|
Eddig a
keresztény házasság elsõ két javát
vettük védelmünkbe, Tisztelendõ Testvérek,
melyeket a mai társadalom felforgatói annyit támadnak. Mivel
pedig a házasság harmadik java, a szentség messze
felülmúlja a másik kettõt (ti. a gyermeket és
a hûséget), nem csoda, hogy kimagasló
jelentõsége miatt sokkal hevesebben támadják. Elsõsorban
azt hangoztatják, hogy a házasság tisztán
világi és csak polgári ügy, amihez vallási
közösségnek, Krisztus egyházának semmi
köze, hanem egyedül a polgári társadalomra tartozik. Hozzáteszik,
hogy a házassági szerzõdést meg kell szabadítani
a fölbonthatatlanság minden kötelékétõl,
s a házasfelek válását nem csupán
eltûrni, hanem törvényesíteni is kell. Ebbõl
következõen a házasság minden szent
jellegétõl megfosztva a tisztán világi és
polgári ügyletek közé kerül.
Elõször azt mondják, hogy magát a polgári
szerzõdést valóságos házasságnak kell
tekinteni (ezt hívják polgári házasságnak);
a vallásos kötés csak adalék legyen, vagy legföljebb
a babonás népnek engedjék meg. Ezután követelik
a katolikusok és nem-katolikusok között a vegyes házasság
akadálytalan szabadságát, tekintet nélkül a
vallásra és az egyházi hatóság engedélyére.
Sürgetik a megtörtént válások elismerését
is, s dicsérik és magasztalják azokat a polgári törvényeket,
amelyek kedveznek a házasság felbontásának.
A házasság, kiváltképpen a keresztény házasság
vallásos alaptermészetérõl, s az utóbbi
szentségi jellegérõl minden tudnivalót alaposan tárgyal
és súlyos okokkal bizonyít XIII. Leó pápa
gyakran idézett körlevele, melyet kifejezetten magunkévá
tettünk. Azért mi itt csak utalunk rá és néhány
pont megismétlésére szorítkozunk.
Ha a régi történelmi emlékeket kutatjuk, ha megkérdezzük
a népek állandó lelkiismeretét, és tanulmányozzuk
az összes nemzetek intézményeit és szokásait,
maga a természetes ész is nyilvánvaló igazságnak
találja, hogy már a természetes házasságban
is van valami szent és vallásos elem, "nem hozzáadott,
hanem veleszületett; nem az emberek által ráaggatott, hanem
a természetben gyökerezõ" elem, mert "az Isten az
alkotója, s mert kezdettõl fogva Isten Fia Megtestesülésének
volt az elõképe" (XIII. Leó: Arcanum enciklika). A házasság
szent jellegének -- mely szoros kapcsolatban áll a vallással
és a többi szent dolgokkal -- oka a már említett
isteni eredet, továbbá a cél, hogy Istennek szüljön
és neveljen nemzedékeket, keresztény szeretettel és
kölcsönös támogatással Hozzá vezesse a házastársakat;
végül az a természetes, a Teremtõ Isten végtelen
bölcsességébõl nyert hivatása, hogy az élet
továbbszármaztatásának eszköze legyen, mely által
a szülõk az isteni mindenhatóság munkatársai
lesznek. Ezekhez járul még a szent méltóságnak
a szentségbõl fakadó oka, mely miatt a keresztények
házassága még sokkal nemesebbé vált, és
akkora méltóságra emelkedett, hogy az Apostol "nagy
misztériumnak", "mindenben tiszteletreméltónak"
látta (Ef 5,32; Zsid 13,4).
A házasság vallásos
jellege, s annak mint a kegyelem és a Krisztus és az Egyház
között fennálló kapcsolat jelének magasztos
jelentése a jegyesektõl szent tiszteletet kíván a
keresztény házasság iránt, és azt a szent szándékot
és törekvést várja el, hogy megkötendõ házasságuk
minél jobban megközelítse õsmintáját.
|