Első fejezet
AZ EGYHÁZ MISZTÉRIUMÁRÓL
(Előszó)
1. Mivel Krisztus a nemzetek
világossága, ez a Szentlélekben összeült szent
Zsinat Krisztusnak az Egyház arcán tükröződő
fényességével minden embert meg
akar világosítani azáltal, hogy minden
teremtménynek hirdeti az evangéliumot (vö. Mk
16,15). Mivel pedig az Egyház Krisztusban mintegy szentsége,
azaz jele és eszköze az Istennel való bensőséges
egyesülésnek és az egész emberi nem
egységének, a korábbi zsinatok nyomában
járva híveinek és az egész világnak jobban
ki akarja nyilvánítani a maga egyetemes természetét
és küldetését. Korunk sajátos
körülményei sürgőssé teszik az
Egyháznak e feladatát, hogy a társadalmi, technikai
és kulturális kapcsolatokban egymáshoz egyre
közeledő emberek Krisztusban is megtalálják a teljes
egységet.
(Az Atya üdvözítő
terve)
2. Az örök Atya
bölcsességének és jóságának
teljesen szabad és titokzatos terve szerint teremtette az egész
világot, elhatározta, hogy az embereket fölemeli az isteni
életben való részesedésre, s amikor
Ádámban elbuktak, nem hagyta el őket, hanem Krisztusra, a
Megváltóra való tekintettel "aki a láthatatlan
Isten képmása és az egész teremtés
elsőszülötte" (Kol 1,15) mindig
segítséget nyújtott az üdvösséghez. Az
Atya az összes választottat öröktől fogva
"előre ismerte és arra rendelte őket, hogy Fiának
képmását öltsék magukra, hogy Ő legyen az
elsőszülött a sok testvér között" (Róm
8,29). Úgy határozott, hogy a Krisztusban hívőket
a szent Egyházba hívja össze, melyet a világ kezdete
óta előképek jeleztek, Izrael népének
története és az Ószövetség
csodálatosan előkészített,i a végső
időkben megalapíttatott, a Szentlélek
kiáradásakor nyilvánvalóvá lett, s az
idők végén dicsőségesen be fog teljesedni.
És akkor, ahogyan a Szentatyáknál olvassuk,
Ádámtól és "az igaz Ábeltől az
utolsó választottig"ii mind összegyűlnek az
Atyánál az egyetemes Egyházban.
(Krisztus küldetése)
3. Eljött tehát
a Fiú, akit az Atya küldött, ki minket a világ
teremtése előtt kiválasztott Őbenne és eleve
fogadott fiaivá rendelt, mert abban találta kedvét, hogy
Őbenne állítson helyre mindent (vö. Ef 1,4--5.10).
Krisztus tehát, hogy az Atya akaratát
teljesítse, megalapította a földön a mennyek
országát, kinyilatkoztatta nekünk az Atya misztériumát,
és engedelmességével végrehajtotta a
megváltást. Az Egyház, vagyis Krisztusnak
misztériumban már jelenlévő országa, Isten
erejéből látható módon növekszik a
világban. Kezdetét és növekedését jelzi
a megfeszített Jézus oldalából kifolyó
vér és víz (vö. Jn 19,34), és
előre hirdetik az Úrnak kereszthaláláról
mondott szavai: "És én, majd ha fölmagasztalnak a
földről, mindenkit magamhoz fogok vonzani" (Jn 12,32:
görögben). Valahányszor az oltáron bemutatjuk a
keresztáldozatot, melyben "Krisztus, a mi húsvéti
bárányunk föláldoztatott" (1Kor 5,7),
megváltásunk műve folytatódik. Az eucharisztikus
kenyér egyszerre jelzi és valósítja meg a
hívők egységét, akik egy testet alkotnak Krisztusban (vö.
1Kor 10,17). Minden ember erre a Krisztussal való egységre hivatott, aki
a világ világossága, akitől eredünk, aki
által élünk, s aki felé tartunk.
(A Szentlélek az Egyház
megszentelője)
4. A mű
elkészülte után -- melyet az Atya a Fiúra
bízott, hogy elvégezze a földön (vö. Jn 17,4) --
pünkösdkor elküldetett a Szentlélek, hogy
szüntelenül megszentelje az Egyházat, s így a
hívőknek Krisztus által az egy Lélekben
megnyíljék az Atyához vezető út (vö.
Ef 2,18). Ő az élet Lelke, azaz az örök
életre szökellő víz forrása (vö. Jn
4,14; 7,38--39) , aki által az Atya a bűnnek meghalt embereket
élteti, míg végül halandó testüket
föltámasztja Krisztusban (vö. Róm 8,10--11). A
Lélek az Egyházban és a hívők
szívében mint templomában lakik (vö. 1Kor
3,16; 6,19), imádkozik bennük és tanúságot
tesz a fogadott fiúságról (Gal 4,6; Róm
8,15--16.26). Az Egyházat, melyet elvezet a teljes igazságra (vö.
Jn 16,13) és összefog a szolgálatban és a
közösségben, különböző hierarchikus
és karizmatikus ajándékokkal látja el,
irányítja és ékesíti a maga
gyümölcseivel (Ef 4,11--12; 1Kor 12,4; Gal 5,22). Az
evangélium erejével megfiatalítja az Egyházat,
szüntelenül megújítja és elvezeti a
vőlegénnyel való teljes egyesülésre.iii A
Lélek és a menyasszony ugyanis azt mondja az Úr
Jézusnak: Jöjj el! (vö. Jel 22,17).
Így az egyetemes Egyház úgy jelenik
meg, mint "az Atya, a Fiú és a Szentlélek
egységéből eggyé vált nép".iv
(Isten országa)
5. A Szent
Egyház misztériuma megmutatkozik már magában az
alapításában. Az Úr Jézus ugyanis azzal
indította el útjára egyházát, hogy hirdette
a jó hírt, azt, hogy elérkezett Istennek az
Írásokban ősidők óta megígért
országa: "Betelt az idő, és elközelgett az Isten
országa" (Mk 1,15; vö. Mt 4,17). Ez az
ország Krisztus igéjében, tetteiben és
jelenlétében ragyogott föl az emberek előtt. Az
Úr igéje ugyanis a földbe vetett maghoz hasonlít (Mk
4,14): akik hittel hallgatják és Krisztus kicsiny
nyájához számláltatnak, azok magát az
Országot fogadták be; a mag azután saját
erejéből csírázik ki és növekszik
egészen az aratásig (vö. Mk 4,26--29). Jézus
csodái is azt bizonyítják, hogy az Ország
már elérkezett a földre: "Ha én Isten
ujjával űzöm ki a gonoszlelkeket, akkor bizony eljött
hozzátok az Isten országa" (Lk 11,20; vö.
Mt 12,28). Ez az Ország azonban mindenekelőtt magának
Krisztusnak, az Isten Fiának és Emberfiának
személyében nyilvánul meg, aki "azért
jött, hogy szolgáljon és odaadja az életét
váltságul sokakért" (Mk 10,45).
Miután pedig Jézus az emberekért
elszenvedte a kereszthalált és föltámadt, úgy
jelent meg, mint Úr, Krisztus és örökre rendelt Pap (vö.
ApCsel 2,36; Zsid 5,6; 7,17--21), és kiárasztotta
tanítványaira az Atyától megígért
Szentlelket (vö. ApCsel 2,33). Ezért az
Egyház, fölruházva alapítójának
ajándékaival és hűségesen megtartva a
szeretet, az alázatosság és az önmegtagadás
parancsát, küldetést kapott Krisztus és Isten
Országának hirdetésére és a népek
közötti terjesztésére, s ennek az Országnak
csírája és kezdete a földön. Miközben
lassanként növekszik, maga is az Ország
beteljesedésére áhítozik, és minden
erejével reménykedik és vágyódik arra, hogy
Királyával a dicsőségben egyesüljön.
(A Szentírás képei
az Egyházról)
6. Amint az
Ószövetségben az Ország kinyilatkoztatása
gyakran előképekben történik, úgy az
Egyház benső természete most is a
pásztoréletből, a földművelésből, az
építkezésből vagy a családból és
a jegyességből vett, s már a prófétai
könyvekben előkészített képekben mutatkozik meg.
Az Egyház ugyanis akol, melynek egyetlen
és megkerülhetetlen ajtaja Krisztus (Jn 10,1--10).
Ugyanakkor nyáj is, melyről Isten előre hirdette, hogy
Ő maga lesz a pásztora (vö. Iz 40,11; Ez 34,11), s
melynek juhait, bár emberi pásztorok legeltetik, mégis
maga Krisztus, a Jó Pásztor, a Pásztorok Fejedelme (vö.
Jn 10,11; 1Pt 5,4), vezeti és táplálja szüntelen,
aki életét adta a juhokért (vö. Jn
10,11--15).
Az Egyház megmunkált föld, vagyis
Isten szántóföldje (1 Kor 3,9). Rajta nő az az
ősi olajfa, melynek szent gyökere a pátriárkák
voltak, s melyben megtörtént és meg fog történni
a zsidók és a pogányok kiengesztelődése (Róm
11,13--26). Az Egyházat a mennyei Földműves mint
választott szőlőskertet telepítette (Mt 21,33--43;
vö. Iz 5,1). Krisztus az igazi szőlőtő, aki
életet és termékenységet ad a vesszőknek, azaz
nekünk, akik az Egyház által őbenne maradunk, s aki
nélkül semmit sem tehetünk (Jn 15,1--5).
Az Isten építményének is
gyakran mondják az Egyházat (1Kor 3,9). Maga az Úr
ahhoz a kőhöz hasonlította magát, melyet elvetettek az
építők, mégis szegletkővé lett (Mt
21,42; vö. ApCsel 4,11; 1Pt 2,7; Zsolt 117,22). Erre az alapra
építik az Egyházat az apostolok (vö. 1Kor 3,11),
és tőle kapja erejét és
szilárdságát az Egyház. Ez az épület
különféle neveket kapott: Isten háza (1Tim 3,15),
melyben az ő családja lakik; Isten lakóhelye a
Lélekben (Ef 2,19--22), Isten hajléka az emberekkel (Jel
21,3), főleg pedig szent templom, melyet az
egyházatyák szava szerint a kőből épült
templomok megjelenítenek, s a liturgia méltán
hasonlítja a szent városhoz, az új Jeruzsálemhez.v
Benne ugyanis mint élő kövek épülünk itt a
földön (1Pt 2,5). E szent várost János
úgy látja, hogy a világ megújulásakor
leszáll a mennyből, Istentől és oly szép, mint a
vőlegényének fölékesített menyasszony (Jel
21,1).
Az Egyházat, melyet "mennyei
Jeruzsálemnek" és "anyánknak" is neveznek (Gal
4,26., vö. Jel 12,17), úgy írják le, mint
a szeplőtelen Bárány szeplőtelen jegyesét
(Jel 19,7; 21,2.9; 22,17), akit Krisztus "szeretett, és
akiért föláldozta magát, hogy megszentelje" (Ef
5,26), akit fölbonthatatlan szövetséggel vett
magához, és szüntelenül "táplál
és gondoz" (5,29). Azt akarta, hogy tisztára mosva
tartozzék hozzá, s szeretetben és hűségben
legyen alárendelve neki (vö. 5,24), végül
örökre elhalmozta mennyei javakkal, hogy megismerjük Istennek
és Krisztusnak irántunk való, minden
értelmet meghaladó szeretetét (vö. 3,19).
Amíg az Egyház itt e földön az Úrtól
távol zarándokol (vö. 2Kor 5,6),
számkivetettnek érzi magát, miközben az odafönt
valókat keresi és ízleli, ahol Krisztus ül az Isten
jobbján, ahol az Egyház élete el van rejtve Krisztussal
Istenben mindaddig, amíg Vőlegényével együtt meg
nem jelenik a dicsőségben (vö. Kol 3,1--4).
(Az Egyház Krisztus misztikus
teste)
7. Isten Fia a
magával egyesített emberi természetben
halálával és föltámadásával
legyőzve a halált, megváltotta és új
teremtménnyé formálta át az embert (vö.
Gal 6,15; 2Kor 5,17). Az összes nemzetből meghívott
testvéreit Lelke közlésével titokzatosan a
testévé tette.
Ebben a testben Krisztus élete árad
szét a hívőkbe, akik a szentségek által
titokzatos és valóságos módon egyesülnek a
szenvedett és megdicsőült Krisztussal.vi A keresztség
által ugyanis Krisztushoz válunk hasonlóvá:
"Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté
lettünk a keresztséggel" (1Kor 12,13). E szent
szertartással megjelenik és megvalósul a Krisztus
halálával és föltámadásával
való egyesülés: "A keresztségben ugyanis
eltemettettünk vele együtt a halálba"; ha pedig
"halálának hasonlóságában
egybenőttünk vele, úgy leszünk
föltámadásában is" (Róm 6,4--5).
Az eucharisztikus kenyér megtörésekor
valóságosan részesedvén az Úr
testéből fölemeltetünk a vele és az
egymással való kommunióra. "Mivel egy kenyér,
egy test vagyunk mi mindnyájan, akik egy kenyérből
részesülünk." (1Kor 10,17). Így mi
valamennyien az ő testének tagjai leszünk (vö. 1Kor
12,27) "egyenként pedig egymásnak tagjai" (Róm
12,5).
Amint az emberi test tagjai, jóllehet sokan vannak,
mégis egy testet alkotnak, úgy a hívők is Krisztusban
(vö. 1Kor 12,12). Krisztus testének
építésénél is érvényesül
a tagoknak és a feladatoknak a különbözősége.
Egy a Lélek, aki sokféle ajándékát a maga
gazdagsága és a szolgálatok szükségletei
szerint osztja szét az Egyház javára (vö. 1Kor
12,1--11). Az ajándékok közül kimagaslik az
apostoloknak adott kegyelem, mert az ő tekintélyüknek a
Lélek még a karizmatikusokat is alárendeli (vö.
1Kor 14). Ugyanaz a Lélek személyesen, a maga
erejével és a tagok belső
összetartozásával egyesítvén a testet,
létrehozza és sürgeti a szeretetet a hívők
között. Ezért ha szenved az egyik tag, mind együtt
szenved vele, s ha tiszteletben van része az egyik tagnak, valamennyi
együtt örül vele (vö. 1Kor 12,26).
Ennek a testnek a feje Krisztus. Ő a
láthatatlan Isten képmása, és benne teremtetett minden. Ő
előbb van mindennél, és minden Benne
áll fönn. Ő a feje a testnek, mely az Egyház. Ő a
kezdet, elsőszülött a halottak közül, hogy
övé legyen az elsőség mindenben (vö. Kol
1,15--18). Hatalmas erejével uralkodik a égieken és a
földieken, s mindent fölülmúló
tökéletességével és
tevékenységével az egész testet betölti
dicsőségének gazdagságával (vö. Ef
1,18--23).vii
Minden tagnak hasonlóvá kell formálódnia
Őhozzá, amíg Krisztus ki nem alakul bennük (vö.
Gal 4,19). Ezért fölvétetünk az Ő
életének misztériumaiba, hasonlóvá
válunk Őhozzá vele együtt meghalván és
föltámadván, mígcsak együtt nem fogunk uralkodni
vele (vö. Fil 3,21; 2Tim 2,11; Ef 2,6; Kol 2,12 stb.).
Amíg a földi élet zarándokútját
járjuk, és a szorongatások és
üldözések közepette az Ő nyomában
járunk, mint test a fővel részesülünk az Ő
szenvedéseiben, együtt szenvedvén vele, hogy vele
együtt meg is dicsőüljünk (vö. Róm
8,17).
"Ő tartja fenn az egész testet és
ő fogja össze izületekkel és izmokkal, s Isten szerint
való növekedéséről is ő gondoskodik" (Kol
2,19). Ő osztja szét állandóan testében,
vagyis az Egyházban a szolgálatok ajándékait,
melyekkel az ő erejével üdvös szolgálatot
nyújtunk egymásnak, hogy az igazságot cselekedvén a
szeretetben, mindenben felnőjünk Őhozzá, aki a mi
Fejünk (vö. Ef 4,11--16 a görögben).
Annak érdekében, hogy Benne
szüntelenül megújuljunk (vö. Ef 4,23), a
Lelkéből adott nekünk, aki egy és ugyanaz a Főben
és a tagokban, az egész testet úgy élteti, fogja
össze és mozgatja, hogy tevékenységét ahhoz a
szerephez hasonlíthatták az egyházatyák, melyet az
életelv, azaz a lélek tölt be a testben.viii
Krisztus pedig szereti az Egyházat, mint
menyasszonyát, a feleségét saját testeként
szerető férj példaképeként (vö. Ef
5,25--28); maga az Egyház viszont alá van rendelve
Fejének (5,23--24). "Mert Őbenne lakik testi
formában az istenség egész teljessége" (Kol
2,9), azért elhalmozta isteni adományaival az
Egyházat, mely az Ő teste és teljessége (vö.
Ef 1,22--23), hogy egyre terjedjen és eljusson Isten egész
teljességére (vö. 3,19).
(Az Egyház látható
és kegyelmi valóság)
8. Az egyetlen
közvetítő, Krisztus szent Egyházát, a hit, a
remény és a szeretet közösségét, ezen a
földön látható szervezetként alapította
és tartja fenn szüntelen,ix s általa árasztja
mindenkire az igazságot és a kegyelmet. De a hierarchikus
szervezettel ellátott társaságot és Krisztus
misztikus testét, a látható gyülekezetet és a
kegyelmi közösséget, a földi egyházat és a
mennyei javakban bővelkedő egyházat nem szabad két
valóságnak tekintenünk, hanem emberi és isteni
elemekből álló, egy összetett valóságot
alkotnak.x Ezért nem közönséges analógia
alapján a megtestesült Ige misztériumához
hasonlít. Amint ugyanis az isteni Igének a fölvett
természet mint az üdvösség Vele elválaszthatatlanul
egyesült élő szerve szolgál, ugyanígy
szolgál az Egyház társadalmi szerkezete az őt
éltető Léleknek, Krisztus Lelkének a test
növekedésére (vö. Ef 4,16).xi
Ez Krisztus egyetlen Egyháza, melyet a Hiszekegyben
egynek, szentnek, katolikusnak és apostolinak vallunk,xii s melyet
Üdvözítőnk feltámadása után a
pásztor Péternek adott át (Jn 21,17) és
őrá meg a többi apostolra bízta
terjesztését és kormányzását (vö.
Mt 28,18), és mindörökre "az igazság
oszlopának és erősségének" rendelte (1Tim
3,15). Ez az Egyház e világban mint alkotmányos
és rendezett társaság a Péter utóda
és a vele közösségben élő
püspökök által kormányzott katolikus
Egyházban létezik,xiii jóllehet szervezetén
kívül is megtalálható az igazságnak és
a megszentelésnek több eleme, melyek mint Krisztus
egyházának saját ajándékai, a katolikus
egységre sarkallnak.
Miként azonban Krisztus a megváltás
művét szegénység és üldözés
közepette vitte végbe, úgy az Egyháznak ugyanezt az
útat kell járnia, hogy az üdvösség
gyümölcseit közölje az emberekkel. Jézus Krisztus
"mint Isten ... szolgai alakot öltött, kifosztotta
magát" (Fil 2,6), és értünk "noha
gazdag volt, szegénnyé lett" (2Kor 8,9): úgy
az Egyház jóllehet küldetéséhez
rászorul emberi eszközökre, nem arra törekszik, hogy
földi dicsőséget keressen, hanem arra, hogy saját
példájával is terjessze az alázatosságot
és az önmegtagadást. Miként Krisztust az Atya
azért küldte, hogy "örömhírt vigyen a
szegényeknek, ... gyógyítsa a megtört
szívűeket" (Lk 4,18), "keresse és
üdvözítse, ami elveszett" (19,10),
hasonlóképpen az Egyház is szeretettel veszi
körül mindazokat, akiket az emberi gyengeség gyötör,
sőt szegény és szenvedő
alapítójának képmását ismeri föl
a szegényekben és szenvedőkben, próbál
könnyíteni nyomorúságukon és bennük
Krisztusnak akar szolgálni. Krisztus azonban "szent,
ártatlan, szeplőtelen" (Zsid 7,26), "bűnt nem
ismert" (2Kor 5,21), s csak azért jött, hogy a
nép bűneit engesztelje ki (vö. Zsid 2,17), a
bűnösöket is magába foglaló Egyház viszont
egyszerre szent és mindig megtisztulásra szorul, ezért
szüntelenül a bűnbánat és a
megújulás útját járja.
Az Egyház "a világtól
elszenvedett üldözések és az Istentől kapott
vigasztalások közepette járva
zarándokútját,"xiv az Úr keresztjét és
halálát hirdeti, amíg el nem jön (vö. 1Kor
11,26). Megerősíti azonban a föltámadott Úr
ereje, hogy külső-belső bajait és
nehézségeit türelemmel és szeretettel legyőzze,
és az Ő misztériumát jóllehet
árnyékszerűen, mégis hűségesen
kinyilvánítsa a világnak, míg végezetül
teljes világosságában megmutatkozik.
|