I. A háború
elkerülése
A
háború embertelenségeinek megfékezése
79. Bár a legutóbbi háborúk
mérhetetlen anyagi és erkölcsi károkat
zúdítottak világunkra, még ma is a föld
valamelyik részén a háború szakadatlanul
pusztít. Sőt, amikor a különféle tudományos
fegyvereket is harcba vetik, fenyeget a veszély, hogy a
háború eldurvulása olyan barbárságra
ragadtatja a harcoló feleket, mely messze fölülmúlja az
elmúlt időkét. A mai bonyolult helyzet és a
rendezetlen nemzetközi kapcsolatok miatt új, alattomos és
felforgató módszerekkel folyhatnak hosszantartó,
álcázott háborúk. Sok esetben a terrorizmus
módszereit úgy tekintik, mint új harcmodort.
Az emberiség e szomorú helyzetét
látva a Zsinat mindenekelőtt a népek
természetjogának és e jog egyetemes elveinek
állandó hatályára akar emlékeztetni. Az emberi
nem lelkiismerete ezeket az elveket egyre határozottabban kifejezi. Az
olyan cselekmények tehát, melyek szándékosan
semmibe veszik őket, valamint az ilyen cselekményekre kiadott
parancsok bűncselekmények. A vak engedelmesség nem mentheti
végrehajtóikat. Ilyen bűncselekményszámba megy
mindenekelőtt az, hogy kiirtanak egész népeket, nemzeteket
vagy nemzeti kisebbségeket, mindegy, hogy milyen
meggondolásból vagy milyen módszerrel:
kérlelhetetlen szigorral kell elítélni ezeket a borzalmas
bűntetteket. Ugyanakkor a legnagyobb dicséretet érdemli azok
bátorsága, akik nem félnek nyíltan ellenállni
az ilyen parancsok kibocsátóinak.
A hadviselésről nemzetközi
egyezmények vannak érvényben, melyeket elég sok
nemzet aláírt abból a célból, hogy
kevésbé embertelenné váljanak a hadműveletek
és következményeik: ilyenek a sebesült és
hadifogoly katonák sorsára vonatkozó egyezmények
és egyéb megállapodások. Ezeket a
szerződéseket meg kell tartani; sőt mindenki köteles, de
kivált az államok vezetői és a kérdés
szakértői megtenni minden tőlük telhetőt, hogy az
egyezményeket tökéletesítsék, s így
jobban és hatékonyabban fékezzék a
háború embertelenségét. Méltányosnak
látszik továbbá, hogy a törvények
megértően intézkedjenek azokról, akik lelkiismereti
okokból nem fognak fegyvert, de készek békés
formában szolgálni az emberek közösségét.
A háború még nincs kiküszöbölve
ebből a világból, s amíg a háború
veszélye fennáll s nincs illetékes és
megfelelő hatalommal ellátott nemzetközi tekintély,
addig nem lehet megtagadni a kormányoktól az igazságos
védekezés jogát, feltéve, hogy már
kimerítették a békés megegyezés minden
lehetőségét. Az államok vezetői és
mindazok, akik osztoznak velük a közügyekért
vállalt felelősségben, kötelesek tehát
megvédeni a rájuk bízott népek
létérdekeit és ezeket a komoly ügyeket valóban
komolyan intézni. Más dolog azonban katonai erőt alkalmazni
a népek igazságos védelmére, és más
dolog nemzetek leigázására törekedni. A katonai
hatalom önmagában nem törvényesíti ugyanennek a
hatalomnak bármilyen célzatú katonai vagy politikai
fölhasználását. Ha pedig szerencsétlen
módon már kitört a háború, ezáltal nem
válik minden megengedetté a harcoló felek
között.
Akik pedig katonáskodva szolgálják
hazájukat, ne másnak tekintsék magukat, mint olyanoknak,
akik a népek biztonsága és szabadsága
fölött őrködnek. S míg szolgálatukat ebben a
szellemben végzik, valóban a béke
megszilárdításához járulnak hozzá.
A totális háború
80. A tudományos fegyverek fejlődése
mérhetetlenül megnövelte a háború
borzalmasságát és gonoszságát. Az e
fegyverek bevetésével végzett hadműveletek hatalmas,
senkit és semmit sem kímélő pusztítást
okozhatnak, mely messze túllépi a jogos önvédelem
határait. Sőt ha ezeket az eszközöket -- melyek a nagy
nemzetek fegyvertáraiban már megtalálhatók -- mind
bevetnék, a szembenálló felek kölcsönösen
megsemmisítenék egymást, nem is szólva arról
a tömérdek pusztításról és
utóhatásokról, melyek együtt járnak e
fegyverek használatával.
Mindezen tények arra kényszerítenek,
hogy teljesen új szellemben vizsgáljuk meg a háború
kérdését.clxii Tudják meg korunk emberei, hogy
háborús cselekményeikről szigorúan
számot kell majd adniuk. A holnap ugyanis nagyrészt mai
döntéseiktől függ.
E Szentséges Zsinat tehát mindezeket
figyelembe véve, s magáévá téve a
legutóbbi pápák megnyilatkozásait, akik a
totális háborút elítélték,clxiii
kijelenti:
Minden olyan háborús cselekmény, mely
egész városoknak vagy széles területeknek és
lakosságuknak különbségtétel nélkül
való elpusztítását célozza,
bűncselekmény Isten és ember ellen, amit következetesen
és habozás nélkül kárhoztatni kell.
A mai háború különleges veszedelme
abban áll, hogy azoknak, akik a legújabb tudományos
fegyverek birtokában vannak, mintegy alkalmat kínál ilyen
bűncselekmények elkövetésére, és
kérlelhetetlen következetességgel képes belehajszolni
az emberek akaratát az egyre iszonyúbb döntésekbe.
Nehogy ez valaha is bekövetkezzék, a földkerekség
egybegyűlt püspökei kérve kérnek mindenkit,
elsősorban a nemzetek kormányzóit és a katonai
vezetőket, hogy állandóan gondoljanak arra az
óriási felelősségre, mely Isten és az
egyetemes emberiség színe előtt terheli őket.
A fegyverkezési verseny
81. A tudományos fegyvereket azonban nem
csupán azért halmozzák, hogy háború
esetén bevessék. Mivel ugyanis úgy vélik, hogy
mindegyik fél védelmi ereje attól függ, hogy
képes-e villámcsapásszerűen visszaütni, ez az
évről évre növekvő fegyverhalmozás furcsa
módon az esetleges támadó elrettentésére
szolgál. Sokan tartják, hogy ez a leghatékonyabb
eszköz, mellyel napjainkban annyira-amennyire biztosítani lehet a
békét a nemzetek között.
Bárhogyan is áll a dolog az elrettentés
e módszere körül, az emberek legyenek meggyőződve
arról, hogy az elég sok nemzet által folytatott
fegyverkezési verseny nem biztos útja a tartós béke
megőrzésének, és a belőle származó
úgynevezett egyensúly sem a biztos és igazi béke.
Ahelyett ugyanis, hogy kiküszöbölné a
háború okait, inkább súlyosbítja azokat.
És miközben mérhetetlen pénzt fordítanak egyre
újabb és újabb fegyverek gyártására,
nem lehet orvosolni a mai világban tapasztalható sokféle
nyomorúságot. Ahelyett, hogy igazán és
gyökeresen fölszámolnák a nemzetek meglevő
ellentéteit, a világ többi részét is
megfertőzik. A lelkület megújításával
új utakat kell tehát keresni, hogy ez a botrány
megszűnjék, és a szorongástól megszabadult
világ igaz békéjét helyre lehessen
állítani.
Ezért újból ki kell jelenteni: a
fegyverkezési verseny az emberi nem legsúlyosabb csapása,
és tűrhetetlenül sérti a szegényeket. Nagyon
félni kell attól, hogy ha folytatódik, egy napon
megszüli mindazokat a végzetes bajokat, melyeknek eszközeit
már gyártja.
Az emberi nem által lehetővé tett
katasztrófáktól figyelmeztetve
igyekezzünk fölhasználni az
Isten-ajándékozta haladékot, mellyel még
rendelkezünk. Felelősségünket jobban tudatosítva
találjuk meg a módját, hogyan oldjuk meg emberhez
méltóbb módon vitás kérdéseinket. Az
isteni Gondviselés szüntelenül követeli tőlünk,
hogy szabaduljunk föl a háború ősi
rabszolgaságából. Ha nem vállaljuk ezt az
erőfeszítést, nem tudjuk, hová vezet az a rossz
út, melyre ráléptünk.
A háború
általános tilalma és a nemzetközi
tevékenység a háború elkerülésére
82. Nyilvánvaló tehát, hogy minden
erőnket megfeszítve elő kell készítenünk
azt az időt, amikor a nemzetek egyetértésével
száműzhető lesz minden háború. Ez persze azt
követeli, hogy hozzanak létre egy mindenki által elismert
egyetemes világtekintélyt, mely hatalommal rendelkezik ahhoz,
hogy biztosítsa mindenkinek a biztonságot, az
igazságosságot és a jogok
tiszteletbentartását. Addig is azonban, amíg sor
kerülhet ennek az annyira kívánatos tekintélynek a
létrehozására, a mai legfőbb nemzetközi
testületek minden erejükkel iparkodjanak kidolgozni az alkalmas
eszközöket a közös biztonság
megvalósítására. Ahhoz, hogy a béke a
népek kölcsönös bizalmából fakadjon, s ne a
fegyverektől való rettegés kényszerítse
rájuk, mindenki fáradozzék azon, hogy a
fegyverkezési verseny valahára végetérjen, s
valóban megkezdődjék a leszerelés, de nem
egyoldalúan, hanem igaz és hatékony
biztosítékok birtokában szerződésekkel
meghatározott azonos lépésekkel.clxiv
Addig is meg kell becsülni azokat az
erőfeszítéseket, melyek már történtek
vagy történnek a háború veszélyének
elhárítására. Kapjon támogatást az a
sok jóakaratú ember, aki vezető tisztsége
nyomasztó gondjait hordozva és a mérhetetlen
felelősség kínzó tudatában
kiküszöbölni törekszik a háborút,
melytől maga is visszaretten, jóllehet képtelen eltekinteni
az adott helyzet bonyolultságától. Nagyon kell
kérni Istent, adjon erőt nekik, hogy bátran fogjanak
hozzá és állhatatosan vigyék véghez a
legnagyobb emberszeretet művét, mely a békét
építi. Feladatuk ma kétségtelenül azt
kívánja tőlük, hogy figyelmük és
látókörük terjedjen túl országuk
határain; tegyék le a nemzeti önzést és a más
népeken való uralkodás vágyát,
ápolják magukban a mélységes tiszteletet az
egész emberiség iránt, mely már annyi
fáradsággal tart a maga nagyobb egysége felé.
A béke és a leszerelés
kérdéseiről eddig is folytak beható és
hosszadalmas vizsgálódások; az eddigi nemzetközi
értekezleteket első lépéseknek kell tekinteni e
nagyon súlyos problémák megoldása felé, s a
jövőben még inkább szorgalmazni kell ezeket, hogy
végre fogható eredményeik is legyenek.
Mindazonáltal óvakodjanak az emberek attól, hogy
csupán mások erőfeszítéseire
támaszkodjanak anélkül, hogy a saját belső
világuk megváltoznék. A népek vezetői ugyanis,
akik saját népük javának letéteményesei
és az egész világ javának
előmozdítói, a lehető legnagyobb
mértékben függenek a közvéleménytől
és a tömegek érzelmeitől. Hasztalan fáradoznak
újra meg újra a béke építésén
mindaddig, amíg az ellenségeskedés, megvetés,
bizalmatlanság érzése, faji
gyülőlködés és az ideológiák
merevsége megosztja, sőt szembefordítja egymással az
embereket. Fontos és sürgős tehát átnevelni az
emberek gondolkodását, új szellemmel áthatni a
közvéleményt. A nevelők, főleg az
ifjúság nevelői és a közvélemény
irányítói tekintsék súlyos
kötelességüknek, hogy az új, békeszerető
szellemet mindenkibe beleplántálják. Az egész
földet és azokat a feladatokat látva, melyeket együtt
megtehetünk az emberi nem jobb sorsa érdekében,
valamennyiünk szívének meg kell változnia.
És ne csaljon meg minket hamis
reménység. Ha ugyanis félre nem teszünk minden
ellenségeskedést és gyűlölködést, ha
nem kötnek szilárd és becsületes egyezményeket a
jövendő egyetemes békéről, akkor a máris
súlyos veszedelemben forgó emberiség bármilyen csodálatos
tudománnyal rendelkezik, megérheti azt a gyászos
órát, melyben a halál szörnyű
békéjét tapasztalja meg. Mindazonáltal Krisztus
Egyháza, miközben ezeket mondja e világ szorongásai
közepette, nem szűnik meg erősen remélni. Korunknak
újra meg újra, akár alkalmas, akár alkalmatlan, el
akarja mondani az apostoli üzenetet: "íme, most van az
alkalmas idő", hogy megváltozzanak a szívek, "
íme, most van az üdvösség napja".clxv
|