III. A keresztények
néhány sürgetőbb feladata a kultúra terén
Ismerjék
el és érvényesítsék mindenki jogát a
kultúra jótéteményeihez
60. Mivel napjainkban már megnyílt a
lehetősége annak, hogy az emberek nagy tömegeit
kiszabadítsák a tudatlanság
nyomorúságából, a legkorszerűbb feladat --
főként a keresztények számára --, hogy
mindenki erőteljesen együttműködjék annak
érdekében, hogy gazdasági és politikai, nemzeti és
nemzetközi téren egyaránt olyan alapvető
döntéseket hozzanak, melyek mindenütt és mindenki
számára elismerik és érvényesítik a
személy méltóságának megfelelő jogot a
kultúrához minden faji, nemi, nemzetiségi, vallási
vagy a társadalmi megkülönböztetés
nélkül. Ezért gondoskodni kell arról, hogy mindenki
kielégítő mértékben hozzájusson a
kultúra, elsősorban az úgynevezett alapkultúra
javaihoz, nehogy az írástudatlanság és a
felelős öntevékenység hiánya nagyon sok embert
megakadályozzon a közjóhoz való igazán emberi
hozzájárulásban.
Arra kell tehát törekedni, hogy mindenki,
akinek megvan hozzá a tehetsége, magasabb szintű
tanulmányokat folytasson, mégpedig úgy, hogy a
lehetőség szerint el is érje a társadalomban a
képességeinek és szerzett tudásának
megfelelő tisztséget, hivatalt vagy szolgálatot.cxxx
Így érheti el bármely nép körében
minden ember és minden társadalmi réteg kulturális
életének azt a teljes kibontakozását, mely
összhangban van tehetségével és
hagyományaival.
Komoly erőfeszítést kíván
az, hogy mindenki ráébredjen a kultúrához
való jogára, de arra is, hogy köteles önmagát
művelni és a művelődéshez másokat
hozzásegíteni. Helyenként ugyanis az élet és
a munka körülményei megbénítják a
kultúrára szomjazó emberekben az akarást, sőt
még a kultúra igényét is elfojtják.
Különösképpen áll ez a földművesekre
és az ipari munkásokra. Részükre tehát olyan
munkafeltételeket kell teremteni, melyek nem akadályozzák,
hanem inkább segítik művelődésüket. A
nők már az élet szinte minden
területén tevékenykednek, fontos azonban, hogy
teljesértékűen vállalhassák a
természetüknek megfelelő munkaköröket. Mindenki
köteles elismerni és segíteni a nők sajátos
és szükséges részvételét a
kulturális életben.
Az egyetemes kultúrára
nevelés
61. Ma nehezebb, mint egykor szintézisbe foglalni a
tudományokat és a művészeteket. Amilyen
mértékben növekszik ugyanis a kultúra alkotó
elemeinek tömege és sokfélesége, ugyanolyan
mértékben csökken az ember képessége
áttekinteni és szerves egységbe foglalni az
egészet; a homo univerzális (egyetemesen
művelt ember) eszménye eltűnőben van. De
továbbra is mindenki kötelessége megőrizni az emberi
személy teljességét, melyet elsősorban a teremtő
Istenben megalapozott és Krisztusban csodálatosan
gyógyulást nyert és fölmagasztalt értelem,
akarat, lelkiismeret és testvériség értékei
határoznak meg.
E nevelésnek anyja és dajkája
elsősorban a család, melyben a szeretet melegénél a
gyermekek könnyebben tanulják meg a dolgok helyes rendjét,
és az emberi kultúra helyesnek bizonyult formái szinte
természetesen öröklődnek át a
felnövekedő fiatalok lelkébe.
E nevelésnek a mai társadalomban kedvező
lehetőségei adódnak, főleg a könyvek
növekvő terjedéséből és a
tömegkommunikációs eszközökből, melyek
kedvezőek lehetnek az egyetemes kultúra szempontjából.
A munkaidő rövidülésével egyre több embernek
nő a szabad ideje. Használja is föl mindenki helyesen a szabad
időt a kikapcsolódásra, lelki és testi
egészségének ápolására a
kedvtelésből végzett tevékenységekkel
és ismeretszerzéssel; idegen tájak
meglátogatásával (turizmussal) -- mely fejleszti az emberi
szellemet, és egymás megismerésével
gazdagítja az embereket; a sportolással és
sportrendezvényekkel, melyek megkönnyítik az egyén
és a közösség lelki egyensúlyának
megtartását, és testvéri kapcsolatokat hoznak
létre minden rendű és rangú, bármely nemzethez
tartozó és különböző fajú emberek
között. A keresztények tehát legyenek rajta, hogy a
kultúrának korunkra jellemző megnyilatkozásait
és tömegmozgalmait emberies és keresztény szellem
hassa át.
Mindez a kedvező lehetőség azonban
még nem biztosítja a teljes értékű
kulturális nevelést, ha közben elhanyagolják azt a
mélyre ható kérdést, hogy mi az értelme a
kultúrának és a tudásnak az emberi személy
szempontjából.
A kultúra és a
civilizáció összehangolása
a keresztény tanítással
62. Ámbár az Egyház nagyon sokat tett
a kultúra fejlődéséért, a tapasztalat azt mutatja,
hogy esetleges okok miatt nem mindig könnyű összehangolni a
kultúrát és a kereszténységet.
E nehézségek nem
szükségszerűen károsítják a
hitéletet, sőt a hit pontosabb és mélyebb
megértésére serkenthetik az elmét. A
tudományok, a történelem és a bölcselet
újabb vizsgálódásai és eredményei
ugyanis új kérdéseket vetnek föl, melyeknek
gyakorlati következményei vannak, és a
teológusoktól is új kutatásokat követelnek.
Ezenkívül arra ösztönzik őket, hogy igazodva a
hittudományok sajátos módszereihez és követelményeihez,
keressék a módját, hogy az addiginál alkalmasabban
közölhessék a tanítást korunk embereivel, mert
más maga a hitletétemény, az igazság, és más
az előterjesztés módja, de a tartalom és az
értelem ugyanaz.cxxxi A lelkipásztorkodásban nemcsak a teológiai
elveket kell kielégítően ismerni és alkalmazni, hanem
a világi tudományok, elsősorban a lélektan és
a szociológia eredményeit is, hogy a híveket is tisztább
és érettebb hitéletre vezessék.
Az irodalom és a művészetek a maguk
módján szintén sokat jelentenek az Egyház
élete számára. Arra törekszenek ugyanis, hogy
kifürkésszék, milyen az ember, mik a
problémái, és mit tapasztal, amikor megismeri és
tökéletesíteni akarja önmagát és a
világot. Igyekeznek föltárni az ember helyzetét a
történelemben és a világmindenségben,
szemléltetik nyomorúságát és
örömeit, kapcsolatait és erőit, sőt
megálmodják a boldogabb emberi világot is. Így a
koroknak és tájaknak megfelelően sokféle
formában ábrázolt emberi életet föl
tudják emelni.
Arra kell tehát törekedni, hogy a
művészek érezzék, hogy az Egyház elismeri
munkásságukat, és megfelelő szabadságot
élvezve könnyebben teremthessenek kapcsolatokat a keresztény
közösséggel. Az Egyháznak el kell ismernie az új
művészeti irányokat is, melyek az egyes nemzetek és
vidékek sajátosságához alkalmazkodva
tolmácsolják kortársaink ízlését; a
szentélyben akkor kapjanak helyet, ha a liturgia
követelményeinek megfelelő kifejezésmódjukkal
Istenhez emelik a lelket.cxxxii
Ezáltal jobban kifejezik az istenismeretet, az
igehirdetést világosabbá teszik az emberi értelem
számára, mely így a maga eleven
valóságában jelenik meg.
A hívők tehát a legszorosabbb
egységben éljenek kortársaikkal, iparkodjanak
megérteni gondolkodásmódjukat és
érzésvilágukat, amint az a szellemi kultúrában
megmutatkozik. Az új tudományok és tanok, valamint az
új felfedezések által nyert ismereteket kapcsolják
össze a keresztény erkölccsel és a keresztény
hitigazságok tanításával, hogy a vallás
gyakorlása és a komoly erkölcsi magatartás
lépést tartson náluk a természettudományos
tájékozottsággal és a szüntelenül
haladó technikával. Így képesek lesznek mindent az
egészséges keresztény érzékkel értékelni
és értelmezni.
A papnevelő intézetekben és az
egyetemeken a hittudomány művelői igyekezzenek közös
erőfeszítéssel és eszmecserével
együttműködni más tudományok
képviselőivel. A teológiai kutatás a
kinyilatkoztatott igazság mélyebb megértését
keresse, ugyanakkor azonban teremtsen kapcsolatokat saját korával
is, hogy hozzásegítse a tudósokat a hit teljesebb
megértéséhez. Ezt az együttműködést
jól hasznosíthatják a papság
képzésénél; hogy az igehirdetők az
Egyház Istenről, emberről, világról szóló
tanítását megfelelőbben tudják kifejteni
kortársaik előtt, s ezek készségesen fogadják
szavukat.cxxxiii Sőt az is kívánatos, hogy minél
több világi hívő szerezzen megfelelő
képzettséget a szent tudományokban, és
közülük egyesek hivatásszerűen is szenteljék
magukat e tudományoknak, és azokat előbbre is vigyék.
E feladatukat azonban csak akkor teljesíthetik, ha minden
hívőnek, klerikusnak és laikusnak biztosítva van a
kutatás, a gondolkodás és a szerény, de
bátor véleménynyilvánítás jogos
szabadsága mindabban, amiben szakértő.cxxxiv
|