III. A papi élet támaszai

(A lelki haladás eszközei)

18. Annak érdekében, hogy Krisztussal való egységüket az élet minden körülményei között ápolni tudják, szolgálatuk lelkiismeretes végzésén kívül a papoknak rendelkezésére állnak általános és sajátos, új és régi segédeszközök, melyeket a Szentlélek Isten népében szüntelenül ad, és az Egyház tagjai megszentelésére ajánl, sőt olykor megparancsol.cxlv Valamennyi segédeszköz közül kiemelkednek azok a cselekmények, melyekkel a Krisztus-hívők az Eucharisztia és a Szentírás kettős asztalánál Isten Igéjével táplálkoznak;cxlvi mindenki tudja, hogy mit jelent ez a rendszeres töltekezés a sajátos papi megszentelődésre nézve.

A szentségi kegyelem szolgái bensőségesen egyesülnek Krisztussal, az Üdvözítővel és Pásztorral a szentségek gyümölcsöző vétele által, különösen a gyakori gyónásban, mely ha napi lelkiismeretvizsgálat készíti elő, nagyon elősegíti szívük szükséges megtérését az irgalmasság Atyjának szeretetéhez. A lelkiolvasmányokból táplálkozó hit fényénél az élet különböző eseményeiben komolyan keresni tudják Isten akaratának jeleit, kegyelmének indításait, így napról napra tanulékonyabbak lesznek a Szentlélekben vállalt küldetésükben. A tanulékonyság csodálatos példaképét találják mindig a Boldogságos Szűz Máriában, aki a Szentlélek vezetése alatt teljesen az emberek megváltása misztériumának szentelte magát;cxlvii őt, az Örök Főpap Anyját, az apostolok Királynőjét és szolgálatuk oltalmazóját a papok tehát gyermeki odaadással tiszteljék és szeressék.

Szolgálatuk hűséges végzése érdekében szívügyük legyen az Úr Krisztussal folytatott naponkénti beszélgetés szentséglátogatás alkalmával; szívesen szánjanak időt a rekollekcióra, és tartsák fontosnak a lelkivezetést. Sokféleképpen, különösen az elmélkedő ima bevált módszereit használva és szabadon választott imaformákkal, keressék és buzgón kérjék is Istentől az igazi imádás szellemét, hogy általa a rájuk bízott néppel együtt bensőségesen egyesüljenek Krisztussal, az új szövetség közvetítőjével, s így mint fogadott gyermekek kiálthassák: "Abba, Atya!" (Róm 8,15).

(Lelkipásztori továbbképzés)

19. A püspök arra figyelmezteti a szentelés szertartásában a papokat, hogy "érettek legyenek a tudásban", s "tanításuk Isten népének lelki orvossága legyen".cxlviii A szent dolgok szolgája tudományának is szentnek kell lennie, mert szent forrásból fakad és szent célra irányul. Elsősorban tehát a Szentírás olvasásából és elmélkedéséből fakad,cxlix de a szentatyák, az egyháztanítók írásai és a szenthagyomány egyéb kincsei is gazdag anyagot nyújtanak. A mai idők emberének kérdéseire is meg kell adniuk a helyes választ; ezért a papok ismerjék jól az Egyház Tanítóhivatala, különösen a zsinatok és a római pápák megnyilatkozásait. A további eligazítást pedig a legjobb és elismert teológus szerzőknél keressék.

Mivel napjainkban az emberi kultúra és a szent tudomány is eddig nem tapasztalt gyorsasággal fejlődik, a papok törekedjenek arra, hogy az isteni és az emberi dolgokra vonatkozó ismereteiket szünet nélkül tökéletesítsék, s ezáltal készüljenek föl a párbeszédre kortársaikkal.

Annak érdekében, hogy a papok minél könnyebben tudjanak tanulmányokat folytatni, s minél hatékonyabban elsajátíthassák az evangelizáció és apostolkodás módszereit, minden segítséget meg kell nekik adni; ilyenek például az egy-egy terület körülményeinek megfelelő tanfolyamok és kongresszusok szervezése, lelkipásztori tanulmányi központok fölállítása, könyvtárak alapítása és a tanulmányok megfelelő személyek által történő irányítása. Fontolják meg a püspökök, esetleg egymás között is tárgyalják meg, miképpen lehetne legjobban biztosítani, hogy valamennyi papjuk meghatározott időközökben -- de főképpen néhány évvel a szentelés után -- tanfolyamon vehessen részt,cl mely módot ad nekik arra, hogy elmélyítsék ismereteiket a lelkipásztori módszerek és a hittudományok terén, de arra is, hogy lelkiéletükben megerősödjenek és paptestvéreikkel kicseréljék lelkipásztori tapasztalataikat.cli Ilyen és más hasonló eszközökben kapjanak komoly segítséget a kezdő plébánosok és azok, akik új lelkipásztori munkaterületre lépnek, vagy akiket más egyházmegyébe, illetve országba küldenek.

Végül gondoskodjanak a püspökök arról, hogy néhány papjuk a szent tudományok alaposabb művelésére szentelje magát annak érdekében, hogy mindig legyenek alkalmas tanárok a papnövendékek oktatására, továbbképzők, akik a többi papokat és hívőket segítik a nekik szükséges tudás megszerzésében, és kutatók, akik az Egyház számára annyira szükséges egészséges fejlődést a szent tudományokban biztosítják.

(Az anyagi ellátás)

20. A papok a rájuk bízott munkakör betöltésével Isten szolgálatára szentelték magukat, megérdemlik tehát azt, hogy méltányos anyagi ellátásban részesüljenek, mert "a munkás megérdemli a maga bérét" (Lk 10,7),clii és "úgy rendelte az Úr is, hogy az evangélium hirdetői az evangéliumból éljenek" (1Kor 9,14). Ezért, amennyiben a papok méltányos ellátása más forrásból nincsen biztositva, maguk a hívek, akikért a papok dolgoznak, kötelesek gondoskodni számukra a tisztes és méltó életfeltételekről. A püspököknek pedig figyelmeztetniük kell híveiket e kötelezettségre. Egyben gondoskodni tartoznak arról, hogy a saját egyházmegyéjükben, vagy -- és ez lenne a megfelelőbb -- közösen egész területekre megfelelő szabályzatot állapítsanak meg; ebben történjék gondoskodás azoknak a tisztes megélhetéséről, akik Isten népét valamilyen módon szolgálták vagy szolgálják. Az egyes járandósok megállapításánál tekintetbe kell venni ugyan a munkakör természetét, a kor és a helyek körülményeit, de az azonos körülmények között lévők esetében alapjában véve az egyenlőségnek kell érvényesülnie; a járandóság legyen a papi álláshoz szabva, és ne csak azt tegye számukra lehetővé, hogy a szolgálatukban állóknak megadhassák a kellő fizetést, hanem valamilyen formában a szegényeket is támogathassák, mert a szegényekkel való törődést az Egyház kezdettől fogva nagyra értékelte. Olyan mértékű legyen továbbá az anyagi ellátottság, hogy a papok évenként megérdemelt és szükséges szabadságot élvezhessenek; a püspöknek gondoskodnia kell arról, hogy a szabadságot valóban kivehessék.

Az elsődleges szempontnak azonban a hivatalnak kell lennie, amit a szent szolgálatra rendelt személyek betöltenek. Ezért az úgynevezett beneficiumos rendszert el kell hagyni, vagy legalább úgy kell átalakítani, hogy a jövedelem beneficiális része -- azaz a hivatalhoz kapcsolt javadalomból folyó bevétel -- csak másodlagos legyen, s a jogban a hangsúly az egyházi hivatalra essék, ami mostantól fogva minden lelki célt szolgáló, állandó jelleggel átadott hivatalt jelent.

(Szociális biztonság)

21. A jeruzsálemi ősegyház híveinek példája legyen mindig szem előtt: "mindenük közös volt" (ApCsel 4,32), "mindenkinek adtak belőle, a szükséghez mérten" (ApCsel 4,35). Ezért nagyon megfelelő volna, hogy legalább olyan területeken, ahol a klérus anyagi ellátása egészében vagy nagyobb részben a hívek adományaitól függ, az e célra fölajánlott javakat egy egyházmegyei intézmény gyűjtse össze, melyet néhány kijelölt pap és -- ha megfelelőnek látszik -- néhány világi gazdasági szakember segítségével a püspök irányít. Kívánatos az is, hogy ezenkívül az egyes egyházmegyékben vagy területeken, a lehetőséghez mérten, létesüljön közös vagyonalap. Ebből a püspökök fizethetik az Egyház szolgálatában álló más személyeket, és fedezhetik az egyházmegye egyéb anyagi kiadásait. Sőt ebből támogathatnák a gazdagabb egyházmegyék a szegényebbeket, hogy bőségük azok ínségén enyhítsen.cliii Ezt a közös vagyonalapot elsősorban a hívek adományaiból kell létesíteni, lehetnek azonban más forrásai is, amelyeket a jog szabályozzon.

Ezenfelül olyan országokban, ahol a klérus szociális biztosítása még nincs kellőképpen megszervezve, gondoskodjanak a püspöki konferenciák arról is, hogy -- szem előtt tartva az egyházi és polgári törvényeket -- alapítsanak olyan egymással szövetséget alkotó egyházmegyei intézeteket vagy több egyházmegye, esetleg egy egész régió számára egy intézetet, melyek a hierarchia felügyelete alatt, kielégítően gondoskodnak az egészségügyi szolgáltatásokról, a betegellátásról és a betegség, rokkantság vagy öregség következtében munkaképtelenné vált papok támogatásáról. Az így megszervezett intézményeket a papoknak támogatniuk kell a paptestvéreikkel való szolidaritás szellemében és megosztván szorongatásukat,cliv meggondolván, hogy így nem kell aggódniuk a jövő miatt, s maguk is elevenebb evangéliumi szellemben gyakorolhatják a szegénységet és egészen a lelkek szolgálatára fordíthatják erőiket. Az illetékesek pedig legyenek rajta, hogy az egyes nemzetek hasonló intézetei között is jöjjenek létre kapcsolatok: így azok szilárdabb anyagi alaphoz jutnak és szélesebb körben terjednek el.

(Zárószó és buzdítás)

22. E Szentséges Zsinat szem előtt tartván a papi élet örömeit, nem mehet el szó nélkül a nehézségek mellett sem, melyeket a papoknak a mai életben el kell viselniük. Tud arról, mennyire átalakulóban van a gazdasági, társadalmi, sőt az erkölcsi élet is, s mennyire változik a közvéleményben az értékek rendje; ennek következtében az Egyház szolgái, sőt nem egyszer maguk a Krisztus-hívők is idegennek érzik magukat a világban, melyben élnek, és aggódva keresik a módot és a nyelvet, mely által a kapcsolatot mégis fenntarthatnák vele. Ugyanis a hit útjában tornyosuló sok új akadály, a végzett munka látszólagos sikertelensége és a gyakran tapasztalt keserű magányosság a csüggedés veszélyébe sodorhatja őket.

A világot azonban, mely mai állapotában van az Egyház pásztorainak szeretetére és szolgálatára bízva, Isten úgy szerette, hogy egyszülött Fiát adta oda érte.clv Valójában ez a sok bűnnel terhelt, de nem kis lehetőségekkel bíró világ szolgáltatja az élő köveket az Egyháznak,clvi akik a Lélek által egybeépülnek Isten hajlékává.clvii Ugyanaz a Szentlélek, aki arra ösztönzi az Egyházat, hogy új utakat nyisson a mai világ megközelítésére, a papi szolgálat korszerűsítését is sugallja és támogatja.

Ne feledjék tehát a papok, hogy munkájukban soha sincsenek egyedül, hanem a mindenható Isten erejére támaszkodnak, s a Krisztusba vetett hittel, aki meghívta őket, hogy papságában részesedjenek, teljes bizalommal adják át magukat szolgálatuknak, tudván, hogy Istennek hatalmában áll növelni bennük a szeretetet.clviii Gondoljanak arra is, hogy paptestvéreik, sőt a hívek is az egész világon mellettük állnak. A papok valamennyien együttműködnek Isten üdvözítő tervének -- tudniillik Krisztus misztériumának, vagyis az öröktől fogva Istenben elrejtett szentségnek -- megvalósításában,clix mely csak lassanként valósul meg, a Krisztus testét építő sokféle szolgálat együttes munkálkodásával, míg ez a test el nem jut a nagykorúságra. Mindez, mivel Krisztussal Istenben van elrejtve,clx leginkább hittel fogható föl. Hittel kell ugyanis járnia Isten népe vezetőinek, követvén a hívő Ábrahám példáját, aki "hitből engedelmeskedett a hívásnak, hogy költözzék arra a vidékre, amelyet örökségül kellett kapnia. Elindult anélkül, hogy tudta volna, hová megy." (Zsid 11,8) Valóban, Isten titkainak gondozója a magvető emberhez hasonlít, akiről azt mondja az Úr: "Akár alszik, akár ébren van, éjjel és nappal, a mag kicsírázik és szárba szökik, maga sem tudja hogyan" (Mk 4,27). Egyébként az Úr Jézus, amikor azt mondta: "Bízzatok, mert én legyőztem a világot" (Jn 16,33), nem ígért Egyházának teljes győzelmet már ebben a világban. Mégis örömére szolgálhat a Szentséges Zsinatnak, hogy az evangélium magvával bevetett föld már most sok helyen hoz termést az Úr Lelkének vezetése alatt, aki betölti a földkerekséget, és sok pap és hívő szívében ébresztette föl az igazi missziós lelkületet. Mindezért a Szentséges Zsinat a földkerekség papjainak nagy szeretettel mond köszönetet. "Annak pedig, aki a bennünk működő erővel mindent megtehet azon felül is, amit kérünk vagy megértünk, dicsőség legyen az Egyházban és Jézus Krisztusban" (Ef 3,20--21).

Mindazt, amit e dekrétum egészében és részleteiben tartalmaz, helyeselték az Atyák. Mi pedig mindezt a Krisztustól kapott apostoli hatalmunkkal a tisztelendő atyákkal együtt a Szentlélekben jóváhagyjuk, kötelezőként kimondjuk, tekintélyünkkel megerősítjük, és amit a Zsinat alkotott, Isten dicsőségére közzétenni elrendeljük.

Rómában, Szent Péternél, 1965. december 7-én.

Én PÁL, a katolikus Egyház püspöke Következnek a Zsinati atyák aláírásai