|
Az elmondotakkal még nem merítettük ki a
keresztény házasság
tökéletességét. Először azért nem,
mert a keresztény házasság nemesebb célokat kapott
a korábbiaknál. Rendeltetése ugyanis nemcsak az, hogy az
emberi nem létszámát növelje, hanem hogy az
Egyház számára gyermekeket szüljön, akik a
szentek polgártársai és Isten háza népe (Ef
2,9), hogy "megszülessék az igaz Istent és
Megváltónkat, Jézus Krisztust ismerő és
dicsőítő nép, s hogy erre fel is neveljék
őket" (Római Katekizmus VII. fej.). Másodszor, mert
pontos meghatározást nyert mindkét házasfél
minden joga és kötelessége. Mindkettőjüknek mindig
olyan érzülettel kell élnie, hogy a legnagyobb szeretetet,
az állandó hűséget és a mindenre
kiterjedő támogatást nyújtsák egymásnak
szüntelen.
A férj a család
irányítója és az asszony feje. Az asszony, mivel
hús a férj húsából és csont az ő
csontjából, úgy engedelmeskedjék a férjének,
mint társa, nem pedig mint rabszolganője, azaz engedelmességét
méltóságnak és tisztességnek kell
kísérnie. Az elöljáró férjben és
az alárendelt asszonyban -- mert az előbbi Krisztus, az
utóbbi az Egyház képmása -- az isteni szeretetnek
kell vezérelnie a kötelességek
teljesítését. "Mert a férfi feje az asszonynak,
mint Krisztus feje az Anyaszentegyháznak. . . De amint az
Anyaszentegyház engedelmeskedik Krisztusnak, úgy az asszonyok is
férjüknek mindenben"(vö. Ef 5,23--24). A gyermekeknek
engedelmeskedniük kell szüleiknek és lelkiismeretük miatt
kell tisztelniük őket; a szülőknek pedig
szüntelenül gondoskodniuk kell gyermekeik
védelméről és főleg az erényekre
való nevelésükről: "Atyák, . . .
neveljétek gyermekeiteket az Úr tanításában
és fenyítékében" (vö. Ef 6,4).
Ezekből érthető, hogy a házastársaknak
számos és nem könnyű feladata van, de e
kötelességek a jó házastársaknak a
szentség erejéből következően nemcsak
elviselhetőek, hanem édesek is.
|