Első fejezet

A PÜSPÖKÖK ÉS AZ EGYETEMES EGYHÁZ

I. A püspökök szerepe az egyetemes Egyházban

(A püspöki Kollégium)

4. A püspökök a szentségi fölszentelés erejéből s a kollégium fejével és tagjaival való hierarchikus közösség által lesznek a püspöki testület tagjaivá.viii "A püspökök rendje viszont, mely az apostolok kollégiumának helyére lépett a tanítás és a lelkipásztori kormányzás terén, sőt melyben megszakítás nélkül megmarad az apostoli testület, fejével, a római pápával együtt -- és sohasem e fő nélkül -- szintén hordozó alanya az egész Egyházra kiterjedő legfőbb és teljes hatalomnak, de ezt a hatalmat csak a római pápa beleegyezésével gyakorolhatja."ix

Ezt a hatalmát "ünnepélyes módon az egyetemes zsinaton gyakorolja"x : ezért a Szentséges Zsinat úgy határoz, hogy minden püspöknek, aki tagja a püspöki kollégiumnak, joga van részt venni az Egyetemes Zsinaton.

"Ugyanezt a kollegiális hatalmat gyakorolhatják a pápával együtt a földkerekségen szerte élő püspökök, ha a kollégium Feje kollégiális cselekvésre szólítja fel őket, vagy legalábbis a szétszórt püspökök együttes cselekvését jóváhagyja vagy szabadon elfogadja, úgy, hogy valóban kollegiális aktus jöjjön létre."xi

(A püspöki szinodus)

5. A föld különböző tájairól a római pápa által meghatározott vagy később meghatározandó módon választott püspökök az Egyház legfőbb pásztorának hathatósabb segítséget nyújtanak abban a tanácsban, melynek püspöki szinodus a neve;xii mely mintegy az egész katolikus püspöki rendet képviseli és egyúttal jelzi, hogy a hierarchikus közösségben az összes püspök kiveszi részét az egész Egyházra kiterjedő gondoskodásból.xiii

(Az egész Egyházra kiterjedő gondoskodás)

6. A püspökök, mint az apostolok törvényes utódai és a püspöki kollégium tagjai, legyenek mindig összetartozásuk tudatában, és törődjenek az összes egyházzal, hiszen az Egyházért a többi püspökkel együtt mindegyikük felelős, Isten rendelése és apostoli tisztségük parancsa alapján.xiv Különösen azokra a földrészekre legyen gondjuk, ahol még nem hirdették Isten igéjét, vagy melyeken -- főként a paphiány miatt -- a keresztényeket az a veszély fenyegeti, hogy elpártolnak a keresztény erkölcsöktől, sőt magát a hitet is elveszítik.

Ezért minden erejükkel arra törekedjenek, hogy az evangelizáció és az apostolkodás művét a hívők lelkesen karolják föl és támogassák. Ezenfelül igyekezzenek arról is gondoskodni, hogy alkalmas áldozópapok, s mind szerzetes, mind világi segítőtársak készüljenek föl a missziók és a paphiányban szenvedő vidékek szolgálatára. Arra is legyen gondjuk, hogy amennyire csak lehetséges, saját papjaik közül is menjenek néhányan az említett missziókba, illetve egyházmegyékbe, hogy a szent szolgálatot végig vagy legalább egy ideig ott teljesítsék.

A püspökök tartsák szem előtt azt is, hogy az egyházi javak fölhasználásában nemcsak saját egyházmegyéjükre kell tekintettel lenniük, hanem más részegyházak szükségleteire is, mert azok is Krisztus egyetlen Egyházának részei. Ügyeljenek végül, hogy erejükhöz mérten enyhítsenek azokon a bajokon, melyek más egyházmegyéket vagy vidékeket sújtanak.

(Testvéri szeretet)

7. Főként azok iránt a püspökök iránt tanúsítsanak testvéri együttérzést, akiket Krisztus nevéért rágalmaznak és zaklatnak, akik börtönben raboskodnak vagy szolgálatukban akadályozva vannak; segítsék őket testvéri és tevékeny gondoskodással, hogy a püspöktestvérek imái és cselekedetei enyhítsék fájdalmaikat.