Hatodik fejezet

FÖLKÉSZÍTÉS AZ APOSTOLI MUNKÁRA

(A fölkészítés fontossága)

28. Az igazán hatékony apostoli munka feltétele a sokoldalú és alapos fölkészítés; ezt igényli nemcsak a világiak állandó lelki és szellemi fejlődése, hanem a dolgok, személyek és feladatok sokfélesége is, melyekhez tevékenységükben alkalmazkodniuk kell. E fölkészítésnek azokra az alapokra kell épülni, melyeket ez a Szentséges Zsinat másutt már lerakott.xlv A minden keresztény számára közös fölkészítésen kívül az apostolkodásnak nem kevés formája követel még külön alapos képzést is a személyek és körülmények különbözőségei miatt.

(Az apostoli fölkészítés irányelvei)

29. A világi hívek az Egyház küldetésében a maguk sajátos módján részesednek, ezért apostoli képzésük különleges színezetet kap a világiaknak éppen világi és sajátos jellegétől, valamint a maga lelkiségi formájától.

Az apostoli fölkészítés nem nélkülözhet bizonyos általános műveltséget, mely alkalmazkodik kinek-kinek tehetségéhez és életkörülményeihez. A világi hívőnek ugyanis jól kell ismernie a maga korát, és be kell illeszkednie saját társadalmába és annak kultúrájába.

A világi hívő elsősorban azáltal tanulja meg teljesíteni Krisztus és az Egyház küldetését, hogy a hitből fakadóan a teremtés és a megváltás isteni misztériumában él az Isten népét éltető Szentlélek hatása alatt, aki minden embert arra ösztönöz, hogy szeresse Istent, az Atyát, s benne a világot és az embereket. Ezt a képzést minden termékeny apostolkodás alapjának és föltételének kell tekinteni.

A lelkiségi nevelésen kívül szükséges az életkornak, a körülményeknek és a személyes adottságoknak megfelelő, alapos elméleti, teológiai, etikai és filozófiai képzés is. De nem szabad elhanyagolni az általános műveltséget, valamint a gyakorlati és technikai képzést sem.

A jó emberi kapcsolatok ápolása érdekében bontakoztassák ki a valódi emberi értékeket, főként a testvéri együttélés, együttműködés és párbeszéd művészetét.

Az apostolképzés nem állhat csupán elméleti oktatásból: a világi hívő már a kezdetén fokozatosan és okosan tanulja meg, hogy mindig a hit világánál lásson, ítéljen és cselekedjék; így másokkal együtt a gyakorlat által is képezve és tökéletesítve magát, álljon az Egyház szolgálatába.xlvi Ez a fölkészítés -- melyet szünet nélkül tökéletesíteni kell az emberi személy növekvő érettsége és a mind szövevényesebbé váló problémák miatt -- egyre elmélyültebb tudást és egyre jobban alkalmazkodó cselekvést kíván. A fölkészítés valamennyi követelményének kielégítésében mindig szem előtt kell tartani a személy egységét és épségét, hogy összhangja és egyensúlya megmaradjon, sőt gyarapodjék.

A világi hívő így teljesen és tevékenyen beilleszkedik a mulandó dolgok rendjébe, s kiveszi részét a teendőkből; ugyanakkor mint élő tagja és tanúja, jelenlevővé és hatékony erővé teszi az Egyházat a földi dolgok világában.xlvii

(A világi apostolok nevelői)

30. A fölkészítést az apostolkodásra a kisgyermek első oktatásával egyidejűleg el kell kezdeni. Főképp azonban a serdülőket és fiatalokat avassák be az apostolkodásba, s töltsék el annak lelkületével. A fölkészítést az egész életen át tökéletesítsék, amint az újonnan vállalt feladatok azt megkívánják. Mindebből következik, hogy a keresztény nevelők kötelességének része az apostolképzés is.

A szülőkre tartozik, hogy a családi körben már kiskoruktól fogva szoktassák rá gyermekeiket Isten egyetemes emberszeretetének fölismerésére, s elsősorban példájukkal fokozatosan tanítsák meg őket, hogy törődjenek felebarátaik anyagi és lelki szükségleteivel. Legyen tehát az egész család a maga közösségi életével az apostolkodás előiskolája.

Ezenkívül neveljék a gyermekeiket arra, hogy a család kis világából kilépve táruljanak ki mind az egyházi, mind a világi közösségek felé, a plébániai közösségbe pedig úgy fogadják be őket, hogy tudatára ébredjenek: élő és tevékeny tagjai Isten népének. A papok a hitoktatásban és az igehirdetésben, a lelkivezetésben és egyéb lelkipásztori szolgálatokban tartsák szemük előtt az apostolkodásra való nevelést.

Az iskoláknak, diákotthonoknak és más katolikus nevelőintézeteknek is feladatuk, hogy elmélyítsék a fiatalokban a katolikus lelkületet és az apostoli tettvágyat. Ha ez a nevelés hiányozna, vagy azért, mert az ifjúság nem ezekbe az iskolákba jár, vagy más okból, annál inkább iparkodjanak azt biztosítani a szülők, a lelkipásztorok és az apostoli társulatok. A tanítók és nevelők pedig, akik hivatásuk és tisztségük folytán a világi apostolkodás kiváló formáját gyakorolják, olyan tudással és nevelői készséggel rendelkezzenek, hogy ezt a képzést is eredményesen végezhessék.

A világi hívek csoportjai és társulatai is, akár apostolkodásra, akár más természetfölötti célokra törekszenek, céljuknak és lehetőségeiknek megfelelően serényen és állandóan foglalkozzanak apostolképzéssel.xlviii Többnyire ezek a közösségek jelentik a megfelelő apostoli fölkészítés rendes útját. Ezekben ugyanis rendszeres az elméleti, lelki és gyakorlati képzés. Tagjaik -- társaikkal vagy barátaikkal együtt -- kis csoportokban kiértékelhetik apostoli munkálkodásuk módszereit és eredményeit, mindennapi életüket pedig újra meg újra egybevethetik az evangéliummal.

E fölkészítés vegye figyelembe a világiak egész apostolkodását, melyet nem csupán a társulatok között kell gyakorolni, hanem minden helyzetben is az egész életen át, s leginkább a szakmai és társadalmi környezetben. Sőt kinek-kinek önmagát kell képeznie az apostolkodásra, főleg felnőtt korban. Az évek múltával ugyanis egyre jobban kibontakozik a szellem; így ki-ki, figyelve önmagára, fölismerheti azokat a talentumokat, melyekkel Isten gazdagította őt, és hatékonyabbá teheti azokat a karizmákat, melyeket testvérei javára a Szentlélek adott neki.

(Alkalmazkodás)

31. Az apostolkodás különféle formái megfelelő sajátos képzést kívánnak.

a) Az emberek evangelizációjára és megszentelésére irányuló apostolkodás dolgában különösen is föl kell készíteni a világiakat arra, hogyan folytassanak párbeszédet hívőkkel és hitetlenekkel, hogy mindenkivel megismertessék Krisztus evangéliumát!xlix

Mivel korunkban a materializmus különböző fajtái még a katolikusok között is mindenütt terjednek, a világiak ne csak a katolikus tanítást, s főként annak vitatott fejezeteit ismerjék meg, hanem a materializmus minden formájával állítsák szembe az evangéliumi élet tanúságát.

b) Ami a mulandó dolgok rendjének keresztény berendezését illeti, tanítsák meg a világi híveket e dolgok igazi jelentőségére és értékére önmagukban és az emberi személy céljaihoz viszonyítva; gyakorolják a teremtett dolgok helyes használatát és az intézmények szervezését, mindig ügyelve a közjóra az Egyház erkölcsi és szociális tanításának elvei szerint. A világiak úgy ismerkedjenek meg a szociális tanítás alapelveivel és következtetéseivel, hogy tudják egyrészt képességeik szerint továbbfejleszteni, másrészt az elveket az egyes esetekre helyesen alkalmazni.l

c) Mivel a szeretet és az irgalmasság cselekedetei nagyszerű tanúságot tesznek a keresztény életről, az apostolképzésnek ezek gyakorlására is nevelnie kell, hogy a Krisztus-hívők már gyermekkorban tudjanak testvéreikkel együttérezni és nagylelkűen segíteni rajtuk, ha ínséget látnak.li

(Eszközök)

32. Az apostolkodó világiaknak ma már sokféle segítsége van, tudniillik gyűlések, kongresszusok, lelkinapok, lelkigyakorlatok, rendszeres eszmecserék, előadások, könyvek, magyarázatok, hogy általuk eljussanak a Szentírás és a katolikus tanítás mélyebb megértésére, lelki életük gazdagodjék, a világ helyzetét jobban fölismerjék, alkalmasabb módszerekre találjanak és ezeket jól kifejlesszék.lii

E segítségnyújtás közben tartsák szem előtt az adott területen folyó apostolkodás különféle formáit.

Erre a célra már alapítottak is igen eredményesen működő központokat és felsőfokú intézményeket.

A Szentséges Zsinat örül ezeknek a kezdeményezéseknek, melyek egyes országokban már szépen működnek, s óhajtja, hogy szükség szerint másutt is támogassák ezeket.

Ezenfelül alapítsanak dokumentációs és tanulmányi központokat az apostolkodás minden területe számára, nem csupán a teológia, hanem az antropológia, pszichológia, szociológia és a módszertan szakterületein is, hogy jobban ki lehessen bontakoztatni a világiak, férfiak és nők, fiatalok és felnőttek szellemi képességeit.

Buzdítás

33. A Szentséges Zsinat tehát kérve-kéri az Úrban az összes világi hívőt, hogy Krisztus szavára, mely ebben az órában még sürgetőbb, és a Szentlélek ösztönzésére szívesen, nagylelkűen és készséges szívvel válaszoljon.

Különösen a fiatalok hallgassák e fölhívást úgy, hogy nekik szól, s örömmel és nagylelkűen fogadják. A Szent Zsinat által maga az Úr hívja az összes világiakat, hogy bensőségesebben kapcsolódjanak hozzá, és magukénak téve az Ő ügyeit (vö. Fil 2,5) fogjanak össze üdvözítő küldetésében. Krisztus most a világi híveket küldi mindazokba a városokba és falvakba, ahová maga is jönni készül (vö. Lk 10,1), hogy az Egyház -- az idők új szükségleteihez állandóan alkalmazandó -- egyetlen apostolkodásának különböző módján és formáiban legyenek munkatársai, mindig buzgólkodván az Úr dolgában, tudván, hogy fáradozásuk nem hiábavaló az Úrban (vö. 1Kor 15,58).

Mindazt, amit e dekrétum egészében és részleteiben tartalmaz, helyeselték az Atyák. Mi pedig mindezt a Krisztustól kapott apostoli hatalmunkkal a tisztelendő atyákkal együtt a Szentlélekben jóváhagyjuk, kötelezőként kimondjuk, tekintélyünkkel megerősítjük, és amit a Zsinat alkotott, Isten dicsőségére közzétenni elrendeljük.

Rómában, Szent Péternél, 1965. november 18-án.

Én PÁL, a katolikus Egyház püspöke

Következnek a zsinati atyák aláírásai