|
Hogy mily nagy és mily sok jó ered a
házasság fölbonthatatlanságából, az
még annak figyelmét sem kerülheti el, aki csak
felületesen gondolkodik a házastársak és a gyermekek,
illetve az emberi társadalom javáról. Elõször
a hitvesek megtalálják benne a tartósság biztos
zálogát, amit saját személyük nagylelkû
átadása és lelkük bensõséges
szövetsége természeténél fogva annyira
megkíván, hiszen az igaz szeretet végtelen (1Kor 13,8).
Másodszor a tiszta hûség megleli a maga erõs
bástyáját a hûtlenségre
csábító belsõ és külsõ
ellenségekkel szemben. A gyötrõ aggodalom helyébe,
hogy a csapások és az öregkor idején a
házastársak nem hagyják el majd egymást, a
béke biztosítékát nyújtja. Megõrzi a
hitvesek méltóságát és jótáll
a kölcsönös támogatásért, mert az
elválaszthatatlan kötelék állandóan
emlékezteti õket, hogy nem múló javakért
és nem az érzékiség
szolgálatáért léptek házastársi
szövetségre, hanem hogy kölcsönösen
magasabbrendû és örökkévaló javakat
szerezzenek egymásnak. A gyermekek védelmérõl
és sok évig tartó nevelésükrõl is a
legjobban gondoskodik, mert e nehéz és sokáig tartó
kötelesség terheit a szülõk közös
erõvel könnyebben viselik.
Nem kisebb javakkal jár a
felbonthatatlanság az egész emberi társadalom számára.
Tapasztalatból tudjuk, hogy a felbonthatatlan házasságok a
tisztességes élet és a jó erkölcsök forrásai.
Ahol e rendet õrzik, ott biztonságban van az állam
boldogulása és közjava. Az állam ugyanis olyan,
amilyenek a családok és a családban élõ
emberek, mert ezek alkotják az államot, mint tagok a testet. Tehát
mind a hitvesek és a gyermekek magánjava, mind az emberiség
közjava körül kiváló érdemeket szereznek
azok, akik a házasság fölbonthatatlanságát védelmezik.
|