|
A polgári
törvények nagyban támogathatják az Egyházat
súlyos feladatában, ha rendelkezéseikben figyelemmel
vannak az isteni és az egyházi törvényekre, s maguk
is büntetik az ellenük vétõket. Mert vannak, akik
erkölcsileg is megengedettnek tartják, amit a polgári
törvények megengednek vagy nem büntetnek. Olyanok is vannak
viszont, akik lelkiismeretük tiltakozása ellenére is
cselekszenek, ha a polgári törvénytõl nem kell
tartaniuk, mert Istent nem félik, és így önmaguknak
is, másoknak is romlását okozzák.
Az Egyháazal való együttmûködés semmit
nem von le az államhatalom tekintélyébõl és
önállóságából, s azt nem is
veszélyezteti. Minden ilyen aggodalom alaptalan és
felesleges, mert ezt már XIII. Leó világosan kimutatta:
"Kétségtelen, hogy Jézus Krisztus, az
Egyház alapítója különbséget akart tenni
az egyházi és az állami hatalom között, s mindkettõt
szabadnak és függetlennek akarta a maga joghatósági
területén. De mégis úgy, hogy a kettõ
között kölcsönös és egyetértõ
kapcsolat legyen, ami mindkettõnek és az egész
emberiségnek is javára van. . . Ha az államhatalom
barátságosan együttmûködik az Anyaszentegyházzal,
ennek mindkét hatalom okvetlenül igen nagy hasznát
látja. Az állam tekintélye megnövekszik és a
vallás kalauzolása mellett mindig igazságos lesz az
uralma; az Egyház viszont segítséget és
védelmet nyer, ami elõmozdítja a hívõk
közjavát." (Arcanum enciklika)
Új és fényes példát mutathatunk a
szentszék és az olasz királyság között
szerencsésen létrejött egyezményben, amely a
természetes rend és Krisztus törvénye szerint a
házassági kérdést is békésen
és barátságosan rendezi, amint az az olasz nemzet
dicsõséges múltjához és régi, szent
hagyományaihoz illik. A lateráni szerzõdésben
olvassuk ezt a határozatot: "Az olasz állam a
házasságnak mint a család alapjának vissza
akarván adni azt a méltóságot, mely megfelel a
népi hagyományoknak, a kánoni jog által
szabályozott házasság szentségének
polgári jogkövetkezményeket biztosít." Ezt az
alapvetõ szakaszt további rendelkezések követik.
Ez az egyezmény például és bizonyságul
szolgál, hogy a mi korunkban is (amelyben sajnos az
államhatalomnak az Egyháztól való teljes
különválasztását, sõt minden
vallástól való elválasztását oly
gyakran hirdetik) megegyezhet és szövetkezhet az egyik
legfõbb hatalom a másikkal, jogaik és fenségük
minden sérelme nélkül, kölcsönös
megállapodással és baráti
szerzõdéssel az Egyháznak és az államnak
javára. Sõt a házasság ügyében is közösen
gondoskodhatnak, hogy a keresztény házasságokat
fenyegetõ veszedelmek elháríthatók, s e
házasságok összeomlása megakadályozható
legyen.
|