Negyedik
fejezet
AZ EGYHÁZ FELADATA A MAI
VILÁGBAN
Az
Egyház és a világ kölcsönös kapcsolata
40. Mindaz, amit a személy
méltóságáról, a
közösségről, az emberi tevékenység
mély értelméről elmondtunk, megalapozza az
Egyház és a világ közötti kapcsolatot, s
kiindulásul szolgál kettőjük
párbeszédéhez.lxxviii Ebben a fejezetben tehát --
föltételezvén mindent, amit a Zsinat az Egyház misztériumáról
már elmondott -- most ugyanezt az Egyházat úgy
vesszük szemügyre, amint ebben a világban létezik, vele
együtt él és tevékenykedik.
Az Egyháznak -- mely az
örök Atya szeretetéből származiklxxix az
időben a megváltó Krisztus alapította, és a
Szentlélekben gyűlik összelxxx -- üdvösséges
és eszkatologikus célja van, mely csak az eljövendő
világban érhető el teljesen. Azonban már itt a
földön jelen van, emberekből áll, tudniillik a földi
állam polgáraiból, akik arra hivatnak, hogy már az
emberi nem történelme folyamán Isten gyermekeinek
családját alkossák, és azt az Úr
eljöveteléig folytonosan növeljék. Bár ez a
család a mennyei javak végett gyűlt össze, és
ezek birtokosa, Krisztus akaratából mégis "ebben a
világban, alkotmányos és rendezett társaság",lxxxi
mely el van látva "egy látható és
társadalmi jellegű egyesülés
eszközeivel".lxxxii Így az Egyház egyszerre
"látható gyülekezet és kegyelmi
közösség";lxxxiii együtt menetel az egész
emberi nemmel, a földi sorsban osztozik a világgal és
kovásza vagy éppen Lelke a társadalomnak,lxxxiv mely arra
hivatott, hogy megújuljon Krisztusban és átalakuljon Isten
családjává.
A földi és mennyei
országnak ezt az egymásba fonódását csak
hittel lehet fölfogni, sőt misztériuma marad az emberi
történelemnek, melyet mindaddig, amíg Isten gyermekeinek
dicsősége teljesen ki nem nyilvánul, megzavar a bűn. Az
Egyház a maga üdvözítő célja felé
törekedvén, nemcsak az isteni életet közli az emberrel,
hanem ennek visszatükröződő fényét az
egész világra is árasztja, leginkább azáltal,
hogy az emberi személy méltóságát
gyógyítja és fölemeli, megerősíti az
emberi társadalom kötelékeit, s mélyebb
értelmet és jelentőséget ad az emberek mindennapi
tevékenységének. Így az Egyház egyes tagjai
és egész közössége által úgy
hiszi, nagyban hozzájárulhat az emberi család és
történelme emberibbé tételéhez.
Ezen felül a katolikus
Egyház elfogultságok nélkül értékeli
nagyra mindazt az erőfeszítést, mellyel más
keresztény egyházak és egyházi közösségek
hozzájárultak és hozzájárulnak e feladat teljesítéséhez.
Arról is szilárdan meg van győződve, hogy ő maga
sok és sokféle segítséget kaphat a
világtól az evangélium útjának egyengetéséhez,
az egyesektől éppúgy, mint a társadalomtól,
adottságaik és tevékenységük természete
szerint. Az Egyház és a világ bizonyos értelemben
közös dolgaiban a kölcsönös kapcsolatok és
támogatás megfelelő elősegítése
érdekében néhány általános elvet
terjesztünk elő.
A
segítség, amit az Egyház az egyes embereknek igyekszik
nyújtani
41. A mai ember úton van
személyiségének mind teljesebb kibontakoztatása
és jogainak egyre teljesebb fölismerése és
biztosítása felé. Mivel pedig az Egyház
megbízatása, hogy föltárja Isten misztériumát,
aki az ember végső célja, ezért egyúttal az
embernek is föltárja léte értelmét, tudniillik
az emberre vonatkozó benső igazságot. Az Egyház
jól tudja, hogy a földi táplálékokkal soha
jól nem lakó emberi szív legmélyebb
vágyainak egyedül Isten felel meg, akinek maga az Egyház is
szolgál. Ezen kívül tudja, hogy az Isten Lelke által
állandóan ösztökélt ember a vallás
problémája tekintetében sohasem lehet teljesen
közömbös, miként ezt nemcsak az elmúlt
századok, hanem a jelen kornak is sokféle tanúsága
bizonyítja. Az ember ugyanis mindig -- legalább homályosan
-- tudni akarja, mi életének, tevékenységének
és halálának értelme. Az Egyháznak
már puszta jelenléte eszébe juttatja ezeket a
problémákat. De egyedül Isten, aki az embert a maga
képmására teremtette és megváltotta a
bűntől, ad teljes választ e kérdésekre,
mégpedig az emberré lett Fiában adott kinyilatkoztatás
által. Aki Krisztust, a tökéletes embert követi, maga
is emberibb lesz.
E hitből eredően képes az Egyház
arra, hogy az emberi természet méltóságát
kivonja a változó vélemények hatása
alól, melyek például az emberi testet vagy nagyon
leértékelik, vagy mértéktelenül
fölmagasztalják. Nincs az az emberi törvény, mely a
személy méltóságát és
szabadságát annyira biztosíthatná, mint Krisztusnak
az Egyházra bízott evangéliuma. Mert ez az
evangélium Isten gyermekeinek szabadságát hirdeti
és nyilvánítja ki, elutasít minden
szolgaságot, mert az végsősoron a bűn
következménye,lxxxv a lelkiismeret
méltóságát és szabad
döntését szentnek tiszteli, szüntelenül
figyelmeztet arra, hogy minden emberi talentumot Isten
szolgálatára és az emberek javára kell kamatoztatni,
végül pedig mindenkit mindenkinek a szeretetébe
ajánl.lxxxvi Mindez összhangban áll a krisztusi üdvrend
alaptörvényével. Jóllehet ugyanis az
üdvözítő és teremtő Isten ugyanaz, és
egy ura van az emberi történelemnek és az
üdvtörténetnek, mindazonáltal ebben az isteni rendben
nem szűnik meg a teremtmény, s főleg az ember jogos
autonómiája, hanem inkább visszanyeri
méltóságát és megerősödik benne.
Az Egyház tehát a rábízott
evangélium erejével hirdeti az emberi jogokat, s elismeri
és nagyra értékeli a mai kor dinamizmusát, mellyel
e jogokat mindenütt sürgetik. Ezt a folyamatot mindenesetre az
evangélium szellemével kell átitatni, és meg kell
óvni a hamis autonómia minden
fajtájától. Kísért ugyanis az a
vélemény, hogy személyünk jogait csak akkor birtokolhatjuk
teljes mértékben, ha függetlenítjük magunkat az
isteni törvény minden előírásától. Csakhogy ez az
út a személy méltóságának nem a
megőrzéséhez, hanem megsemmisüléséhez
vezet.
A segítség, amit az
Egyház az emberi társadalomnak igyekszik nyújtani
42. Az emberi család egységét igen
erősíti és teljessé teszi az Isten gyermekei
családjának Krisztusban megalapozott egysége.lxxxvii
A küldetés, melyet Krisztus
Egyházára bízott, nem politikai, gazdasági vagy
társadalmi jellegű: a cél, amit eléje
kitűzött, vallási természetű.lxxxviii De
ebből a vallási küldetésből olyan feladatok,
világosság és erők fakadnak, melyek jó
szolgálatot tehetnek az emberi közösség isteni
törvény szerinti fölépüléséhez
és megszilárdulásához. Emellett --
szükség szerint -- az Egyház maga is
létesíthet a korviszonyoknak és a helyi
körülményeknek megfelelő intézményeket
mindenki szolgálatára, sőt köteles ilyeneket
létesíteni, különösen a
nélkülözők érdekében, például
jótékonysági intézményeket és
hasonlókat.
Az Egyház továbbá elismer minden jót,
ami korunk társadalmi dinamizmusában van: főként az egység
felé való fejlődést, az egészséges szocializáció
és a polgári, illetve a gazdasági önszerveződés
folyamatát. Az egység előmozdítása ugyanis
hozzátartozik az Egyház legsajátosabb küldetéséhez,
hiszen "az Egyház Krisztusban mintegy szentsége, azaz jele
és eszköze az Istennel való bensőséges
egyesülésnek és az egész emberi nem
egységének".lxxxix Így mutatja meg az Egyház a
világnak, hogy az igazi külső társadalmi egység
az elmék és a szívek egységéből ered,
tudniillik abból a hitből és szeretetből, melyekkel a
Szentlélekben a saját fölbonthatatlan egysége van
megalapozva. Az az erő ugyanis, melyet az Egyház a mai
társadalomba önthet, ebben az életre váltott hitben
és szeretetben áll, nem pedig egy pusztán emberi
eszközökre támaszkodó külső uralomban.
Mivel az Egyház
küldetésénél és
természeténél fogva nincs hozzákötve az emberi
kultúra egyetlen konkrét formájához sem, mint ahogy
politikai, gazdasági vagy társadalmi rendszerhez sem, egyetemessége
miatt a legszorosabb összekötő kapocs lehet
különböző emberi közösségek és
nemzetek között, föltéve, hogy ezek bíznak benne
és valóban elismerik igaz szabadságát
küldetése teljesítéséhez. Ezért az
Egyház figyelmezteti gyermekeit, sőt minden embert is,
hogy az Isten családjához tartozó gyermekek
lelkületével emelkedjenek felül a nemzetek vagy a fajok
közötti nézeteltéréseken, és a
törvényes társulásokat belülről
tegyék szilárddá.
A Zsinat tehát nagy tisztelettel
tekint mindarra, ami igaz, jó és igazságos abban az oly
sokféle intézményben, melyet az emberi nem a maga
javára alapított és alapít. Ezenfelül
kijelenti, hogy az Egyház -- amennyiben rajta múlik és
küldetésével összefér -- segíteni
és támogatni akarja az összes ilyen
intézményt. Semmit sem kíván jobban, mint mindenki
javára szolgálván szabadon fejlődhessen
bármilyen kormányzati forma alatt, mely elismeri a személy
és a család alapvető jogait és a közjó
követelményeit.
A segítség, amit az
Egyház a keresztények révén az emberi
tevékenységnek igyekszik nyújtani
43. A Zsinat buzdítja a keresztényeket --
akik mind a földi, mind a mennyei országnak polgárai --,
hogy igyekezzenek becsülettel teljesíteni földi
kötelességeiket, mégpedig az evangélium
lelkületétől vezérelve. Eltérnek az
igazságtól azok, akik tudván, hogy nincs itt
maradandó városunk, hanem a jövendőt keressük,xc
úgy vélik, ezért elhanyagolhatják a földi
kötelességeiket, és nem veszik figyelembe, hogy épp a
hit fokozza a kötelezettséget kinek-kinek a hivatása
szerint.xci De nem kevésbé tévednek azok, akik úgy
gondolják, hogy úgy elmerülhetnek a földi
teendőikben, mintha azok egészen idegenek volnának a
vallási élettől, melyről azt gondolják, hogy
pusztán istentiszteleti cselekményekből és bizonyos
erkölcsi kötelességek teljesítéséből
áll. A vallott hit és a mindennapi élet közötti,
sokaknál tapasztalható hasadást korunk súlyos
tévedései közé kell számítani. E
botrányt már az ó szövetségben
szenvedélyes szavakkal korholták a
próféták,xcii s még inkább az új
szövetségben maga Jézus Krisztus súlyos
büntetésekkel fenyegette.xciii
Nem szabad tehát álnokul
szembeállítani a hivatásbeli és társadalmi
tevékenységet a vallásos életettel. Az a
keresztény, aki elhanyagolja földi feladatait, valójában
embertársaival, sőt magával Istennel szemben
fönnálló kötelességeit hanyagolja el, és
veszélyezteti örök üdvösségét. A
keresztényeknek inkább örülniük kell annak, hogy
az ácsmesterséget folytató Krisztus
példáját követve minden földi
tevékenységüket végezhetik úgy, hogy az
emberi, családi, szakmabeli, tudományos és technikai
törekvéseiket élő szintézisbe fogják a
vallási értékekkel, s ezek rendező ereje mindent
Isten dicsőségére fordít.
Sajátosan, bár nem kizárólag a világi
hívekre tartoznak az evilági feladatok és
tevékenységek. Amikor tehát akár egyenként,
akár közösségben a világ
polgáraiként munkálkodnak, ne csak az egyes
szakterületek sajátos törvényeit tartsák
tiszteletben, hanem igyekezzenek az adott területen igazi
szakértelmet szerezni. Szívesen dolgozzanak együtt az azonos
célokért fáradozókkal. Elismervén a hit
követelményeit, erejével bátran legyenek
találékonyak, s valósítsák meg
kezdeményezéseiket. Az ő megfelelően kiművelt
lelkiismeretükre tartozik a feladat, hogy az isteni törvény
beleíródjék a földi város
életébe. A papoktól pedig világosságot
és erőt várjanak a világi hívek. Ne
higgyék azonban, hogy lelkipásztoraik mindenhez értenek,
és az összes fölmerülő, esetleg súlyos
kérdésben azon nyomban gyakorlati megoldást tudnak
ajánlani, vagy hogy ez lenne a papok küldetése.
Vállalják csak a világi hívők a maguk
sajátos szerepét, keresztény bölcsességgel
és engedelmesen figyelve a Tanítóhivatal
eligazító szavaira.xciv
Többször előfordul, hogy a dolgok
keresztény szemlélete bizonyos körülmények
között egy meghatározott megoldást sugall. Más
hívők viszont, amint ez gyakorta és egészen jogosan
megtörténik, nem kisebb őszinteséggel
másképp vélekednek ugyanarról a dologról. Ha
a javasolt megoldásokat a felek önkéntelenül is
kapcsolatba hozzák az evangélium
tanításával, nem szabad elfelejteni, hogy ilyen esetekben
senkinek sem szabad az Egyház tekintélyét
kizárólag a maga véleményének
támogatására lefoglalni. Mindig őszinte
párbeszéd útján iparkodjanak magukat a
másikkal megértetni, gyakorolva a kölcsönös
szeretetet és elsősorban a közjóval törődve.
A világi híveknek -- kiknek az Egyház
egész életében tevékeny szerepet kell
vállalniuk -- nemcsak az a feladatuk, hogy keresztény szellemmel
itassák át a világot, hanem arra is hivatottak, hogy a
társadalomban minden helyzetben Krisztus tanúi legyenek.
A püspökök pedig, kikre Isten
egyháza vezetésének feladatát bízta, papjaikkal
együtt úgy hirdessék Krisztus üzenetét, hogy a
hívők minden földi tevékenységét az evangélium
fénye világítsa meg. Valamennyi lelkipásztor
gondoljon továbbá arra, hogy mindennapi életével
és munkálkodásávalxcv az Egyházat
képviseli a világ felé, az emberek róla
ítélik meg a krisztusi üzenet erejét és
igazságát. Életükkel és szavukkal
bizonyítsák -- a szerzetesekkel és világi
híveikkel együtt -, hogy az Isten
jótéteményeivel elhalmozott Egyház már a
puszta jelenlétével is kimeríthetetlen forrása
azoknak az erényeknek, melyekre a mai világ leginkább
rászorul. Kitartó tanulással készüljenek föl,
hogy részt tudjanak venni a világgal és a
legkülönbözőbb fölfogású emberekkel
folytatandó párbeszédben. Mindenekelőtt pedig
szívleljék meg e Zsinat szavait: "Mivel ma az egész
emberiség politikai, gazdasági és társadalmi
tekintetben egyre inkább egységessé válik, a
papoknak minden széthúzást kizárva egyre inkább
egyesíteniük kell törekvésüket és
munkálkodásukat a püspökök és a
legfőbb pásztor vezetése alatt, hogy az egész emberi
nem eljusson Isten családjának egységébe."xcvi
Noha az Egyház a Szentlélek
erejéből mindig megmaradt az Úr hűséges
jegyesének, és nem szűnt meg az üdvösség
jele lenni a világban, nagyon jól tudja, hogy mind klerikus, mind
laikus tagjai közöttxcvii voltak, akik az évszázadok
során hűtlenné váltak Isten Lelkéhez.
Korunkban is érzi az Egyház, milyen nagy az ellentét az
általa hirdetett üzenet és azoknak emberi
gyarlósága között, akikre az evangélium van
bízva. Bárhogyan is ítéli majd meg a
történelem ezeket a fogyatékosságokat, tudnunk kell
róluk, és elszántan küzdenünk kell ellenük,
hogy ne gátolják az evangélium terjedését.
Azt is látja az Egyház, hogy a világgal való
kapcsolata kimunkálásában neki magának is
állandóan érlelődnie kell, fölhasználva
az évszázadok tapasztalatait. A Szentlélek által
vezetett Anyaszentegyház fáradhatatlanul
"megtisztulásra és megújhodásra
buzdítja gyermekeit, hogy Krisztus jele egyre
tündöklőbben ragyogjon föl az Egyház
arcán".xcviii
A
segítség, amit az Egyház a mai világtól kap
44. Miként a világ
érdeke, hogy fölismerje: az Egyház a történelem
társadalmi realitása és kovásza, ugyanígy az
Egyház is tudja, mi mindent köszönhet az emberi nem
történelmének és fejlődésének.
Az Egyháznak is
javára válik az elmúlt századok sok tapasztalata, a
természettudományok fejlődése és a
kultúra különféle formáiban rejlő gazdagság;
ezek által jobban föltárul maga az emberi természet,
és új utak nyílnak az igazság felé. Hiszen
az Egyház, történetének kezdetétől fogva
megtanulta a különböző népek fogalmai és
nyelve segítségével kifejezni Krisztus
üzenetét, melyet a filozófusok
bölcsességével is igyekezett megvilágítani;
tudniillik azért, hogy az evangéliumot, amennyire lehetett mind
az egyszerű emberek felfogóképességéhez, mind
a bölcsek igényeihez alkalmazza. Továbbra is minden
evangelizáció törvényének a kinyilatkoztatott
ige megfelelően alkalmazott hirdetésének kell maradnia. Mert
így válik képessé minden egyes nemzet arra, hogy a
maga módján fejezze ki Krisztus üzenetét; s
így alakulhat ki eleven kapcsolat az Egyház és a
népek kultúrái között.xcix E kapcsolat
elmélyülése szempontjából -- főleg ma,
amikor a dolgok rendkívül gyorsan változnak és nagyon
sokféle gondolkodásmód van -- az Egyház
különösen azok segítségére szorul, akik
akár mint hívők, akár mint nem hívők, a
világban élnek, s jól ismerik a különféle
intézményeket és szaktudományokat, és
értik a bennük megnyilatkozó szellemiséget. Isten
egész népe, főleg a pásztorok és
teológusok feladata, hogy a Szentlélek
segítségével korunk különböző
megnyilvánulásait meghallják,
megkülönböztessék, értelmezzék, és
az isteni ige világosságánál
megítéljék, annak érdekében, hogy a
kinyilatkoztatott igazságot egyre inkább föl lehessen fogni,
jobban meg lehessen érteni, és alkalmasabb módon lehessen
előadni.
Az Egyház, mivel látható
társadalmi szervezete van, ami Krisztusban gyökerező
egységének jele, az emberi társadalom
életének fejlődésével is gazdagodhat és
gazdagszik, nem mintha valami hiányozna a Krisztustól adott
alkotmányból, hanem annak érdekében, hogy azt
mélyebben megismerje, jobban kifejezze és korunkhoz
szerencsésebben alkalmazza. Az Egyház hálás
lélekkel tapasztalja azt a sokféle segítséget,
melyet akár a maga közösségében, akár
egyes fiainak a személyében kap bármilyen rendű
és rangú embertől. Akik előbbre viszik az emberi
közösség ügyét a családi, a kulturális,
a gazdasági, valamint a nemzeti vagy nemzetközi politikai
élet terén, azok Isten terve szerint nem csekély
szolgálatot tesznek az egyházi közösségnek is,
amennyiben ez külső tényezőktől függ. Sőt
az Egyház vallja, hogy sok hasznot merített és
meríthet még ellenségeinek és
üldözőinek támadásaiból is.c
az Alfa és az
Omega
45. Az Egyház, miközben segít a
világnak, és maga is sokat kap tőle, arra az egyre
törekszik, hogy Isten országa eljöjjön és
megvalósuljon az egész emberi nem üdvössége.
Mindez a jó pedig, amit Isten népe nyújthat földi
zarándoksága idején az emberi családnak,
abból származik, hogy az Egyház "az
üdvösség egyetemes szentsége",ci vagyis
föltárja és megvalósítja Isten
emberszeretetének misztériumát.
Isten Igéje ugyanis, aki által minden teremtetett,
megtestesült, hogy mint tökéletes ember, mindenkit
üdvözítsen és összefoglalja a mindenséget.
Az Úr az emberi történelem célja, az a pont, amelyre
a történelem és a civilizáció vágyai
irányulnak, ő az emberi nem középpontja, minden szív
öröme és kívánságainak
beteljesedése.cii Ő az, akit az Atya föltámasztott a
halálból, megdicsőített és jobbjára
ültetett, hogy élők és holtak bírája
legyen. Az ő Lelkétől éltetve és
egyesítve zarándokolunk a történelem
beteljesedése felé, mely az Atya szeretete tervének
teljesen megfelel: "Krisztusban mint főben újra
egyesítsen mindent, ami a mennyben és a földön
van" (Ef 1,10).
Maga az Úr mondja: "Hamarosan
eljövök, és velem lesz a jutalmam, hogy mindenkinek
megfizessek tettei szerint. Én vagyok az Alfa és Omega, az
első és utolsó, a kezdet és a vég" (Jel
22,12--13).
|