III. A keresztények néhány sürgetőbb feladata a kultúra terén

Ismerjék el és érvényesítsék mindenki jogát a kultúra jótéteményeihez

60. Mivel napjainkban már megnyílt a lehetősége annak, hogy az emberek nagy tömegeit kiszabadítsák a tudatlanság nyomorúságából, a legkorszerűbb feladat -- főként a keresztények számára --, hogy mindenki erőteljesen együttműködjék annak érdekében, hogy gazdasági és politikai, nemzeti és nemzetközi téren egyaránt olyan alapvető döntéseket hozzanak, melyek mindenütt és mindenki számára elismerik és érvényesítik a személy méltóságának megfelelő jogot a kultúrához minden faji, nemi, nemzetiségi, vallási vagy a társadalmi megkülönböztetés nélkül. Ezért gondoskodni kell arról, hogy mindenki kielégítő mértékben hozzájusson a kultúra, elsősorban az úgynevezett alapkultúra javaihoz, nehogy az írástudatlanság és a felelős öntevékenység hiánya nagyon sok embert megakadályozzon a közjóhoz való igazán emberi hozzájárulásban.

Arra kell tehát törekedni, hogy mindenki, akinek megvan hozzá a tehetsége, magasabb szintű tanulmányokat folytasson, mégpedig úgy, hogy a lehetőség szerint el is érje a társadalomban a képességeinek és szerzett tudásának megfelelő tisztséget, hivatalt vagy szolgálatot.cxxx Így érheti el bármely nép körében minden ember és minden társadalmi réteg kulturális életének azt a teljes kibontakozását, mely összhangban van tehetségével és hagyományaival.

Komoly erőfeszítést kíván az, hogy mindenki ráébredjen a kultúrához való jogára, de arra is, hogy köteles önmagát művelni és a művelődéshez másokat hozzásegíteni. Helyenként ugyanis az élet és a munka körülményei megbénítják a kultúrára szomjazó emberekben az akarást, sőt még a kultúra igényét is elfojtják. Különösképpen áll ez a földművesekre és az ipari munkásokra. Részükre tehát olyan munkafeltételeket kell teremteni, melyek nem akadályozzák, hanem inkább segítik művelődésüket. A nők már az élet szinte minden területén tevékenykednek, fontos azonban, hogy teljesértékűen vállalhassák a természetüknek megfelelő munkaköröket. Mindenki köteles elismerni és segíteni a nők sajátos és szükséges részvételét a kulturális életben.

Az egyetemes kultúrára nevelés

61. Ma nehezebb, mint egykor szintézisbe foglalni a tudományokat és a művészeteket. Amilyen mértékben növekszik ugyanis a kultúra alkotó elemeinek tömege és sokfélesége, ugyanolyan mértékben csökken az ember képessége áttekinteni és szerves egységbe foglalni az egészet; a homo univerzális (egyetemesen művelt ember) eszménye eltűnőben van. De továbbra is mindenki kötelessége megőrizni az emberi személy teljességét, melyet elsősorban a teremtő Istenben megalapozott és Krisztusban csodálatosan gyógyulást nyert és fölmagasztalt értelem, akarat, lelkiismeret és testvériség értékei határoznak meg.

E nevelésnek anyja és dajkája elsősorban a család, melyben a szeretet melegénél a gyermekek könnyebben tanulják meg a dolgok helyes rendjét, és az emberi kultúra helyesnek bizonyult formái szinte természetesen öröklődnek át a felnövekedő fiatalok lelkébe.

E nevelésnek a mai társadalomban kedvező lehetőségei adódnak, főleg a könyvek növekvő terjedéséből és a tömegkommunikációs eszközökből, melyek kedvezőek lehetnek az egyetemes kultúra szempontjából. A munkaidő rövidülésével egyre több embernek nő a szabad ideje. Használja is föl mindenki helyesen a szabad időt a kikapcsolódásra, lelki és testi egészségének ápolására a kedvtelésből végzett tevékenységekkel és ismeretszerzéssel; idegen tájak meglátogatásával (turizmussal) -- mely fejleszti az emberi szellemet, és egymás megismerésével gazdagítja az embereket; a sportolással és sportrendezvényekkel, melyek megkönnyítik az egyén és a közösség lelki egyensúlyának megtartását, és testvéri kapcsolatokat hoznak létre minden rendű és rangú, bármely nemzethez tartozó és különböző fajú emberek között. A keresztények tehát legyenek rajta, hogy a kultúrának korunkra jellemző megnyilatkozásait és tömegmozgalmait emberies és keresztény szellem hassa át.

Mindez a kedvező lehetőség azonban még nem biztosítja a teljes értékű kulturális nevelést, ha közben elhanyagolják azt a mélyre ható kérdést, hogy mi az értelme a kultúrának és a tudásnak az emberi személy szempontjából.

A kultúra és a civilizáció összehangolása a keresztény tanítással

62. Ámbár az Egyház nagyon sokat tett a kultúra fejlődéséért, a tapasztalat azt mutatja, hogy esetleges okok miatt nem mindig könnyű összehangolni a kultúrát és a kereszténységet.

E nehézségek nem szükségszerűen károsítják a hitéletet, sőt a hit pontosabb és mélyebb megértésére serkenthetik az elmét. A tudományok, a történelem és a bölcselet újabb vizsgálódásai és eredményei ugyanis új kérdéseket vetnek föl, melyeknek gyakorlati következményei vannak, és a teológusoktól is új kutatásokat követelnek. Ezenkívül arra ösztönzik őket, hogy igazodva a hittudományok sajátos módszereihez és követelményeihez, keressék a módját, hogy az addiginál alkalmasabban közölhessék a tanítást korunk embereivel, mert más maga a hitletétemény, az igazság, és más az előterjesztés módja, de a tartalom és az értelem ugyanaz.cxxxi A lelkipásztorkodásban nemcsak a teológiai elveket kell kielégítően ismerni és alkalmazni, hanem a világi tudományok, elsősorban a lélektan és a szociológia eredményeit is, hogy a híveket is tisztább és érettebb hitéletre vezessék.

Az irodalom és a művészetek a maguk módján szintén sokat jelentenek az Egyház élete számára. Arra törekszenek ugyanis, hogy kifürkésszék, milyen az ember, mik a problémái, és mit tapasztal, amikor megismeri és tökéletesíteni akarja önmagát és a világot. Igyekeznek föltárni az ember helyzetét a történelemben és a világmindenségben, szemléltetik nyomorúságát és örömeit, kapcsolatait és erőit, sőt megálmodják a boldogabb emberi világot is. Így a koroknak és tájaknak megfelelően sokféle formában ábrázolt emberi életet föl tudják emelni.

Arra kell tehát törekedni, hogy a művészek érezzék, hogy az Egyház elismeri munkásságukat, és megfelelő szabadságot élvezve könnyebben teremthessenek kapcsolatokat a keresztény közösséggel. Az Egyháznak el kell ismernie az új művészeti irányokat is, melyek az egyes nemzetek és vidékek sajátosságához alkalmazkodva tolmácsolják kortársaink ízlését; a szentélyben akkor kapjanak helyet, ha a liturgia követelményeinek megfelelő kifejezésmódjukkal Istenhez emelik a lelket.cxxxii

Ezáltal jobban kifejezik az istenismeretet, az igehirdetést világosabbá teszik az emberi értelem számára, mely így a maga eleven valóságában jelenik meg.

A hívők tehát a legszorosabbb egységben éljenek kortársaikkal, iparkodjanak megérteni gondolkodásmódjukat és érzésvilágukat, amint az a szellemi kultúrában megmutatkozik. Az új tudományok és tanok, valamint az új felfedezések által nyert ismereteket kapcsolják össze a keresztény erkölccsel és a keresztény hitigazságok tanításával, hogy a vallás gyakorlása és a komoly erkölcsi magatartás lépést tartson náluk a természettudományos tájékozottsággal és a szüntelenül haladó technikával. Így képesek lesznek mindent az egészséges keresztény érzékkel értékelni és értelmezni.

A papnevelő intézetekben és az egyetemeken a hittudomány művelői igyekezzenek közös erőfeszítéssel és eszmecserével együttműködni más tudományok képviselőivel. A teológiai kutatás a kinyilatkoztatott igazság mélyebb megértését keresse, ugyanakkor azonban teremtsen kapcsolatokat saját korával is, hogy hozzásegítse a tudósokat a hit teljesebb megértéséhez. Ezt az együttműködést jól hasznosíthatják a papság képzésénél; hogy az igehirdetők az Egyház Istenről, emberről, világról szóló tanítását megfelelőbben tudják kifejteni kortársaik előtt, s ezek készségesen fogadják szavukat.cxxxiii Sőt az is kívánatos, hogy minél több világi hívő szerezzen megfelelő képzettséget a szent tudományokban, és közülük egyesek hivatásszerűen is szenteljék magukat e tudományoknak, és azokat előbbre is vigyék. E feladatukat azonban csak akkor teljesíthetik, ha minden hívőnek, klerikusnak és laikusnak biztosítva van a kutatás, a gondolkodás és a szerény, de bátor véleménynyilvánítás jogos szabadsága mindabban, amiben szakértő.cxxxiv