Harmadik fejezet

A PÜSPÖKÖK TÖBB EGYHÁZMEGYE JAVÁT SZOLGÁLÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSE

I. A szinodusok, a zsinatok és különösen a püspöki konferenciák

(A szinodusok és a tartományi zsinatok)

36. Az Egyház legelső századai óta a különböző Egyházak élén álló püspökök a testvéri szeretet közösségében és az apostolokra bízott egyetemes küldetést teljesitve egyesítették erőiket és szándékaikat mind a közjó érdekében, mind pedig az egyes Egyházak ügyeiben. Így alakultak ki a szinodusok, a tartományi zsinatok, végül az egyetemes zsinatok, melyeken a püspökök egységes elveket állapítottak meg a különféle Egyházak számára mind a hit igazságainak tanítására, mind pedig az egyházi fegyelem szabályozására.

E Szent Egyetemes Zsinat óhajtja, hogy a szinodusok és zsinatok tiszteletreméltó intézményei éledjenek újjá, hogy a kor körülményeihez alkalmazkodva megfelelőbben és eredményesebben lehessen gondoskodni az Egyházakban a hit gyarapodásáról és a fegyelem megőrzéséről.

37. Főképpen napjainkban nem ritka, hogy püspökök csak úgy tudják hivatalukat megfelelően és gyümölcsözően ellátni, ha egyre nagyobb egyetértésben szorosan együttműködnek más püspökökkel. Mivel a több országban már létrehozott püspöki konferenciák az apostoli munka bőségesebb eredményeiről tanúskodnak, a Szentséges Zsinat nagyon hasznosnak ítéli, hogy az egész földkerekségen országonként vagy régiónként alkossanak a püspökök csoportokat, meghatározott időpontokban jöjjenek össze, hogy tapasztalataik és elgondolásaik kicserélésével és terveik egyeztetéséből megvalósuljon erőik szent összefogása az egyházak közös javára. Ezért a püspöki konferenciákról a következőket határozzuk:

(A püspöki konferencia)

38. 1) A püspöki konferencia testület, melyben egy nemzet vagy terület főpásztorai együttesen gyakorolják főpásztori hivatalukat, főképp a korszerű apostolkodás formáinak és módszereinek egybehangolásával, azoknak a lelki javaknak fokozott biztosítására, melyeket az Egyház nyújt az embereknek.

2) A püspöki konferenciához tartoznak az általános helynököket kivéve a bármilyen szertartású ordináriusok, koadjutorok, segédpüspökök és olyan címzetes püspökök, akik az Apostoli Szentszék vagy a püspöki konferencia megbízásából különleges hivatalt viselnek. A jog alapján nem tagjai a püspöki konferenciának a többi címzetes püspökök, s az adott területen betöltött egészen sajátos tisztségük miatt a római pápa követei sem.

A helyi ordináriusoknak és a koadjutoroknak szavazati joga van. A segédpüspököknek és más püspököknek, akik a jog szerint a püspöki konferenciához tartoznak, a szabályzat szerint van tanácskozási vagy szavazati joga.

3) Minden püspöki konferencia állítsa össze statútumát, melyet az Apostoli Szentszék felülvizsgál, benne -- egyéb eszközökön kívül -- gondoskodni kell olyan szervekről, melyek segítik a kitűzött cél elérését, mint például a permanens püspöki tanács, püspöki bizottságok, titkárság.

4) A püspöki konferencia döntései -- miután a szavazati joggal rendelkező főpásztorok szabályszerűen és legalább kétharmados többséggel megszavazták, az Apostoli Szentszékhez fölterjesztették és az jóváhagyta -- csak azokban az esetekben bírnak kötelező jogerővel, melyekben azt az általános jog előírja, vagy az Apostoli Szentszék elrendeli, akár saját kezdeményezésből, akár a püspöki konferencia kérésére kiadott rendelkezésével.

5) Különleges körülmények között az Apostoli Szentszék jóváhagyásával több nemzet püspökei is alkothatnak egy püspöki konferenciát.

A különböző nemzeti püspöki konferenciák ápolják a kapcsolatokat egymás között a nagyobb jó biztosítására és előmozdítására.

6) Nagyon ajánlatos, hogy amikor a keleti egyházak főpásztorai szinodusaikban saját egyházuk fegyelmi kérdéseivel és lelkipásztori tevékenységével foglalkoznak, vegyék figyelembe az egész terület közös érdekeit, melyen különböző szertartású egyházak élnek; egyeztessék célkitűzéseiket szertartásközi összejöveteleken az illetékes hatóságok által kiadandó szabályok alapján.