II. Az evangélium hirdetése és Isten népének összegyűjtése

(Az evangélium hirdetése és a megtérés)

13. Ahol Isten kaput nyit arra, hogy beszélni lehessen Krisztus misztériumáról,64 minden embernek65 bátran és következetesen66 kell hirdetni67 az élő Istent és akit ő mindenki üdvösségére küldött, Jézus Krisztust;68 hogy a még nem keresztények, amennyiben szivűket megnyitja a Szentlélek, higgyenek és szabadon térjenek az Úrhoz,69 s őszintén ragaszkodjanak Krisztushoz, aki "az út, az igazság és az élet" (Jn 14,6), aki betölti, sőt végtelenül felül is múlja lelkük minden vágyát.

Ez a megtérés természetesen csak a kezdet, de elegendő ahhoz, hogy az ember fölfogja: a bűntől megszabadulva bejuthat Isten szeretetének misztériumába, aki önmagával való személyes kapcsolatra hívja Krisztusban. Isten kegyelmének hatására ugyanis az újonnan megtért rálép arra a lelki útra, amelyen a hit által már részesedve a halál és a föltámadás misztériumában, leveti a régi embert, és egyre jobban felölti az új, a Krisztusban tökéletes embert.70 Ennek az átmenetnek, mely magával hozza a gondolkodás és az erkölcs fokozatos megváltozását, társadalmi következményeivel a magatartásban is meg kell mutatkoznia, és a katechumenátus ideje alatt lassan ki kell bontakoznia. Mivel pedig az Úr, akiben hisznek, az ellentmondás jele,71 a megtért ember nemritkán tapasztalja, hogy szakítanak vele vagy elidegenednek tőle, de megtapasztal örömöket is, amelyeket nem szűken mér Isten.72

Az Egyház szigorúan tiltja, hogy bárkit is a hit elfogadására kényszerítsenek, vagy méltatlan módszerekkel, csábító ajánlatokkal befolyásoljanak; ugyanakkor hatátrozottan követeli mindenki jogát ahhoz, hogy rosszindulatú zaklatásokkal el ne riasszák a hittől.73

Az Egyház ősrégi szokása szerint meg kell vizsgálni, s ha szükséges meg kell tisztítani a megtérés indítékait.

(A katechumenátus)

14. Akik az Egyház által a krisztusi hitet megkapták Istentől,74 azokat a liturgikus szertartásokkal vegyék föl a katechumenátusba, mely nem csupán a hittételek és parancsolatok előterjesztése, hanem a teljes keresztény életre nevelés, megfelelő hosszúságú újoncidő, amely alatt kiépül a személyes kapcsolat a tanítvány és Krisztus, a Mester között. A hittanulókat tehát megfelelő módon avassák be az üdvösség misztériumába; az evangéliumi erkölcsök gyakorlásával és meghatározott időközökben egymást követő szertartásokkal75 vezessék be őket Isten népe hívő, liturgikus életébe és szeretetgyakorlataiba.

A hittanulók a keresztény beavatás szentségei által kiszabadulva a sötétség hatalmából76 Krisztussal együtt meghalnak, eltemetkeznek és föltámadnak,77 elnyerik a fogadott fiúság Lelkét,78 és Isten egész népévél együtt ünneplik az Úr halálának és föltámadásának emlékezetét.

Kívánatos a nagyböjti és a húsvéti idő liturgiájának olyan megújítása, hogy az lelkileg jól fölkészítse a hittanulókat a húsvéti misztérium ünneplésére, melynek keretében a keresztség által újjászületnek Krisztusban.

A katechumenátus idején a kereszténységbe való bevezetés nemcsak a hitoktatók és papok, hanem az egész hívő közösség, különösen pedig a keresztszülők feladata. Így a hittanulók kezdettől fogva érezhetik, hogy Isten népéhez tartoznak. Mivel az Egyház élete apostoli élet, a hittanulók tanuljanak meg életük tanúságtételével és hitük megvallásával rész venni az evangelizációban és az Egyház építésében.

Végül a hittanulók jogállását az új egyházi törvénykönyvben világosan meg kell határozni. Ők ugyanis már kapcsolatban állnak az Egyházzal,79 már Krisztus házanépe,80 s nemritkán már a hit, a remény és a szeretet életét élik.