Második fejezet
AZ EUCHARISZTIA SZENTSÉGES MISZTÉRIUMA
(Az Eucharisztia és a kereszt
áldozata)
47. Üdvözítőnk az utolsó
vacsora alkalmával azon az éjszakán, melyen
elárultatott, megalapította testének és
vérének eucharisztikus áldozatát, hogy így a
kereszt áldozatát a századokon át
eljöveteléig megörökítse, és így
szeretett jegyesére, az Egyházra bízza
halálának és föltámadásának
emlékezetét: az irgalom szentségét, az
egység jelét, a szeretet kötelékét36 mint
húsvéti lakomát, melyen Krisztust vesszük magunkhoz,
lelkünket kegyelem tölti el, s a jövendő
dicsőség záloga nekünk adatik.37
(Tudatos, tevékeny
részvétel )
48. Az Egyház tehát
körültekintő gondoskodással arra törekszik, hogy a
hívek necsak mint kívülállók vagy mint
néma szemlélők legyenek jelen a hitnek ezen
misztériumán, hanem azt a szertartásokon és
imádságokon keresztül jól megértve, a szent
cselekményben tudatosan, áhítattal és
tevékenyen vegyenek részt; tanuljanak Isten
igéjéből, merítsenek erőt az Úr
testének terített asztaláról, adjanak hálát
Istennek, a szeplőtelen áldozatot nemcsak a pap keze által,
hanem vele együtt fölajánlván tanulják meg
önmagukat fölajánlani és napról napra
váljanak eggyé Istennel és egymás között
a Közvetítő Krisztus segítségével,38 hogy
végül Isten legyen minden mindenben.
(A
szentmisék)
49. Éppen ezért, hogy a szentmise
áldozata külső szertartásaival is teljes
lelkipásztori hatékonyságot érjen el,
főképp a vasárnapok és parancsolt ünnepeken a
nép jelenlétében végzett szentmisékről
a Szentséges Zsinat a következőket határozta el:
(A szentmise rendjének
megújítása)
50. A szentmise rendjét (az ordo missae-t)
úgy kell fölülvizsgálni, hogy az egyes részek
sajátos értelme és kölcsönös
összefüggése világosabban kitűnjék, s a
hívek áhítatos és tevékeny
részvétele könnyebbé váljék.
Ezért a szertartásokat lényegük
hűséges megőrzése mellett egyszerűsíteni
kell. El kell hagyni mindent, ami az idők folyamán
megkettőződött vagy haszontalan járulék; ellenben
a szentatyák ősi szabályai szerint néhány
olyan elemet, amely az idők mostohasága miatt elveszett,
állítsanak helyre, ahogy alkalmasnak vagy
szükségesnek látszik.
(A Szentírás)
51. Annak érdekében, hogy Isten
igéjének asztala gazdagabban legyen megterítve a
hívők számára, a Biblia kincseit jobban föl kell
tárni úgy, hogy meghatározott számú
év alatt a Szentírás fontosabb részeit
olvassák föl a népnek.
(A
homília)
52. A liturgia részét képező
homília, melyben a liturgikus év folyamán a szent
szövegekből kifejtik a hit misztériumait és a
keresztény élet törvényeit, nagyon ajánlott;
sőt azokban a szentmisékben, melyeket vasárnap és
parancsolt ünnepeken a nép jelenlétében
végeznek, ne hagyják el, legföljebb súlyos
okból.
(Az egyetemes
könyörgések)
53. Az evangélium és a homília
utáni "egyetemes könyörgéseket", más
szóval a hívek könyörgését helyre
kell állítani, főként vasárnap és
parancsolt ünnepeken, hogy a nép részvételével
könyörögjenek a szent Egyházért, azokért.
akik fölöttünk a közhatalmat gyakorolják, akik
különböző szükségekben szenvednek,
továbbá minden emberért és az egész világ
üdvösségéért.39
(Az anyanyelv és a latin nyelv)
54. A néppel együtt végzett
szentmisékben megfelelő helyet lehet adni az anyanyelvnek,
elsősorban az olvasmányokban és az "egyetemes
könyörgésekben", és a helyi viszonyoknak
megfelelően, mindazokban a részekben, melyek a népre
tartoznak, e konstitúció 36. pontja alapján.
De gondoskodni kell róla, hogy a hívek a
szentmise ordináriumának azon részeit, amelyek
rájuk tartoznak, tudják együtt mondani vagy énekelni
latinul is.
Ahol pedig alkalmasnak látszik, hogy az anyanyelv a
szentmisében nagyobb teret nyerjen, ott tartsák meg e
konstitúció 40. pontját.
(A szentáldozás)
55. Nagyon ajánlott a szentmisén való
tökéletesebb részvétel abban a formában is,
hogy a hívek az Úr testét a pap áldozása
után ugyanabból az Áldozatból vegyék
magukhoz.
A két szín alatti áldozás a
trentói zsinat dogmatikai elveinek sértetlen
fönntartása mellett40 megengedhető az Apostoli
Szentszék által meghatározott esetekben mind a
klerikusoknak és szerzeteseknek, mind a laikusoknak a püspök
megítélése szerint; például papoknak
fölszentelésük miséjében, szerzeteseknek
fogadalmuk miséjében, az újonnan keresztelteknek a
keresztséget követő misében.
(A szentmise oszthatatlan egész)
56. A szentmise két része, az Ige
liturgiája és az Eucharisztia liturgiája oly szorosan
kapcsolódik egymáshoz, hogy egy istentiszteleti
cselekményt alkot. Ezért a Zsinat nyomatékosan
buzdítja a lelkipásztorokat, hogy a katekézisben
jól tanítsák meg a híveket arra, hogy
különösen vasárnapokon és parancsolt
ünnepeken teljes szentmisén vegyenek részt.
(A
koncelebráció)
57. 1. § A koncelebráció, mely alkalmas módon
fejezi ki a papság egységét, napjainkig megmaradt mind a
keleti, mind a nyugati Egyház gyakorlatában. Ezért a
Zsinat jónak látja kiterjeszteni a koncelebrációra
való fölhatalmazást a következő esetekre:
1/a)
nagycsütörtökön mind a krizmaszentelési, mind az
esti
szentmisére;
b) a zsinatok, a
püspöki összejövetelek és szinodusok
szentmiséire;
c) az
apátmegáldás szentmiséjére.
2/a) Ezeken
kívül az ordinárius engedélyével (mert az
ő feladata
a koncelebrálás jogosultságát
megállapítani) a
konventmisékre és a templomok főmiséire, ha a
hívek
lelkipásztori ellátása nem kívánja meg a jelenlevő
papoktól a
külön misézést;
b) világi vagy
szerzetes papok bármilyen összejövetelének
szentmiséjére.
2. § 1. A püspökre tartozik, hogy
egyházmegyéjében megállapítsa a
koncelebráció rendjét.
2. Maradjon meg azonban minden papnak a
szabadsága, hogy magánmisét mondhasson, de nem ugyanakkor,
ugyanabban a templomban és nem nagycsütörtökön.
(A
koncelebráció szertartása)
58.
Készítsék el a koncelebráció új
szertartását és vegyék be a
Pontifikáléba és a Római Misekönyvbe.
|