|
Senkit ne tévesszen meg a jogászok
által annyit hangoztatott különbségtétel,
tudniillik, hogy szét kell választani a házassági
szerződést a szentségtől, nyilvánvalóan
azért, hogy az Egyházhoz tartozzanak a szentségi
kérdések, magát a házassági
szerződést pedig az állam hatáskörébe
utalják.
Egy ilyen
különbségtétel, pontosabban
szétszakítás nem igazolható, mert
nyilvánvaló, hogy a keresztény házasságban a
szentség és a házassági szerződés
szétválaszthatatlan; olyannyira, hogy egy igazi és
törvényes házassági szerződés nem
képzelhető el anélkül, hogy szentség is ne
legyen. Az Úr Krisztus ugyanis szentségi rangra emelte a
házasságot, a házasság pedig maga a
szerződés, ha azt jogszerűen kötik meg. Ehhez járul,
hogy a házasság azért szentség, mert szent jel:
kegyelmet közvetít, és Krisztusnak az Egyházzal
élt misztikus házasságának képe. Mindezek
megjelenési formája annak a szoros egyesülésnek a
köteléke, amely a férfit és a nőt
összekapcsolja, ami nem más, mint maga a házasság.
Így tehát nyilvánvaló, hogy a keresztények
között minden igazi házasság önmagában
és önmagától szentség; semmi sem áll
távolabb az igazságtól, mint hogy a szentség a
házasságra kívülről ráaggatott
dísz, vagy egy olyan kívülről kapott
sajátság, amely az emberek tetszése szerint
elválasztható a szerződéstől.
Sem értelemmel, sem
történeti adatokkal nem bizonyítható tehát,
hogy a keresztény házasságok
joghatóságát jogosan ruházzák át az
állami törvényhozásra. Ha e kérdésben
jogsértés történt, azt nem az Egyház
követte el.
|