Meg kell tehát vallani, hogy az összes
népek közjaváért legtöbbet a katolikus
egyház tett, amikor mindig ügyelt a házasság szent
jellegére és felbonthatatlanságára. És nem
kis hála illeti azért, hogy immár száz esztendeje
nyíltan szembeszállt a házasság ellen oly sokat
vétő polgári törvényekkel (VI. Pius levele 1793.
V. 28-án a luconi püspökhöz); hogy
anatémával sújtotta a protestánsok
válásról és válólevélről
szóló eretnekségét (Trienti zsinat 24. sessio 5,7);
hogy a görögök körében szokásos
válást sokszor elítélte; hogy
érvénytelennek nyílvánította az olyan
házasságokat, melyeket úgy kötöttek meg, hogy
felbontják, ha akarják; végül, hogy kezdettől
fogva visszautasította azokat az állami törvényeket,
melyek támogatták a válást.
Azok a pápák, akik
sokszor ellenálltak fejedelmeknek, amikor azok fenyegetve
követelték válásuk elismerését, nemcsak
a vallás sértetlenségéért, hanem az egész
emberiség javáért is harcoltak. Az utókor
csodálattal tekint azokra a bátor lelkű
pápákra, akik szembe mertek szállni a hatalmas
uralkodókkal: I. Miklós pápa Lothárral, II.
Orbán és II. Paszkál pápa I. Fülöp
francia királlyal, III. Celesztin és III. Ince pápa II. Fülöp francia
királlyal, VII. Kelemen és III. Pál VIII. Henrik angol
királlyal, végül VII. Pius pápa I.
Napóleonnal.
|