e) Illetéktelen tilalmak

Vissza kell utasítanunk azt a veszedelmes gyakorlatot, mely közvetlenül az ember házasságkötési jogát érinti ugyan, de közvetve a gyermekáldás ellen is irányul. Vannak ugyanis, akik faji célokért túlzottan lelkesedve, nemcsak üdvös tanácsokat adnak a következõ nemzedék egészsége és életereje biztosítására -- ami egyébként nem ellentétes a józan ésszel --, hanem a fajnevelési szempontot minden más magasabbrendû cél fölé helyezik, s az államhatalommal a házasságkötés jogától is meg akarják fosztatni azokat, akiktõl az õ tudományuk szabálya és elõrejelzései szerint az átöröklés miatt csak satnya és beteges ivadék születhet, jóllehet egyébként alkalmasak lennének a házasságra. Sõt törvényes intézkedést követelnek, hogy az ilyeneket még akaratuk ellenére is fosszák meg a nemzõképességüktõl. Pedig ilyen jogot az államhatalom nem igényelhet magának, még elkövetett bûntények véres megtorlása, vagy elõre látható gaztettek megelõzése céljából sem, mert minden jog és tisztesség ellen van ennek követelése, ami az államnak soha nem volt joga és törvényesen nem is illetheti meg ez a jog.

Mindazok, akik így cselekszenek, elfelejtik, hogy a család szentebb az államnál, s hogy az emberek elsõsorban nem a földnek és a világnak, hanem az égnek és az örökkévalóságnak születnek. Azért teljesen igazságtalan súlyos bûnnel vádolni olyan embereket, akik -- bár a házasságkötésre alkalmasak -- minden igyekezetük és törõdésük ellenére is csak valamely szempontból fogyatékos gyermeket hozhatnak világra; mindazonáltal gyakran tanácsos lehet lebeszélni õket a házasságról.

Az államhatalomnak azonban az alattvalók teste fölött semmiféle közvetlen hatalma nincs. Így tehát a testi épséget, ha bûntény és véres büntetést megkívánó ok nem forog fenn, soha nem támadhatja vagy sértheti tisztán fajnevelési vagy más hasonló okokból. Ezt tanítja Szent Tamás is, amikor azt vizsgálja, vajon a bírák a bûnök megelõzése céljából büntethetik-e az embert. Bizonyos büntetések alkalmazását ebben az esetben jogosnak ismeri el, de a testi fenyítés jogosságát tagadja: "Büntelen embert emberi ítélet alapján soha nem szabad megvesszõzni, megölni, megcsonkítani vagy megbotozni." (STh II-II.108,4,2.)

Egyébként a kereszténység tanítja és a természetes ész is belátja, hogy az ember önmaga sem rendelkezhet másként teste tagjaival, csak azok természetes rendeltetése szerint: nem pusztíthatja el, nem csonkíthatja meg, nem teheti alkalmatlanná természetes mûködésükre, kivéve ha másként nem lehet gondoskodni az egész test egészségérõl.