AZ EMBEREK KÖZÖSSÉGE

A Zsinat célja

23. A mai világ főbb jellegzetességei közé számít az emberek közötti kapcsolatok megsokasodása, amiben igen nagy része van a technikai fejlődésnek. Az emberek testvéri dialógusa azonban mégsem e fejlődésben, hanem mélyebben, a személyek közösségében valósul meg, mely egymás teljes szellemi méltóságának kölcsönös tiszteletét igényli. A krisztusi kinyilatkoztatás nagy segítséget nyújt a személyek e közösségének létrejöttéhez, s egyúttal elvezet minket a közösségi élet törvényeinek mélyebb megértésére, mely törvényeket a Teremtő írt bele az ember szellemi és erkölcsi természetébe.

Mivel azonban az Egyházi Tanítóhivatal újabb dokumentumai bőségesen kifejtették a társadalomra vonatkozó keresztény tanítást,xli a Zsinat csupán néhány főbb igazságot idéz föl, és alapjaikat világítja meg a kinyilatkoztatás fényével, majd néhány, ma jelentősebb gyakorlati következménnyel foglalkozik.

Az emberi hivatás közösségi természete Isten tervében

24. Isten, mindnyájunk gondviselő Atyja azt akarta, hogy az emberek egyetlen családot alkossanak és testvérnek tekintsék egymást. Hiszen mindannyian Isten képére vannak teremtve, aki "betelepítette az egy őstől származó emberiséggel az egész földet" (ApCsel 17,26), s mindnyájan egy és ugyanazon célra vannak hivatva, aki nem más, mint maga az Isten.

Ezért Isten és a felebarát szeretete az első és legfőbb parancs. Isten szeretete tehát nem választható el a felebarát szeretetétől: "...ami egyéb parancs még van, mind ebben az egyben tetőződik: Szeresd embertársadat, mint saját magadat... A törvény tökéletes teljesítése tehát a szeretet" (Róm 13,9--10; vö. 1Jn 4,20). Ez pedig az egymástól napról napra jobban függő emberek és az egyre egységesebbé váló világ számára igen jelentősnek bizonyul.

Sőt amikor az Úr Jézus az emberi észnek föl nem fogható távlatokat nyitva azért imádkozik az Atyához, hogy "legyenek mindnyájan egyek..., amint mi egyek vagyunk" (Jn 17,21--22), bizonyos hasonlóságot sejtet az isteni személyek egysége és Isten gyermekeinek igazságban és szeretetben élt egysége között. E hasonlóság rávilágít arra, hogy az ember -- aki az egyetlen teremtmény a földön, akit Isten önmagáért akart -- teljesen csak akkor találhat önmagára, ha őszintén elajándékozza magát.xlii

Az emberi személy és az emberi társadalom kölcsönös összefüggése

25. Az ember társas természetéből nyilvánvaló, hogy az emberi személy tökéletesedése és a társadalom fejlődése kölcsönösen függ egymástól. Valamennyi társadalmi intézménynek ugyanis a személy az alapja, alanya és célja, s annak kell lennie, mert a személy természete szerint teljesen közösségre van utalva.xliii Mivel tehát a társas élet nem mellékes körülmény az ember számára, ezért minden képessége a másokkal való kapcsolatokban, kölcsönös szolgálatokban, párbeszédben bontakozik ki, és az ember csak így felelhet meg hivatásának.

Az ember kibontakozásához szükséges társas kötelékek közül némelyek közvetlenül megfelelnek belső természetének, például a család és a politikai közösség; mások inkább szabad elhatározásából jönnek létre. Korunkban a kölcsönös kapcsolatok és függések különféle okokból napról napra egyre sokasodnak, amiből sokféle közjogi vagy magánjogi társulás és intézmény keletkezik. Ez a szocializációnak nevezett jelenség kétségtelenül rejteget veszélyeket, mégis sok előnnyel jár a személy értékeinek megszilárdítása és növelése, valamint jogainak védelme szempontjából.xliv

A társas élet nagy segítséget nyújt ugyan az emberi személynek, hogy betölthesse hivatását, a vallásos hivatását is, még sem tagadható, hogy azok a társadalmi körülmények, melyek között az emberek élnek, s melyek közé már gyermekkorukban kerülnek, gyakran eltérítik őket a jótól és a rossz felé terelik. Bizonyos, hogy a társadalmi rendet sűrűn zavaró ok részben a gazdasági, politikai és társadalmi formákban lappangó feszültség. A mélyebb ok azonban nem ez, hanem a gőg és az önzés, mely megrontja a társadalom légkörét. Ahol pedig a dolgok rendjét a bűn következményei megzavarják, ott a születésétől fogva rosszra hajló ember új meg új kísértésekkel találkozik, és ezeket csak a kegyelemtől támogatott szüntelen erőfeszítésekkel küzdheti le.

A közjó előmozdítása

26. Az emberek egyre szorosabbá váló és lassan az egész világra kiterjedő kölcsönös függéséből következik, hogy a közjó -- azaz azon társadalmi életfeltételek összessége, melyek mind a csoportoknak, mind az egyes tagoknak lehetővé teszik, hogy teljesebben és könnyebben elérjék tökéletességüket -- napjainkban egyre egyetemesebbé válik, és az egész emberi nemet érintő jogokat és kötelességeket foglal magában. Minden csoportnak számot kell vetnie a többi csoport szükségleteivel és jogos igényeivel, sőt az egész emberi család közjavával is.xlv

Ugyanakkor növekszik az emberi személyt megillető magasztos méltóság tudata, mivel a személy fölötte áll minden dolognak, jogai és kötelességei egyetemesek és sérthetetlenek. Az ember számára tehát hozzáférhetővé kell tenni mindazt, ami a valóban emberi élethez szükséges: ilyenek a táplálék, a ruházat, a lakás; jog az életállapot szabad megválasztáshoz és a családalapításhoz, neveltetéshez, munkához, jó hírnévhez, tisztelethez, megfelelő tájékoztatáshoz, a saját helyes lelkiismeret szerinti cselekvéshez, a magánélete védeleméhez és a jogos szabadsághoz, mely magában foglalja a vallásszabadságot is.

A társadalmi rendnek tehát és fejlődésének mindig a személyek javára kell irányulnia, ugyanis a dolgok rendjét kell a személyek rendjéhez szabni, nem pedig fordítva, miként maga az Úr utalt erre, amikor azt mondta, hogy a szombat van az emberért, és nem az ember a szombatért.xlvi Ezt a rendet tehát úgy kell kibontakoztatni, hogy az igazságban legyen megalapozva, az igazságosságban épüljön, és a szeretet éltesse; a szabadságban pedig egyre napról napra emberibb egyensúlyt kell találnia.xlvii Ennek megvalósításához azonban a gondolkodásmódot kell megújítani, és a társadalmat nagy mértékben át kell alakítani.

Isten Lelke, aki csodálatos előrelátással irányítja az idők folyását, és megújítja a föld színét, e fejlődés mellett áll. Az evangéliumi kovász pedig fölébresztette és folyamatosan ébreszti az emberi szívben a méltóság visszafoghatatlan vágyát.

Tisztelet az emberi személy iránt

27. Áttérve a gyakorlati és sürgetőbb következményekre a Zsinat újra és újra megerősíti az ember iránti tiszteletet: mindenkinek úgy kell tekinteni a felebarátra -- kivétel nélkül --, mint önmagára, elsősorban azáltal, hogy életéről és a hozzá szükséges eszközökről gondoskodik;xlviii nehogy azt a gazdagot utánozza, aki a szegény Lázárral mit sem törődött.xlix

Napjainkban különösen sürgető kötelességünk, hogy felebarátnak tekintsünk megkülönböztetés nélkül minden embert, és ha ránk szorul, siessünk is a szolgálatára; legyen szó akár egy mindenkitől elhagyott öregről, egy igazságtalanul lenézett vendégmunkásról, egy menekültről, egy házasságon kívül született gyermekről, aki érdemtelenül szenved olyan bűnért, melyet nem ő követett el; vagy egy éhezőről, aki megszólítja a lelkiismeretünket, eszünkbe juttatva az Úr szavát: "Amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek" (Mt 25,40).

Ezenfelül minden, ami az élet ellen irányul: az emberölés bármely formája, a népirtás, az abortusz, az eutanázia és a szándékos öngyilkosság; minden, ami az emberi személy épségét sérti: a csonkítások, a testi vagy lelki kínzás, a lelki kényszer alkalmazása; minden, ami az emberi méltóságot sérti: az embertelen életkörülmények, az önkényes bebörtönzések, deportálások, rabszolgaság, prostitúció, leány- és fiúkereskedelem, a lealacsonyító munkakörülmények, melyek a munkásokat a haszonszerzés puszta eszközévé teszik, s nem szabad és felelős személyeknek tekintik -- mindezek és hozzájuk hasonlók kétségtelenül szégyenletes gaztettek, s miközben tönkreteszik az emberi civilizációt, inkább az elkövetőiket szennyezik be, mint azokat, akik elszenvedik a jogtalanságot, és a legnagyobb mértékben ellenkeznek a Teremtő tiszteletével.

Tisztelet és szeretet az ellenség iránt

28. A tiszteletet és a szeretetet azokra is ki kell terjesztenünk, akik társadalmi, politikai vagy vallási kérdésekben másként vélekednek, vagy cselekszenek, mint mi; minél nagyobb emberiességgel és szeretettel próbáljuk megérteni gondolatvilágukat, annál könnyebben kezdhetünk velük párbeszédet.

Ez a szeretet és jóindulat azonban soha nem tehet bennünket közömbössé az igazság és a jó iránt. Sőt éppen maga a szeretet sürgeti Krisztus tanítványait, hogy hirdessék az üdvözítő igazságot minden embernek. De különbséget kell tennünk a mindig elvetendő tévedés és a tévedő ember között, aki mindig megőrzi személyi méltóságát, még akkor is, ha vallási fogalmai pontatlanok vagy hamisak.l Egyedül Isten a bíró és a szívek vizsgálója, ezért tiltja nekünk, hogy bárki belső bűnéről ítéljünk.li

Krisztus tanítása azt is megköveteli, hogy bocsássuk meg a sérelmeket, és a szeretet parancsát pedig -- mely az Újszövetség törvénye -- minden ellenségre kiterjeszti: "Hallottátok a parancsot: Szeresd embertársadat és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek, szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót haragosaitokkal, és imádkozzatok üldözőitekért (és rágalmazóitokért)" (Mt 5,43--44).

Minden ember lényegi egyenlősége és a társadalmi igazságosság

29. Mivel minden értelmes lélekkel rendelkező és Isten képmására teremtett embernek ugyanaz a természete és ugyanaz az eredete; s mert Krisztustól megváltottan ugyanaz a hivatása és isteni rendeltetése, egyre határozottabban el kell ismerni, hogy minden ember alapvetően egyenlő.

Kétségtelen, hogy a különböző fizikai képességek, valamint az értelmi és erkölcsi erők szempontjából nem egyformák az emberek. De mint Isten szándékaival ellenkező dolgot, a személy alapvető jogaiban le kell küzdeni és ki kell küszöbölni minden nem, faj, bőrszín, társadalmi helyzet, nyelv vagy vallás alapján történő társadalmi vagy kulturális megkülönböztetést. Sajnálatos, hogy a személy ezen alapvető jogait még nem mindenütt tartják tiszteletben. Ez fordul elő például, ha a nőtől megtagadják, hogy szabadon válassza meg férjét vagy életállapotát, s nem részesülhet ugyanolyan nevelésben és műveltségben, mint a férfi.

Noha az emberek között léteznek jogos különbségek, a személyek egyenlő méltósága megköveteli, hogy emberibb és méltányos életfeltételekhez jussanak. Ugyanis az egy emberi család tagjai vagy népei közötti kirívóan nagy gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek botrányt okoznak, és ellenkeznek a társadalmi igazságossággal, az emberi személy méltóságának egyenlőségével, s a társadalmi és nemzetközi békével.

A magán- és közintézmények tehát legyenek rajta, hogy az ember méltóságát és célját szolgálják, mégpedig úgy, hogy kitartóan küzdjenek mindenféle -- akár társadalmi, akár politikai -- szolgaság ellen, s megóvják az alapvető emberi jogokat minden politikai rendszerben. Sőt ezeknek az intézményeknek lassan össze kell hangolódniuk a mindenek fölött álló lelki értékekkel, még ha sokszor elég hosszú időbe kerül is e kívánatos cél elérése.

Túl kell jutni az individualista etikán

30. A dolgok gyors és mély átalakulása sürgetően követeli, hogy ne legyen senki, aki nem ügyel a dolgok folyására vagy fáradt tehetetlenséggel enged a csupán individualista etikának. Az igazságosság és a szeretet követelményeinek egyre inkább csak akkor lehet eleget tenni, ha minden egyes ember azon túl, hogy a maga képességei és a mások szükségletei szerint hozzájárul a közjóhoz, s támogatja és segíti azokat a magán- és közintézményeket is, melyek az életkörülmények javítását szolgálják. Vannak ugyanis, akik nagyvonalú és fennkölt véleményeket hangoztatnak, valójában azonban úgy élnek, mintha semmi közük sem lenne a közösség bajaihoz. Sőt több régióban sokan semmibe veszik a szociális törvényeket és előírásokat. Számosan nem átallják, hogy mindenféle csalással és megtévesztéssel kivonják magukat a törvényes adók és a társadalomnak járó egyéb tartozások alól. Mások vajmi keveset törődnek a társadalmi élet szabályaival, például az egészségvédelemmel vagy a közlekedésbiztonsággal, és eszükbe sem jut, hogy gondatlanságukkal a maguk és a mások életét veszélyeztetik.

Szent törvénye legyen tehát mindenkinek, hogy a társadalmi kapcsolatokat a mai ember legfőbb kötelességének tekintse, és tiszteletben is tartsa. Minél inkább eggyé válik ugyanis a világ, annál nyilvánvalóbb, hogy az emberi feladatok túlnőnek a szűkebb csoportok keretein, s lassanként kiterjednek az egész világra. Ehhez pedig föltétlenül szükséges, hogy mind az egyének, mind közösségeik önmagukban kifejlesszék és a társadalomban elterjesszék az erkölcsi és a szociális erényeket, hogy így az isteni kegyelem nélkülözhetetlen segítségével valóban új emberekké és egy új arcú emberi nem építőivé legyenek.

Felelősség- és sorsközösségvállalás

31. Annak érdekében, hogy az egyes emberek mind önmaguk, mind a csoportok iránt, melyeknek tagjai lelkiismereti kötelességüket teljesíteni tudják, lelkileg kell jobban kiművelni őket, fölhasználva azokat a nagyszerű segédeszközöket, melyek korunkban az emberi nem rendelkezésére állnak. Mindenekelőtt a bármely társadalmi rétegből származó fiatalokat kell úgy nevelni, hogy olyan férfiakká és nőkké váljanak, akik nemcsak művelt emberek, hanem nagylelkűek is, hiszen az ilyenekre égető szüksége van korunknak.

Az ember azonban csak akkor juthat el erre a felelősségérzetre, ha az életkörülményei megengedik, hogy tudatára ébredjen méltóságának, és önmagát Istenért és másokért elkötelezve, válaszoljon hivatására. Az emberi szabadság elsatnyul, ha az ember végső szükségbe kerül, de elsorvad ott is, ahol az ember egy túl könnyű élet csábításának engedve elefántcsonttoronyba zárkózik. Ezzel szemben megerősödik a szabadság, ha az ember elfogadja az emberi együttélés kikerülhetetlen következményeit, vállalja az összetartozás sokféle követelését és elkötelezi magát a közösség szolgálatára.

Éppen ezért mindenkiben föl kell szítani a kedvet, hogy kivegye részét a közös kezdeményezésekből. Dicséret illeti meg azoknak a nemzeteknek eljárását, melyek körében a polgárok lehető legnagyobb része valódi szabadságban kiveszi részét a közügyekből. Mindenesetre tekintettel kell lenni minden nép valós helyzetére és a közhatalom szükséges erejére. Hogy a polgárok valamennyien készek legyenek részt venni a társadalom testét alkotó különböző csoportok életében, e csoportokban vonzó és mások szolgálatára készségessé tevő értékeket kell találniuk. Joggal hihetjük, hogy az emberiség jövője azok kezében van, akik a következő nemzedékeknek át tudják adni az élet értelmét és remény erejét.

A megtestesült Ige és az emberi szolidaritás

32. Miként Isten nem magányos életre, hanem társas együttélésre teremtette az embert, úgy tetszett neki, "hogy az embereket ne egyenként, minden társas kapcsolat kizárásával szentelje meg és üdvözítse, hanem néppé tegye őket, mely őt igazságban megismeri és szentül szolgál neki".lii Az üdvösség történetének kezdetétől fogva nemcsak mint egyéneket, hanem mint közösség tagjait választott ki embereket. Ezeket a választottakat Isten, föltárva a maga tervét, "népének" (Kiv 3,7--12) nevezte, mellyel a Sínai-hegyen még szövetséget is kötött.liii

E közösségi jelleget Jézus Krisztus műve tökéletesíti és beteljesíti. Maga a megtestesült Ige ugyanis részese akart lenni az emberi közösségnek. Részt vette a kánai menyegzőn, betért Zakeus házába, asztalhoz ült a vámosokkal és bűnösökkel. Az Atya szeretetét és az ember nagyszerű hivatását a társadalmi élet legáltalánosabb dolgait említve, s a mindennapi élet képeit és nyelvi fordulatait használva nyilatkoztatta ki. Az emberi kapcsolatokat -- mindenekelőtt a családi kapcsolatokat, melyek a társadalmi élet alapelemei -- megszentelte, és önként alávetette magát hazája törvényeinek. Kora és országa munkásemberének életét akarta élni.

Igehirdetésében világosan meghagyta Isten gyermekeinek, hogy olyanok legyenek egymáshoz, mint a jó testvérek. Imájában pedig azt kérte, hogy tanítványai mindnyájan egyek legyenek, sőt Ő, minden ember Megváltója a halált vállalva föláldozta magát mindenkiért. "Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért" (Jn 15,13). Apostolainak pedig megparancsolta, hogy minden nemzetnek hirdessék az evangéliumi üzenetet, annak érdekében, hogy az emberi nem Isten családja legyen, melyben a törvény teljességének a szeretetnek kell lennie.

Elsőszülöttként a sok testvér között, azok körében, akik őt hittel és szeretettel befogadják halála és föltámadása után Lelkének ajándékával új testvéri közösséget alapított, tudniillik a testében, mely az Egyház, hogy ott mindnyájan, mint egymásnak tagjai -- a kapott különböző adományok szerint -- kölcsönösen szolgálják egymást.

E szolidaritást folyton növelni kell egészen addig a napig, melyen majd beteljesedik, és a kegyelemből üdvözült emberek -- mint Isten és testvérük, Krisztus szeretett családja -- tökéletesen megdicsőítik Istent.