AZ EMBEREK KÖZÖSSÉGE
A Zsinat célja
23. A mai világ főbb jellegzetességei
közé számít az emberek közötti kapcsolatok
megsokasodása, amiben igen nagy része van a technikai
fejlődésnek. Az emberek testvéri dialógusa azonban
mégsem e fejlődésben, hanem mélyebben, a
személyek közösségében valósul meg, mely
egymás teljes szellemi méltóságának
kölcsönös tiszteletét igényli. A krisztusi
kinyilatkoztatás nagy segítséget nyújt a
személyek e közösségének létrejöttéhez,
s egyúttal elvezet minket a közösségi élet
törvényeinek mélyebb megértésére, mely
törvényeket a Teremtő írt bele az ember szellemi
és erkölcsi természetébe.
Mivel azonban az Egyházi Tanítóhivatal
újabb dokumentumai bőségesen kifejtették a
társadalomra vonatkozó keresztény
tanítást,xli a Zsinat csupán néhány
főbb igazságot idéz föl, és alapjaikat
világítja meg a kinyilatkoztatás fényével,
majd néhány, ma jelentősebb gyakorlati
következménnyel foglalkozik.
Az emberi
hivatás közösségi természete Isten
tervében
24. Isten, mindnyájunk gondviselő Atyja azt
akarta, hogy az emberek egyetlen családot alkossanak és
testvérnek tekintsék egymást. Hiszen mindannyian Isten
képére vannak teremtve, aki "betelepítette az egy
őstől származó emberiséggel az egész
földet" (ApCsel 17,26), s mindnyájan egy és
ugyanazon célra vannak hivatva, aki nem más, mint maga az Isten.
Ezért Isten és a felebarát szeretete
az első és legfőbb parancs. Isten szeretete tehát nem
választható el a felebarát szeretetétől:
"...ami egyéb parancs még van, mind ebben az egyben
tetőződik: Szeresd embertársadat, mint saját magadat...
A törvény tökéletes teljesítése
tehát a szeretet" (Róm 13,9--10; vö. 1Jn
4,20). Ez pedig az egymástól napról napra jobban
függő emberek és az egyre egységesebbé
váló világ számára igen jelentősnek
bizonyul.
Sőt amikor az Úr Jézus az emberi
észnek föl nem fogható távlatokat nyitva azért
imádkozik az Atyához, hogy "legyenek mindnyájan
egyek..., amint mi egyek vagyunk" (Jn 17,21--22), bizonyos
hasonlóságot sejtet az isteni személyek egysége
és Isten gyermekeinek igazságban és szeretetben élt
egysége között. E hasonlóság
rávilágít arra, hogy az ember -- aki az egyetlen teremtmény
a földön, akit Isten önmagáért akart -- teljesen
csak akkor találhat önmagára, ha őszintén elajándékozza
magát.xlii
Az emberi személy és az
emberi társadalom kölcsönös összefüggése
25. Az ember társas természetéből
nyilvánvaló, hogy az emberi személy
tökéletesedése és a társadalom
fejlődése kölcsönösen függ egymástól.
Valamennyi társadalmi intézménynek ugyanis a
személy az alapja, alanya és célja, s annak kell lennie,
mert a személy természete szerint teljesen
közösségre van utalva.xliii Mivel tehát a társas
élet nem mellékes körülmény az ember
számára, ezért minden képessége a
másokkal való kapcsolatokban, kölcsönös
szolgálatokban, párbeszédben bontakozik ki, és az
ember csak így felelhet meg hivatásának.
Az ember kibontakozásához
szükséges társas kötelékek közül
némelyek közvetlenül megfelelnek belső
természetének, például a család és a politikai
közösség; mások inkább szabad
elhatározásából jönnek létre. Korunkban
a kölcsönös kapcsolatok és függések
különféle okokból napról napra egyre sokasodnak,
amiből sokféle közjogi vagy magánjogi
társulás és intézmény keletkezik. Ez a szocializációnak
nevezett jelenség kétségtelenül rejteget
veszélyeket, mégis sok előnnyel jár a személy
értékeinek megszilárdítása és
növelése, valamint jogainak védelme
szempontjából.xliv
A társas élet nagy segítséget
nyújt ugyan az emberi személynek, hogy betölthesse
hivatását, a vallásos hivatását is,
még sem tagadható, hogy azok a társadalmi
körülmények, melyek között az emberek élnek,
s melyek közé már gyermekkorukban kerülnek, gyakran
eltérítik őket a jótól és a rossz
felé terelik. Bizonyos, hogy a társadalmi rendet sűrűn
zavaró ok részben a gazdasági, politikai és
társadalmi formákban lappangó feszültség. A
mélyebb ok azonban nem ez, hanem a gőg és az
önzés, mely megrontja a társadalom
légkörét. Ahol pedig a dolgok rendjét a bűn
következményei megzavarják, ott a születésétől
fogva rosszra hajló ember új meg új
kísértésekkel találkozik, és ezeket csak a
kegyelemtől támogatott szüntelen
erőfeszítésekkel küzdheti le.
A közjó
előmozdítása
26. Az emberek egyre szorosabbá váló
és lassan az egész világra kiterjedő
kölcsönös függéséből következik,
hogy a közjó -- azaz azon társadalmi
életfeltételek összessége, melyek mind a
csoportoknak, mind az egyes tagoknak lehetővé teszik, hogy
teljesebben és könnyebben elérjék
tökéletességüket -- napjainkban egyre
egyetemesebbé válik, és az egész emberi nemet
érintő jogokat és kötelességeket foglal
magában. Minden csoportnak számot kell vetnie a többi
csoport szükségleteivel és jogos igényeivel, sőt
az egész emberi család közjavával is.xlv
Ugyanakkor növekszik az emberi személyt
megillető magasztos méltóság tudata, mivel a
személy fölötte áll minden dolognak,
jogai és kötelességei egyetemesek és
sérthetetlenek. Az ember számára tehát
hozzáférhetővé kell tenni mindazt, ami a
valóban emberi élethez szükséges: ilyenek a
táplálék, a ruházat, a lakás; jog az
életállapot szabad megválasztáshoz és a
családalapításhoz, neveltetéshez, munkához,
jó hírnévhez, tisztelethez, megfelelő tájékoztatáshoz,
a saját helyes lelkiismeret szerinti cselekvéshez, a
magánélete védeleméhez és a jogos
szabadsághoz, mely magában foglalja a
vallásszabadságot is.
A társadalmi rendnek tehát és
fejlődésének mindig a személyek javára kell
irányulnia, ugyanis a dolgok rendjét kell a személyek
rendjéhez szabni, nem pedig fordítva, miként maga az
Úr utalt erre, amikor azt mondta, hogy a szombat van az emberért,
és nem az ember a szombatért.xlvi Ezt a rendet tehát
úgy kell kibontakoztatni, hogy az igazságban legyen megalapozva,
az igazságosságban épüljön, és a szeretet
éltesse; a szabadságban pedig egyre napról napra emberibb
egyensúlyt kell találnia.xlvii Ennek
megvalósításához azonban a
gondolkodásmódot kell megújítani, és a
társadalmat nagy mértékben át kell alakítani.
Isten Lelke, aki csodálatos
előrelátással irányítja az idők
folyását, és megújítja a föld
színét, e fejlődés mellett áll. Az
evangéliumi kovász pedig fölébresztette és
folyamatosan ébreszti az emberi szívben a
méltóság visszafoghatatlan vágyát.
Tisztelet az emberi személy
iránt
27. Áttérve a gyakorlati és
sürgetőbb következményekre a Zsinat újra és
újra megerősíti az ember iránti tiszteletet:
mindenkinek úgy kell tekinteni a felebarátra -- kivétel
nélkül --, mint önmagára, elsősorban
azáltal, hogy életéről és a hozzá
szükséges eszközökről gondoskodik;xlviii nehogy azt
a gazdagot utánozza, aki a szegény Lázárral mit sem
törődött.xlix
Napjainkban különösen sürgető
kötelességünk, hogy felebarátnak tekintsünk
megkülönböztetés nélkül minden embert,
és ha ránk szorul, siessünk is a szolgálatára;
legyen szó akár egy mindenkitől elhagyott öregről,
egy igazságtalanul lenézett vendégmunkásról,
egy menekültről, egy házasságon kívül
született gyermekről, aki érdemtelenül szenved olyan
bűnért, melyet nem ő követett el; vagy egy
éhezőről, aki megszólítja a
lelkiismeretünket, eszünkbe juttatva az Úr szavát:
"Amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek,
velem tettétek" (Mt 25,40).
Ezenfelül minden, ami az élet ellen
irányul: az emberölés bármely formája, a
népirtás, az abortusz, az eutanázia és a
szándékos öngyilkosság; minden, ami az emberi
személy épségét sérti: a csonkítások,
a testi vagy lelki kínzás, a lelki kényszer
alkalmazása; minden, ami az emberi méltóságot
sérti: az embertelen életkörülmények, az
önkényes bebörtönzések,
deportálások, rabszolgaság, prostitúció,
leány- és fiúkereskedelem, a lealacsonyító
munkakörülmények, melyek a munkásokat a
haszonszerzés puszta eszközévé teszik, s nem szabad
és felelős személyeknek tekintik -- mindezek és
hozzájuk hasonlók kétségtelenül
szégyenletes gaztettek, s miközben tönkreteszik az emberi
civilizációt, inkább az elkövetőiket szennyezik
be, mint azokat, akik elszenvedik a jogtalanságot, és a
legnagyobb mértékben ellenkeznek a Teremtő
tiszteletével.
Tisztelet és szeretet az
ellenség iránt
28. A tiszteletet és a szeretetet azokra is ki kell
terjesztenünk, akik társadalmi, politikai vagy vallási
kérdésekben másként vélekednek, vagy
cselekszenek, mint mi; minél nagyobb emberiességgel és
szeretettel próbáljuk megérteni gondolatvilágukat,
annál könnyebben kezdhetünk velük
párbeszédet.
Ez a szeretet és jóindulat azonban soha nem tehet
bennünket közömbössé az igazság és a
jó iránt. Sőt éppen maga a szeretet sürgeti
Krisztus tanítványait, hogy hirdessék az
üdvözítő igazságot minden embernek. De
különbséget kell tennünk a mindig elvetendő
tévedés és a tévedő ember között,
aki mindig megőrzi személyi méltóságát,
még akkor is, ha vallási fogalmai pontatlanok vagy hamisak.l
Egyedül Isten a bíró és a szívek
vizsgálója, ezért tiltja nekünk, hogy bárki
belső bűnéről ítéljünk.li
Krisztus tanítása azt is megköveteli,
hogy bocsássuk meg a sérelmeket, és a szeretet
parancsát pedig -- mely az Újszövetség
törvénye -- minden ellenségre kiterjeszti: "Hallottátok a
parancsot: Szeresd embertársadat és gyűlöld
ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek, szeressétek
ellenségeiteket, tegyetek jót haragosaitokkal, és
imádkozzatok üldözőitekért (és
rágalmazóitokért)" (Mt 5,43--44).
Minden ember lényegi egyenlősége és a társadalmi
igazságosság
29. Mivel minden értelmes lélekkel
rendelkező és Isten képmására teremtett
embernek ugyanaz a természete és ugyanaz az eredete; s mert
Krisztustól megváltottan ugyanaz a hivatása és
isteni rendeltetése, egyre határozottabban el kell ismerni, hogy
minden ember alapvetően egyenlő.
Kétségtelen, hogy a
különböző fizikai képességek, valamint az
értelmi és erkölcsi erők szempontjából
nem egyformák az emberek. De mint Isten szándékaival
ellenkező dolgot, a személy alapvető jogaiban le kell
küzdeni és ki kell küszöbölni minden nem, faj,
bőrszín, társadalmi helyzet, nyelv vagy vallás
alapján történő társadalmi vagy
kulturális megkülönböztetést. Sajnálatos,
hogy a személy ezen alapvető jogait még nem mindenütt
tartják tiszteletben. Ez fordul elő például, ha a
nőtől megtagadják, hogy szabadon válassza meg
férjét vagy életállapotát, s nem
részesülhet ugyanolyan nevelésben és műveltségben,
mint a férfi.
Noha az emberek között léteznek jogos
különbségek, a személyek egyenlő
méltósága megköveteli, hogy emberibb és
méltányos életfeltételekhez jussanak. Ugyanis az
egy emberi család tagjai vagy népei közötti
kirívóan nagy gazdasági és társadalmi
egyenlőtlenségek botrányt okoznak, és ellenkeznek a
társadalmi igazságossággal, az emberi személy
méltóságának egyenlőségével, s a
társadalmi és nemzetközi békével.
A magán- és közintézmények
tehát legyenek rajta, hogy az ember
méltóságát és célját
szolgálják, mégpedig úgy, hogy kitartóan
küzdjenek mindenféle -- akár társadalmi, akár
politikai -- szolgaság ellen, s megóvják az alapvető
emberi jogokat minden politikai rendszerben. Sőt ezeknek az
intézményeknek lassan össze kell hangolódniuk a mindenek
fölött álló lelki értékekkel, még
ha sokszor elég hosszú időbe kerül is e
kívánatos cél elérése.
Túl
kell jutni az individualista etikán
30. A dolgok gyors és
mély átalakulása sürgetően követeli, hogy
ne legyen senki, aki nem ügyel a dolgok folyására vagy
fáradt tehetetlenséggel enged a csupán individualista
etikának. Az igazságosság és a szeretet
követelményeinek egyre inkább csak akkor lehet eleget tenni,
ha minden egyes ember azon túl, hogy a maga képességei
és a mások szükségletei szerint
hozzájárul a közjóhoz, s támogatja és
segíti azokat a magán- és
közintézményeket is, melyek az
életkörülmények javítását
szolgálják. Vannak ugyanis, akik nagyvonalú és
fennkölt véleményeket hangoztatnak, valójában
azonban úgy élnek, mintha semmi közük sem lenne a közösség
bajaihoz. Sőt több régióban sokan semmibe veszik a
szociális törvényeket és
előírásokat. Számosan nem átallják,
hogy mindenféle csalással és megtévesztéssel
kivonják magukat a törvényes adók és a
társadalomnak járó egyéb tartozások
alól. Mások vajmi keveset törődnek a társadalmi
élet szabályaival, például az
egészségvédelemmel vagy a
közlekedésbiztonsággal, és eszükbe sem jut, hogy
gondatlanságukkal a maguk és a mások életét
veszélyeztetik.
Szent törvénye legyen tehát mindenkinek,
hogy a társadalmi kapcsolatokat a mai ember legfőbb
kötelességének tekintse, és tiszteletben is tartsa.
Minél inkább eggyé válik ugyanis a világ,
annál nyilvánvalóbb, hogy az emberi feladatok
túlnőnek a szűkebb csoportok keretein, s lassanként
kiterjednek az egész világra. Ehhez pedig
föltétlenül szükséges, hogy mind az
egyének, mind közösségeik önmagukban
kifejlesszék és a társadalomban elterjesszék az
erkölcsi és a szociális erényeket, hogy így az
isteni kegyelem nélkülözhetetlen
segítségével valóban új emberekké
és egy új arcú emberi nem
építőivé legyenek.
Felelősség- és
sorsközösségvállalás
31. Annak érdekében, hogy az egyes emberek
mind önmaguk, mind a csoportok iránt, melyeknek tagjai
lelkiismereti kötelességüket teljesíteni tudják,
lelkileg kell jobban kiművelni őket, fölhasználva azokat
a nagyszerű segédeszközöket, melyek korunkban az emberi
nem rendelkezésére állnak. Mindenekelőtt a
bármely társadalmi rétegből származó
fiatalokat kell úgy nevelni, hogy olyan férfiakká
és nőkké váljanak, akik nemcsak művelt emberek,
hanem nagylelkűek is, hiszen az ilyenekre égető
szüksége van korunknak.
Az ember azonban csak akkor juthat el erre a
felelősségérzetre, ha az
életkörülményei megengedik, hogy tudatára
ébredjen méltóságának, és
önmagát Istenért és másokért
elkötelezve, válaszoljon hivatására. Az emberi
szabadság elsatnyul, ha az ember végső szükségbe
kerül, de elsorvad ott is, ahol az ember egy túl könnyű
élet csábításának engedve
elefántcsonttoronyba zárkózik. Ezzel szemben
megerősödik a szabadság, ha az ember elfogadja az emberi
együttélés kikerülhetetlen következményeit,
vállalja az összetartozás sokféle
követelését és elkötelezi magát a
közösség szolgálatára.
Éppen ezért mindenkiben föl kell
szítani a kedvet, hogy kivegye részét a közös
kezdeményezésekből. Dicséret illeti meg azoknak a
nemzeteknek eljárását, melyek körében a
polgárok lehető legnagyobb része valódi
szabadságban kiveszi részét a közügyekből.
Mindenesetre tekintettel kell lenni minden nép
valós helyzetére és a közhatalom
szükséges erejére. Hogy a polgárok valamennyien
készek legyenek részt venni a társadalom testét
alkotó különböző csoportok életében, e
csoportokban vonzó és mások szolgálatára készségessé
tevő értékeket kell találniuk. Joggal hihetjük,
hogy az emberiség jövője azok kezében van, akik a
következő nemzedékeknek át tudják adni az
élet értelmét és remény erejét.
A
megtestesült Ige és
az emberi szolidaritás
32. Miként Isten nem
magányos életre, hanem társas
együttélésre teremtette az embert, úgy tetszett neki,
"hogy az embereket ne egyenként, minden társas kapcsolat
kizárásával szentelje meg és
üdvözítse, hanem néppé tegye őket, mely
őt igazságban megismeri és szentül szolgál
neki".lii Az üdvösség történetének
kezdetétől fogva nemcsak mint egyéneket, hanem mint
közösség tagjait választott ki embereket. Ezeket a
választottakat Isten, föltárva a maga tervét,
"népének" (Kiv 3,7--12) nevezte, mellyel a
Sínai-hegyen még szövetséget is kötött.liii
E közösségi
jelleget Jézus Krisztus műve tökéletesíti
és beteljesíti. Maga a megtestesült Ige ugyanis részese
akart lenni az emberi közösségnek. Részt vette a
kánai menyegzőn, betért Zakeus házába,
asztalhoz ült a vámosokkal és bűnösökkel. Az
Atya szeretetét és az ember nagyszerű
hivatását a társadalmi élet
legáltalánosabb dolgait említve, s a mindennapi
élet képeit és nyelvi fordulatait használva
nyilatkoztatta ki. Az emberi kapcsolatokat -- mindenekelőtt a
családi kapcsolatokat, melyek a társadalmi élet alapelemei
-- megszentelte, és önként alávetette magát
hazája törvényeinek. Kora és országa
munkásemberének életét akarta élni.
Igehirdetésében világosan meghagyta
Isten gyermekeinek, hogy olyanok legyenek egymáshoz, mint a jó
testvérek. Imájában pedig azt kérte, hogy
tanítványai mindnyájan egyek legyenek, sőt
Ő, minden ember Megváltója a halált vállalva
föláldozta magát mindenkiért. "Senki sem szeret
jobban, mint az, aki életét adja barátaiért" (Jn
15,13). Apostolainak pedig megparancsolta, hogy minden nemzetnek
hirdessék az evangéliumi üzenetet, annak
érdekében, hogy az emberi nem Isten családja legyen, melyben
a törvény teljességének a szeretetnek kell lennie.
Elsőszülöttként a sok testvér
között, azok körében, akik őt hittel és
szeretettel befogadják halála és
föltámadása után Lelkének ajándékával
új testvéri közösséget alapított,
tudniillik a testében, mely az Egyház, hogy ott
mindnyájan, mint egymásnak tagjai -- a kapott
különböző adományok szerint --
kölcsönösen szolgálják egymást.
E szolidaritást folyton növelni kell
egészen addig a napig, melyen majd beteljesedik, és a
kegyelemből üdvözült emberek -- mint Isten és
testvérük, Krisztus szeretett családja --
tökéletesen megdicsőítik Istent.
|