellemében
és megosztván szorongatásukat,cliv meggondolván,
hogy így nem kell aggódniuk a jövő miatt, s maguk is
elevenebb evangéliumi szellemben gyakorolhatják a
szegénységet és egészen a lelkek
szolgálatára fordíthatják erőiket. Az
illetékesek pedig legyenek rajta, hogy az egyes nemzetek hasonló
intézetei között is jöjjenek létre kapcsolatok:
így azok szilárdabb anyagi alaphoz jutnak és
szélesebb körben terjednek el.
(Zárószó és
buzdítás)
22. E Szentséges Zsinat szem előtt
tartván a papi élet örömeit, nem mehet el szó
nélkül a nehézségek mellett sem, melyeket a papoknak
a mai életben el kell viselniük. Tud arról, mennyire
átalakulóban van a gazdasági, társadalmi, sőt
az erkölcsi élet is, s mennyire változik a
közvéleményben az értékek rendje; ennek következtében
az Egyház szolgái, sőt nem egyszer maguk a
Krisztus-hívők is idegennek érzik magukat a világban,
melyben élnek, és aggódva keresik a módot és
a nyelvet, mely által a kapcsolatot mégis fenntarthatnák
vele. Ugyanis a hit útjában tornyosuló sok új akadály,
a végzett munka látszólagos sikertelensége
és a gyakran tapasztalt keserű magányosság a csüggedés
veszélyébe sodorhatja őket.
A világot azonban, mely mai
állapotában van az Egyház pásztorainak
szeretetére és szolgálatára bízva, Isten
úgy szerette, hogy egyszülött Fiát adta oda érte.clv
Valójában ez a sok bűnnel terhelt, de nem kis
lehetőségekkel bíró világ szolgáltatja
az élő köveket az Egyháznak,clvi akik a Lélek
által egybeépülnek Isten
hajlékává.clvii Ugyanaz a Szentlélek, aki arra ösztönzi
az Egyházat, hogy új utakat nyisson a mai világ
megközelítésére, a papi szolgálat
korszerűsítését is sugallja és
támogatja.
Ne feledjék tehát a papok, hogy
munkájukban soha sincsenek egyedül, hanem a mindenható Isten
erejére támaszkodnak, s a Krisztusba vetett hittel, aki
meghívta őket, hogy papságában részesedjenek,
teljes bizalommal adják át magukat szolgálatuknak,
tudván, hogy Istennek hatalmában áll növelni
bennük a szeretetet.clviii Gondoljanak arra is, hogy paptestvéreik,
sőt a hívek is az egész világon mellettük
állnak. A papok valamennyien együttműködnek Isten
üdvözítő tervének -- tudniillik Krisztus
misztériumának, vagyis az öröktől fogva Istenben
elrejtett szentségnek --
megvalósításában,clix mely csak lassanként
valósul meg, a Krisztus testét építő
sokféle szolgálat együttes
munkálkodásával, míg ez a test el nem jut a
nagykorúságra. Mindez, mivel Krisztussal Istenben van
elrejtve,clx leginkább hittel fogható föl. Hittel kell
ugyanis járnia Isten népe vezetőinek, követvén a
hívő Ábrahám példáját, aki
"hitből engedelmeskedett a hívásnak, hogy
költözzék arra a vidékre, amelyet
örökségül kellett kapnia. Elindult anélkül,
hogy tudta volna, hová megy." (Zsid 11,8) Valóban,
Isten titkainak gondozója a magvető emberhez hasonlít,
akiről azt mondja az Úr: "Akár alszik, akár
ébren van, éjjel és nappal, a mag kicsírázik
és szárba szökik, maga sem tudja hogyan" (Mk 4,27).
Egyébként az Úr Jézus, amikor azt mondta:
"Bízzatok, mert én legyőztem a világot" (Jn
16,33), nem ígért Egyházának teljes
győzelmet már ebben a világban. Mégis
örömére szolgálhat a Szentséges Zsinatnak, hogy
az evangélium magvával bevetett föld már most sok
helyen hoz termést az Úr Lelkének vezetése alatt,
aki betölti a földkerekséget, és sok pap és
hívő szívében ébresztette föl az igazi missziós
lelkületet. Mindezért a Szentséges Zsinat a
földkerekség papjainak nagy szeretettel mond köszönetet.
"Annak pedig, aki a bennünk működő erővel mindent
megtehet azon felül is, amit kérünk vagy
megértünk, dicsőség legyen az Egyházban
és Jézus Krisztusban" (Ef 3,20--21).
Mindazt, amit e dekrétum egészében
és részleteiben tartalmaz, helyeselték az Atyák. Mi
pedig mindezt a Krisztustól kapott apostoli hatalmunkkal a
tisztelendő atyákkal együtt a Szentlélekben
jóváhagyjuk, kötelezőként kimondjuk,
tekintélyünkkel megerősítjük, és amit a
Zsinat alkotott, Isten dicsőségére közzétenni
elrendeljük.
Rómában, Szent Péternél, 1965.
december 7-én.
Én PÁL, a katolikus Egyház
püspöke Következnek a Zsinati atyák
aláírásai
|