Kapcsolatok a különvált egyházakhoz tartozó testvérekkel

(A keleti katolikusok sajátos hivatása)

24. A római Apostoli Székkel közösségben élő keleti egyházak sajátos feladata, hogy ápolják az összes keresztény, főleg a keletiek egységét, az ökumenizmusról szóló zsinati határozat elvei szerint: elsősorban imádsággal, példás élettel, az ősi keleti hagyományokhoz ragaszkodó kegyeletes hűséggel, egymás kölcsönös és jobb megismerésével, együttműködéssel, egymás ügyeinek és lelkületének testvéri nagyrabecsülésével.29

(Keleti keresztények egyesülése a katolikusokkal)

25. Azoktól a különvált keletiektől, akik a Szentlélek kegyelmének hatására egyesülnek a katolikusokkal, ne kívánjanak többet, mint amit az egyszerű katolikus hitvallás megkíván. S mivel az érvényes papság náluk megmaradt, a katolikusokkal egyesülő keleti papoknak joguk van rendjük gyakorlására az illetékes egyházi hatóságok részéről megállapított szabályok szerint.30

(A szent cselekmények közös végzésének elvei)

26. A szent cselekményekben való közös részvételt isteni törvény tiltja, ha kárára van az Egyház egységének, vagy tévedéshez való formális csatlakozást fejez ki, vagy a hitbeli eltévelyedés, a botránkoztatás és a közömbösség veszélyével jár.31 A lelkipásztori gyakorlat azonban azt bizonyítja, hogy keleti testvéreinket illetően tekintetbe lehet, sőt kell is venni különféle egyéni eseteket, melyekben sem az Egyház egysége nem károsodik, sem egyéb elkerülendő veszély nem fenyeget, ellenben sürgetően jelentkezik az üdvösséghez szükséges eszközök és az emberek lelki java biztosításának igénye. Ezért a katolikus Egyház az egyes koroknak, helyeknek és egyéni körülményeknek megfelelően engedékenyebben járt és jár el, mindenkinek megadva az üdvösség eszközeit és a keresztények közti szeretet bizonyságát azzal, hogy részesíti őket a szentségekben és más szent cselekményekben vagy dolgokban. Ezek figyelembevételével a Szent Zsinat, "nehogy szigorú álláspontunk akadályt jelentsen az üdvözülők számára",32 s hogy jobban előmozdítsuk az egységet a különvált keleti egyházakkal, a következő irányelveket állapítja meg:

(A szentségekre vonatkozó gyakorlat)

27. Az említett elvek alapján szabad kiszolgáltatni a bűnbánat szentségét, az Oltáriszentséget és a betegek kenetét azoknak a keletieknek, akik jóhiszeműen élnek a katolikus Egyháztól különválva, ha önként kérik és kellőképp fel vannak készülve; sőt katolikusoknak is szabad ezeket a szentségeket kérniük olyan nem katolikus papoktól, akiknek Egyházában érvényes szentségek vannak, valahányszor úgy kívánja a szükség vagy a lélek igazi haszna, és fizikailag vagy erkölcsileg lehetetlen katolikus paphoz jutni.33

(Szent dolgok és helyek)

28. Hasonlóképpen ugyanazon elvek alapján jogos okból meg van engedve a közösen végzett szent cselekmény, s a szent dolgok és helyek használata a katolikusok és a különvált keleti testvérek között.34

(Törekvés a közeledésre)

29. A különvált keleti egyházakhoz tartozó testvéreinkkel közösen végzett szent cselekmények megkönnyített formáját a helyi főpásztor felügyeletére és szabályozására bízzuk, hogy egymásközti tanácskozás után, s ha kell, meghallgatván a különvált egyházak főpásztorait is, megfelelő hathatós törvények és szabályok irányítsák a kapcsolatokat a keresztények között.

(Befejezés)

30. A Szent Zsinat szívből örül a keleti és a nyugati katolikus egyházak gyümölcsöző és tevékeny együttműködésének, s egyúttal kinyilvánítja: mindezen jogszabályok a jelen körülményekre vonatkoznak, és addig maradnak érvényben, amíg a katolikus Egyház és a különvált keleti egyházak el nem jutnak a teljes egységre.

Addig is nagyon kérünk minden keresztényt, keletit és nyugatit egyaránt: buzgón és szakadatlanul, minden nap imádkozzanak Istenhez, hogy a Legszentebb Istenszülő segítségével míndnyájan egyek legyenek. Azért is imádkozzanak, hogy a Vigasztaló Szentlélek nagyon erősítse és vigasztalja meg a Krisztus nevének állhatatos megvallásáért szorongatást szenvedő keresztényeket, bármely Egyházhoz is tartozzanak.

A testvéri szeretetben legyünk mindnyájan gyöngédek egymáshoz, és tiszteletadás dolgában előzzük meg egymást (Róm 12,10).

Mindazt, amit e dekrétum egészében és részleteiben tartalmaz, helyeselték az Atyák. Mi pedig mindezt a Krisztustól kapott apostoli hatalmunkkal a tisztelendő atyákkal együtt a Szentlélekben jóváhagyjuk, kötelezőként kimondjuk, tekintélyünkkel megerősítjük, és amit a Zsinat alkotott, Isten dicsőségére közzétenni elrendeljük.

Rómában, Szent Péternél, 1964. november 21-én.

Én PÁL, a katolikus Egyház püspöke

Következnek a zsinati atyák aláírásai