I. ÖRÖK TANTÉTELEK A HÁZASSÁGRÓL

A Leó-féle körlevélbõl indulunk ki, melynek majdnem egész tartalma a házasság isteni alapításának, szentségi méltóságának és fölbonthatatlanságának védelme. Mindenekelõtt leszögezzük a változtathatatlan és megtámadhatatlan alaptételt: a házasság alapítása és megújitása nem emberi, hanem isteni mû. Nem emberek, hanem Isten, a természet alkotója és Krisztus Urunk, a természet megváltója bástyázta körül törvényekkel, erõsítette meg és magasztalta föl. Azért ezek a törvények semmiféle emberi önkénynek, még a házasfelek ezzel ellenkezõ megegyezésének sem rendelhetõk alá. Ez a Szentírás tanítása (Ter 1, 27-28; 2, 22-23; Mt 19, 3; Ef 5, 23. ) ez az Egyház állandó és általános hagyománya, ez a Trienti szent Zsinat ünnepélyes végzése, amely a Szentírás szavaival hirdeti és megállapítja, hogy a házasság örök és fölbonthatatlan köteléke, annak egysége és szilárdsága magától az Istentõl mint alapítótól származik. ( DS 1797-1812.)

Noha a házasság természeténél fogva isteni alapítás, benne az emberi akaratnak mégis megvan a maga igen elõkelõ szerepe. A házasság ugyanis, mint egy férfi és egy nõ között kötött életszövetség, nem létesülhet másként, csak mindkét jegyes szabad beleegyezésébõl. E szabadakarati elhatározás, amelylyel mindkét fél átadja és elfogadja a házassággal együttjáró jogot (CIC 1081. k. 2.) a valódi házasság létrejöttéhez annyira szükséges, hogy azt semmiféle emberi hatalom nem pótolhatja. A szabadság azonban csak annak kinyilvánítására szorítkozik, hogy a felek egy meghatározott személlyel valóban házasságot akarnak-e kötni vagy sem. A házasság lényege már nem az emberi szabadságtól függ, úgyhogy aki egyszer házasságot kötött, az már a házasság isteni törvényeinek és lényeges tulajdonságainak alá van rendelve. Aquinói Szent Tamás a hûségrõl és a gyermekekrõl így ír: "Ezek a házasságban magának a házassági szerzõdésnek okozatai, olyannyira hogy ha a házassági beleegyezésben, amely a házasságot létrehozza, velük ellenkezõ akarat nyilvánul meg, nem létesülne valódi házasság."(STh. III. Suppl. 49,3.)

A házasságban valójában a lelkek kapcsolódnak össze és fonódnak eggyé, mégpedig elõbb és szorosabban, mint a testek, nem az érzékek és érzelmek múló hajlandósága, hanem az akaratok megfontolt és erõs eltökélése alapján. S a lelkek egybekelésébõl származik Isten rendelése folytán a szent és elválaszthatatlan kötelék.

A házassági szerzõdésnek ez az egészen sajátos és egyedülálló természete élesen megkülönbözteti az emberi házasságot az állatok csupán ösztönöktõl vezérelt egyesülésétõl, amely egyesülésben értelem és akarat nem játszik szerepet; valamint az emberek futólagos kapcsolatától, amelybõl hiányzik az akaratok igazi és becsületes kapcsolódása. s a családi együttélés minden joga.

Már e ténybõl következik a törvényes hatalmaknak az a joga és kötelessége, hogy megfékezzék, megakadályozzák és büntessék a bûnös házasságokat, melyek ész- és természetellenesek; sõt az emberi természettel összefüggõ dologról lévén szó, egészen nyilvánvaló igazság az is, amit boldogemlékû XIII. Leó pápa így fejez ki: "Az életmód megválasztásában minden egyes embernek hatalma és szabad akarata van: vagy az Úr Jézus tanácsát követni a szüzességben, vagy házasságra lépni. Semmiféle emberi törvény nem veheti el az ember természetes és veleszületett jogát a házassághoz, és nem korlátozhatja az isteni tekintéllyel kezdetben megszabott házassági okot: «Növekedjetek és sokasodjatok»" (Rerum novarum enciklika)

A valódi házasság szent szövetségét tehát az isteni és emberi akarat alkotja. Istentõl valók a házasság alapítása, céljai, törvényei, javai; Isten együttmûködõ segítségével az emberek akaratából létesülnek az egyes házasságok az Istentõl rendelt kötelességekkel és javakkal együtt, azáltal, hogy a házasfelek saját személyüket az egész élet tartamára önkéntesen átadják egymásnak.