I. A keleti egyházak sajátos helyzete

(A keleti egyházak szelleme és története)

14. Kelet és Nyugat egyházai sok századon át saját útjukat járták, de a hit és a szentségi élet testvéri közössége összekapcsolta őket egymással, s ha nézeteltérések támadtak köztük a hit vagy a fegyelem dolgában, közös egyetértéssel követték a római Szék irányítását. Egyéb nagy jelentőségű mozzanatok közül a Szentséges Zsinat szívesen idézi mindenki emlékezetébe, hogy Keleten sok részegyház vagyis helyi egyház virul, melyek között első helyen állnak a pátriárkális egyházak, s közülük nem egy apostoli eredettel dicsekedhet. Éppen ezért a keletieknél erős volt és ma is erős a hit és a szeretet közösségében olyan testvéri kapcsolatok ápolása, melyeknek elevenen kell élniük az egymást nővérnek tekintő helyi egyházak között.

Hasonlóképpen nem hagyható említés nélkül, hogy a Kelet egyházainak kezdettől olyan kincsei vannak, melyekből Nyugat egyházai a liturgia terén, a lelki hagyományban és a jogrendben sokat merítettek. Azt sem szabad lekicsinyelni, hogy Keleten tartott Egyetemes Zsinatokon fogalmazták meg a keresztény hit alapdogmáit a Szentháromságról és a Szűz Máriától megtestesült Isteni Igéről. E hit megőrzéséért ezek az egyházak sokat szenvedtek és szenvednek.

Az apostolok örökségét azonban különböző formákban és különböző módokon fogadták be, s már az Egyház kezdetétől vidékenként eltérően fejtették ki lelki alkatuknak és életkörülményeiknek megfelelően. Mindez a külső okok mellett a kölcsönös megértés és szeretet hiánya miatt is elkülönülésekre adott alkalmat.

Ezért a Szentséges Zsinat mindenkit arra buzdít -- de különösen azokat, akik az óhajtott teljes közösség helyreállítására törekszenek Kelet egyházai és a katolikus Egyház között --, hogy kellőképpen vessenek számot a keleti egyházak keletkezésének és fejlődésének említett sajátos körülményeivel, s milyen természetű kapcsolataik voltak a római Székkel a különválás előtt, és minderről helyes képet alakítsanak ki magukban. Ezek gondos megtartása nagyban hozzájárul a szándékolt dialógushoz.

(Liturgiai és lelkiségi hagyományaik)

15. Az is köztudomású, mily nagy szeretettel végzik a keleti keresztények a szent liturgiát; hogyan ünneplik főleg az Eucharisztiát, amely az Egyház életének forrása és a jövendő dicsőség záloga; ezzel járulnak a hívek püspökükkel együtt az Atyaistenhez a Fiú, a megtestesült, kínhalált szenvedett és megdicsőült Ige által a Szentlélek kiáradásában, s "az isteni természet részeseivé" (2Pt 1,4) válva lépnek közösségre a Szentháromsággal. Ezért az Úr Eucharisztiájának ünneplése által ezekben az egyházakban Isten Egyháza épül és növekszik,xxvi s a koncelebráció által megnyilvánul közösségük.

E liturgikus tiszteletben a keletiek a mindenkor Szűz Máriát -- akit az efezusi egyetemes zsinat ünnepélyesen szentséges Istenszülőnek nyilvánított, hogy ezáltal Krisztust az Írások szerint valóban és sajátságosan Isten Fiának és Ember Fiának ismerje el -- szebbnél szebb himnuszokkal magasztalják; és sok szentet, köztük az egyetemes Egyház atyáit, is tisztelnek.

Mivel pedig ezeknek az egyházaknak, jóllehet különváltak, valódi szentségeik vannak -- kiváltképpen pedig az apostoli jogfolytonosság következtében van papságuk és Eucharisztiájuk, s ezáltal igen szoros kapcsolatban állnak velünk mindmáig -- egyes szent cselekmények közös végzése bizonyos körülmények között és az egyházi hatóság jóváhagyásával nem csupán lehetséges, hanem ajánlatos is.

Keleten is meglelhetők a lelkiélet gazdag hagyományai, melyeknek főképp a monasztikus szerzetesség a tanúja. Keleten ugyanis már a szentatyák dicső korától fogva virágzott az a monasztikus lelkiség, mely később átterjedt Nyugatra is, és belőle eredt, mint forrásból a latin szerzetesi intézmény, és újra meg újra új erőt merített belőle! Nagyon ajánlatos tehát, hogy a katolikusok minél gyakrabban merítsenek a keleti atyák lelki gazdagságából, amely az Isten dolgainak szemlélésére emeli föl az egész embert. Tudja meg mindenki, hogy a keletiek nagyon gazdag liturgikus és lelki örökségének megismerése, tisztelete, megőrzése és ápolása igen nagy jelentőségű a keresztény hagyomány teljességének hűséges megőrzéséhez, s a keleti és nyugati keresztények kiengesztelődéséhez.

(A keletiek sajátos egyházfegyelme)

16. Ezenkívül Kelet egyházai már az első időktől saját egyházfegyelmükhöz igazodtak, melyet a szentatyák, valamint a tartományi és egyetemes Zsinatok szentesítettek.

Mivel az Egyház egységének -- miként föntebb említettük -- a legkevésbé sem árt, sőt nagyobb dicsőségére válik, és nem csekély mértékben segíti küldetésének teljesítésében az erkölcsök és szokások bizonyos különbsége, a Szent Zsinat minden kétség eloszlatására kinyilvánítja, hogy a Kelet Egyházainak -- nem feledve az egész Egyházra kötelező egységet -- joguk van a saját egyházfegyelmük szerinti kormányzathoz, hiszen ez felel meg jobban híveik adottságainak, és ez szolgálja alkalmasabban a lelkek javát. E nem mindig betartott hagyományelv megtartása azon dolgok közé tartozik, melyek az egység helyreállításának alapvető, előzetes föltételei.

(A keletiek sajátos módon, kiválóan fejezik ki a misztériumokat)

17. Amiket föntebb a törvényes különbségekről mondtunk, ugyanazokat a tanítások különböző teológiai megfogalmazásáról is el kell mondanunk. A kinyilatkoztatott igazság föltárásában ugyanis Keleten és Nyugaton más-más módszereket és eljárásokat alkalmaztak, hogy az isteni dolgokat megismerjék és megvallják. Ezért nem csoda, hogy a kinyilatkoztatott misztérium egy-egy szempontját az egyik jobban fölfogta és jobban ki tudta fejezni, mint a másik; ennélfogva a különböző teológiai formulák nem ritkán inkább kiegészítík egymást, minthogy ellenkeznének egymással. Ami a keletiek hiteles teológiai hagyományait illeti, el kell ismernünk, hogy kiemelkedő módon a Szentírásban gyökereznek, a liturgiában élnek és fejeződnek ki; eleven apostoli hagyományból, a keleti egyházatyák és más lelki írók műveiből táplálkoznak, s a helyes életalakításra, sőt a keresztény igazság teljes szemlélésére törekszenek.

Ez a Szent Zsinat, hálát adván Istennek azért, hogy a katolikus Egyház sok -- ezt az örökséget őrző és tisztábban és teljesebben élni akaró -- keleti gyermeke már teljes közösségben van a nyugati hagyományt követő testvérekkel, kijelenti, hogy ez az egész, különböző hagyományokban élő, lelki és liturgikus, egyházfegyelmi és teológiai örökség hozzá tartozik az Egyház teljes katolicitásához és apostoliságához.

(Következtetések)

18. Mindezt jól meggondolván ez a Szentséges Zsinat megismétli azt, amit a korábbi szent zsinatok és a római pápák kijelentettek, nevezetesen, hogy a közösség és az egység helyreállítása és megóvása érdekében senkire sem szabad "a szükségesnél több terhet rakni" (ApCsel 15,28). Azt is nagyon óhajtja, hogy mostantól fogva a fokozatosan elérendő egységre irányuljon minden törekvés az Egyház különböző intézményeiben és életformáiban; főként az imádságban, valamint a tanításról és korunk lelkipásztorkodásának égető kérdéseiről folytatott testvéri dialógusban. Ugyanígy ajánlja a Zsinat a katolikus Egyház pásztorainak és híveinek egyaránt a kapcsolattartást azokkal, akik már nem Keleten, hanem hazájuktól távol élnek, hogy kizárva a féltékeny versengést, a szeretet szellemében gyarapítsák a testvéri együttműködést. Ha ezt a művet teljes lélekkel előmozdítjuk, a Szentséges Zsinat reméli, hogy -- lebontva a nyugati és keleti Egyházat egymástól elválasztó falat, a kettőt eggyé tevő -- Jézus Krisztusra, a szilárd szegletkőre alapozott egyetlen lakóhelyünk lesz.xxvii