Negyedik fejezet

AZ EGYHÁZ FELADATA A MAI VILÁGBAN

Az Egyház és a világ kölcsönös kapcsolata

40. Mindaz, amit a személy méltóságáról, a közösségről, az emberi tevékenység mély értelméről elmondtunk, megalapozza az Egyház és a világ közötti kapcsolatot, s kiindulásul szolgál kettőjük párbeszédéhez.lxxviii Ebben a fejezetben tehát -- föltételezvén mindent, amit a Zsinat az Egyház misztériumáról már elmondott -- most ugyanezt az Egyházat úgy vesszük szemügyre, amint ebben a világban létezik, vele együtt él és tevékenykedik.

Az Egyháznak -- mely az örök Atya szeretetéből származiklxxix az időben a megváltó Krisztus alapította, és a Szentlélekben gyűlik összelxxx -- üdvösséges és eszkatologikus célja van, mely csak az eljövendő világban érhető el teljesen. Azonban már itt a földön jelen van, emberekből áll, tudniillik a földi állam polgáraiból, akik arra hivatnak, hogy már az emberi nem történelme folyamán Isten gyermekeinek családját alkossák, és azt az Úr eljöveteléig folytonosan növeljék. Bár ez a család a mennyei javak végett gyűlt össze, és ezek birtokosa, Krisztus akaratából mégis "ebben a világban, alkotmányos és rendezett társaság",lxxxi mely el van látva "egy látható és társadalmi jellegű egyesülés eszközeivel".lxxxii Így az Egyház egyszerre "látható gyülekezet és kegyelmi közösség";lxxxiii együtt menetel az egész emberi nemmel, a földi sorsban osztozik a világgal és kovásza vagy éppen Lelke a társadalomnak,lxxxiv mely arra hivatott, hogy megújuljon Krisztusban és átalakuljon Isten családjává.

A földi és mennyei országnak ezt az egymásba fonódását csak hittel lehet fölfogni, sőt misztériuma marad az emberi történelemnek, melyet mindaddig, amíg Isten gyermekeinek dicsősége teljesen ki nem nyilvánul, megzavar a bűn. Az Egyház a maga üdvözítő célja felé törekedvén, nemcsak az isteni életet közli az emberrel, hanem ennek visszatükröződő fényét az egész világra is árasztja, leginkább azáltal, hogy az emberi személy méltóságát gyógyítja és fölemeli, megerősíti az emberi társadalom kötelékeit, s mélyebb értelmet és jelentőséget ad az emberek mindennapi tevékenységének. Így az Egyház egyes tagjai és egész közössége által úgy hiszi, nagyban hozzájárulhat az emberi család és történelme emberibbé tételéhez.

Ezen felül a katolikus Egyház elfogultságok nélkül értékeli nagyra mindazt az erőfeszítést, mellyel más keresztény egyházak és egyházi közösségek hozzájárultak és hozzájárulnak e feladat teljesítéséhez. Arról is szilárdan meg van győződve, hogy ő maga sok és sokféle segítséget kaphat a világtól az evangélium útjának egyengetéséhez, az egyesektől éppúgy, mint a társadalomtól, adottságaik és tevékenységük természete szerint. Az Egyház és a világ bizonyos értelemben közös dolgaiban a kölcsönös kapcsolatok és támogatás megfelelő elősegítése érdekében néhány általános elvet terjesztünk elő.

A segítség, amit az Egyház az egyes embereknek igyekszik nyújtani

41. A mai ember úton van személyiségének mind teljesebb kibontakoztatása és jogainak egyre teljesebb fölismerése és biztosítása felé. Mivel pedig az Egyház megbízatása, hogy föltárja Isten misztériumát, aki az ember végső célja, ezért egyúttal az embernek is föltárja léte értelmét, tudniillik az emberre vonatkozó benső igazságot. Az Egyház jól tudja, hogy a földi táplálékokkal soha jól nem lakó emberi szív legmélyebb vágyainak egyedül Isten felel meg, akinek maga az Egyház is szolgál. Ezen kívül tudja, hogy az Isten Lelke által állandóan ösztökélt ember a vallás problémája tekintetében sohasem lehet teljesen közömbös, miként ezt nemcsak az elmúlt századok, hanem a jelen kornak is sokféle tanúsága bizonyítja. Az ember ugyanis mindig -- legalább homályosan -- tudni akarja, mi életének, tevékenységének és halálának értelme. Az Egyháznak már puszta jelenléte eszébe juttatja ezeket a problémákat. De egyedül Isten, aki az embert a maga képmására teremtette és megváltotta a bűntől, ad teljes választ e kérdésekre, mégpedig az emberré lett Fiában adott kinyilatkoztatás által. Aki Krisztust, a tökéletes embert követi, maga is emberibb lesz.

E hitből eredően képes az Egyház arra, hogy az emberi természet méltóságát kivonja a változó vélemények hatása alól, melyek például az emberi testet vagy nagyon leértékelik, vagy mértéktelenül fölmagasztalják. Nincs az az emberi törvény, mely a személy méltóságát és szabadságát annyira biztosíthatná, mint Krisztusnak az Egyházra bízott evangéliuma. Mert ez az evangélium Isten gyermekeinek szabadságát hirdeti és nyilvánítja ki, elutasít minden szolgaságot, mert az végsősoron a bűn következménye,lxxxv a lelkiismeret méltóságát és szabad döntését szentnek tiszteli, szüntelenül figyelmeztet arra, hogy minden emberi talentumot Isten szolgálatára és az emberek javára kell kamatoztatni, végül pedig mindenkit mindenkinek a szeretetébe ajánl.lxxxvi Mindez összhangban áll a krisztusi üdvrend alaptörvényével. Jóllehet ugyanis az üdvözítő és teremtő Isten ugyanaz, és egy ura van az emberi történelemnek és az üdvtörténetnek, mindazonáltal ebben az isteni rendben nem szűnik meg a teremtmény, s főleg az ember jogos autonómiája, hanem inkább visszanyeri méltóságát és megerősödik benne.

Az Egyház tehát a rábízott evangélium erejével hirdeti az emberi jogokat, s elismeri és nagyra értékeli a mai kor dinamizmusát, mellyel e jogokat mindenütt sürgetik. Ezt a folyamatot mindenesetre az evangélium szellemével kell átitatni, és meg kell óvni a hamis autonómia minden fajtájától. Kísért ugyanis az a vélemény, hogy személyünk jogait csak akkor birtokolhatjuk teljes mértékben, ha függetlenítjük magunkat az isteni törvény minden előírásától. Csakhogy ez az út a személy méltóságának nem a megőrzéséhez, hanem megsemmisüléséhez vezet.

A segítség, amit az Egyház az emberi társadalomnak igyekszik nyújtani

42. Az emberi család egységét igen erősíti és teljessé teszi az Isten gyermekei családjának Krisztusban megalapozott egysége.lxxxvii

A küldetés, melyet Krisztus Egyházára bízott, nem politikai, gazdasági vagy társadalmi jellegű: a cél, amit eléje kitűzött, vallási természetű.lxxxviii De ebből a vallási küldetésből olyan feladatok, világosság és erők fakadnak, melyek jó szolgálatot tehetnek az emberi közösség isteni törvény szerinti fölépüléséhez és megszilárdulásához. Emellett -- szükség szerint -- az Egyház maga is létesíthet a korviszonyoknak és a helyi körülményeknek megfelelő intézményeket mindenki szolgálatára, sőt köteles ilyeneket létesíteni, különösen a nélkülözők érdekében, például jótékonysági intézményeket és hasonlókat.

Az Egyház továbbá elismer minden jót, ami korunk társadalmi dinamizmusában van: főként az egység felé való fejlődést, az egészséges szocializáció és a polgári, illetve a gazdasági önszerveződés folyamatát. Az egység előmozdítása ugyanis hozzátartozik az Egyház legsajátosabb küldetéséhez, hiszen "az Egyház Krisztusban mintegy szentsége, azaz jele és eszköze az Istennel való bensőséges egyesülésnek és az egész emberi nem egységének".lxxxix Így mutatja meg az Egyház a világnak, hogy az igazi külső társadalmi egység az elmék és a szívek egységéből ered, tudniillik abból a hitből és szeretetből, melyekkel a Szentlélekben a saját fölbonthatatlan egysége van megalapozva. Az az erő ugyanis, melyet az Egyház a mai társadalomba önthet, ebben az életre váltott hitben és szeretetben áll, nem pedig egy pusztán emberi eszközökre támaszkodó külső uralomban.

Mivel az Egyház küldetésénél és természeténél fogva nincs hozzákötve az emberi kultúra egyetlen konkrét formájához sem, mint ahogy politikai, gazdasági vagy társadalmi rendszerhez sem, egyetemessége miatt a legszorosabb összekötő kapocs lehet különböző emberi közösségek és nemzetek között, föltéve, hogy ezek bíznak benne és valóban elismerik igaz szabadságát küldetése teljesítéséhez. Ezért az Egyház figyelmezteti gyermekeit, sőt minden embert is, hogy az Isten családjához tartozó gyermekek lelkületével emelkedjenek felül a nemzetek vagy a fajok közötti nézeteltéréseken, és a törvényes társulásokat belülről tegyék szilárddá.

A Zsinat tehát nagy tisztelettel tekint mindarra, ami igaz, jó és igazságos abban az oly sokféle intézményben, melyet az emberi nem a maga javára alapított és alapít. Ezenfelül kijelenti, hogy az Egyház -- amennyiben rajta múlik és küldetésével összefér -- segíteni és támogatni akarja az összes ilyen intézményt. Semmit sem kíván jobban, mint mindenki javára szolgálván szabadon fejlődhessen bármilyen kormányzati forma alatt, mely elismeri a személy és a család alapvető jogait és a közjó követelményeit.

A segítség, amit az Egyház a keresztények révén az emberi tevékenységnek igyekszik nyújtani

43. A Zsinat buzdítja a keresztényeket -- akik mind a földi, mind a mennyei országnak polgárai --, hogy igyekezzenek becsülettel teljesíteni földi kötelességeiket, mégpedig az evangélium lelkületétől vezérelve. Eltérnek az igazságtól azok, akik tudván, hogy nincs itt maradandó városunk, hanem a jövendőt keressük,xc úgy vélik, ezért elhanyagolhatják a földi kötelességeiket, és nem veszik figyelembe, hogy épp a hit fokozza a kötelezettséget kinek-kinek a hivatása szerint.xci De nem kevésbé tévednek azok, akik úgy gondolják, hogy úgy elmerülhetnek a földi teendőikben, mintha azok egészen idegenek volnának a vallási élettől, melyről azt gondolják, hogy pusztán istentiszteleti cselekményekből és bizonyos erkölcsi kötelességek teljesítéséből áll. A vallott hit és a mindennapi élet közötti, sokaknál tapasztalható hasadást korunk súlyos tévedései közé kell számítani. E botrányt már az ó szövetségben szenvedélyes szavakkal korholták a próféták,xcii s még inkább az új szövetségben maga Jézus Krisztus súlyos büntetésekkel fenyegette.xciii

Nem szabad tehát álnokul szembeállítani a hivatásbeli és társadalmi tevékenységet a vallásos életettel. Az a keresztény, aki elhanyagolja földi feladatait, valójában embertársaival, sőt magával Istennel szemben fönnálló kötelességeit hanyagolja el, és veszélyezteti örök üdvösségét. A keresztényeknek inkább örülniük kell annak, hogy az ácsmesterséget folytató Krisztus példáját követve minden földi tevékenységüket végezhetik úgy, hogy az emberi, családi, szakmabeli, tudományos és technikai törekvéseiket élő szintézisbe fogják a vallási értékekkel, s ezek rendező ereje mindent Isten dicsőségére fordít.

Sajátosan, bár nem kizárólag a világi hívekre tartoznak az evilági feladatok és tevékenységek. Amikor tehát akár egyenként, akár közösségben a világ polgáraiként munkálkodnak, ne csak az egyes szakterületek sajátos törvényeit tartsák tiszteletben, hanem igyekezzenek az adott területen igazi szakértelmet szerezni. Szívesen dolgozzanak együtt az azonos célokért fáradozókkal. Elismervén a hit követelményeit, erejével bátran legyenek találékonyak, s valósítsák meg kezdeményezéseiket. Az ő megfelelően kiművelt lelkiismeretükre tartozik a feladat, hogy az isteni törvény beleíródjék a földi város életébe. A papoktól pedig világosságot és erőt várjanak a világi hívek. Ne higgyék azonban, hogy lelkipásztoraik mindenhez értenek, és az összes fölmerülő, esetleg súlyos kérdésben azon nyomban gyakorlati megoldást tudnak ajánlani, vagy hogy ez lenne a papok küldetése. Vállalják csak a világi hívők a maguk sajátos szerepét, keresztény bölcsességgel és engedelmesen figyelve a Tanítóhivatal eligazító szavaira.xciv

Többször előfordul, hogy a dolgok keresztény szemlélete bizonyos körülmények között egy meghatározott megoldást sugall. Más hívők viszont, amint ez gyakorta és egészen jogosan megtörténik, nem kisebb őszinteséggel másképp vélekednek ugyanarról a dologról. Ha a javasolt megoldásokat a felek önkéntelenül is kapcsolatba hozzák az evangélium tanításával, nem szabad elfelejteni, hogy ilyen esetekben senkinek sem szabad az Egyház tekintélyét kizárólag a maga véleményének támogatására lefoglalni. Mindig őszinte párbeszéd útján iparkodjanak magukat a másikkal megértetni, gyakorolva a kölcsönös szeretetet és elsősorban a közjóval törődve.

A világi híveknek -- kiknek az Egyház egész életében tevékeny szerepet kell vállalniuk -- nemcsak az a feladatuk, hogy keresztény szellemmel itassák át a világot, hanem arra is hivatottak, hogy a társadalomban minden helyzetben Krisztus tanúi legyenek.

A püspökök pedig, kikre Isten egyháza vezetésének feladatát bízta, papjaikkal együtt úgy hirdessék Krisztus üzenetét, hogy a hívők minden földi tevékenységét az evangélium fénye világítsa meg. Valamennyi lelkipásztor gondoljon továbbá arra, hogy mindennapi életével és munkálkodásávalxcv az Egyházat képviseli a világ felé, az emberek róla ítélik meg a krisztusi üzenet erejét és igazságát. Életükkel és szavukkal bizonyítsák -- a szerzetesekkel és világi híveikkel együtt -, hogy az Isten jótéteményeivel elhalmozott Egyház már a puszta jelenlétével is kimeríthetetlen forrása azoknak az erényeknek, melyekre a mai világ leginkább rászorul. Kitartó tanulással készüljenek föl, hogy részt tudjanak venni a világgal és a legkülönbözőbb fölfogású emberekkel folytatandó párbeszédben. Mindenekelőtt pedig szívleljék meg e Zsinat szavait: "Mivel ma az egész emberiség politikai, gazdasági és társadalmi tekintetben egyre inkább egységessé válik, a papoknak minden széthúzást kizárva egyre inkább egyesíteniük kell törekvésüket és munkálkodásukat a püspökök és a legfőbb pásztor vezetése alatt, hogy az egész emberi nem eljusson Isten családjának egységébe."xcvi

Noha az Egyház a Szentlélek erejéből mindig megmaradt az Úr hűséges jegyesének, és nem szűnt meg az üdvösség jele lenni a világban, nagyon jól tudja, hogy mind klerikus, mind laikus tagjai közöttxcvii voltak, akik az évszázadok során hűtlenné váltak Isten Lelkéhez. Korunkban is érzi az Egyház, milyen nagy az ellentét az általa hirdetett üzenet és azoknak emberi gyarlósága között, akikre az evangélium van bízva. Bárhogyan is ítéli majd meg a történelem ezeket a fogyatékosságokat, tudnunk kell róluk, és elszántan küzdenünk kell ellenük, hogy ne gátolják az evangélium terjedését. Azt is látja az Egyház, hogy a világgal való kapcsolata kimunkálásában neki magának is állandóan érlelődnie kell, fölhasználva az évszázadok tapasztalatait. A Szentlélek által vezetett Anyaszentegyház fáradhatatlanul "megtisztulásra és megújhodásra buzdítja gyermekeit, hogy Krisztus jele egyre tündöklőbben ragyogjon föl az Egyház arcán".xcviii

A segítség, amit az Egyház a mai világtól kap

44. Miként a világ érdeke, hogy fölismerje: az Egyház a történelem társadalmi realitása és kovásza, ugyanígy az Egyház is tudja, mi mindent köszönhet az emberi nem történelmének és fejlődésének.

Az Egyháznak is javára válik az elmúlt századok sok tapasztalata, a természettudományok fejlődése és a kultúra különféle formáiban rejlő gazdagság; ezek által jobban föltárul maga az emberi természet, és új utak nyílnak az igazság felé. Hiszen az Egyház, történetének kezdetétől fogva megtanulta a különböző népek fogalmai és nyelve segítségével kifejezni Krisztus üzenetét, melyet a filozófusok bölcsességével is igyekezett megvilágítani; tudniillik azért, hogy az evangéliumot, amennyire lehetett mind az egyszerű emberek felfogóképességéhez, mind a bölcsek igényeihez alkalmazza. Továbbra is minden evangelizáció törvényének a kinyilatkoztatott ige megfelelően alkalmazott hirdetésének kell maradnia. Mert így válik képessé minden egyes nemzet arra, hogy a maga módján fejezze ki Krisztus üzenetét; s így alakulhat ki eleven kapcsolat az Egyház és a népek kultúrái között.xcix E kapcsolat elmélyülése szempontjából -- főleg ma, amikor a dolgok rendkívül gyorsan változnak és nagyon sokféle gondolkodásmód van -- az Egyház különösen azok segítségére szorul, akik akár mint hívők, akár mint nem hívők, a világban élnek, s jól ismerik a különféle intézményeket és szaktudományokat, és értik a bennük megnyilatkozó szellemiséget. Isten egész népe, főleg a pásztorok és teológusok feladata, hogy a Szentlélek segítségével korunk különböző megnyilvánulásait meghallják, megkülönböztessék, értelmezzék, és az isteni ige világosságánál megítéljék, annak érdekében, hogy a kinyilatkoztatott igazságot egyre inkább föl lehessen fogni, jobban meg lehessen érteni, és alkalmasabb módon lehessen előadni.

Az Egyház, mivel látható társadalmi szervezete van, ami Krisztusban gyökerező egységének jele, az emberi társadalom életének fejlődésével is gazdagodhat és gazdagszik, nem mintha valami hiányozna a Krisztustól adott alkotmányból, hanem annak érdekében, hogy azt mélyebben megismerje, jobban kifejezze és korunkhoz szerencsésebben alkalmazza. Az Egyház hálás lélekkel tapasztalja azt a sokféle segítséget, melyet akár a maga közösségében, akár egyes fiainak a személyében kap bármilyen rendű és rangú embertől. Akik előbbre viszik az emberi közösség ügyét a családi, a kulturális, a gazdasági, valamint a nemzeti vagy nemzetközi politikai élet terén, azok Isten terve szerint nem csekély szolgálatot tesznek az egyházi közösségnek is, amennyiben ez külső tényezőktől függ. Sőt az Egyház vallja, hogy sok hasznot merített és meríthet még ellenségeinek és üldözőinek támadásaiból is.c

az Alfa és az Omega

45. Az Egyház, miközben segít a világnak, és maga is sokat kap tőle, arra az egyre törekszik, hogy Isten országa eljöjjön és megvalósuljon az egész emberi nem üdvössége. Mindez a jó pedig, amit Isten népe nyújthat földi zarándoksága idején az emberi családnak, abból származik, hogy az Egyház "az üdvösség egyetemes szentsége",ci vagyis föltárja és megvalósítja Isten emberszeretetének misztériumát.

Isten Igéje ugyanis, aki által minden teremtetett, megtestesült, hogy mint tökéletes ember, mindenkit üdvözítsen és összefoglalja a mindenséget. Az Úr az emberi történelem célja, az a pont, amelyre a történelem és a civilizáció vágyai irányulnak, ő az emberi nem középpontja, minden szív öröme és kívánságainak beteljesedése.cii Ő az, akit az Atya föltámasztott a halálból, megdicsőített és jobbjára ültetett, hogy élők és holtak bírája legyen. Az ő Lelkétől éltetve és egyesítve zarándokolunk a történelem beteljesedése felé, mely az Atya szeretete tervének teljesen megfelel: "Krisztusban mint főben újra egyesítsen mindent, ami a mennyben és a földön van" (Ef 1,10).

Maga az Úr mondja: "Hamarosan eljövök, és velem lesz a jutalmam, hogy mindenkinek megfizessek tettei szerint. Én vagyok az Alfa és Omega, az első és utolsó, a kezdet és a vég" (Jel 22,12--13).