Amit az emberi nem végtelenül bölcs
Teremtõje és Megváltója az emberi
házasságról elrendelt, Tisztelendõ
Testvérek, azt az eddigiekben tisztelettel csodáltuk, ugyanakkor
fájlaltuk, hogy az isteni Jóság atyai tervét emberi
szenvedélyek, tévedések és bûnök
lépten-nyomon meghiúsítják és lábbal
tiporják. Rendjénvaló tehát, hogy atyai gondoskodással
keressük az alkalmas gyógyszereket, melyekkel a fölsorolt
visszaélések kiküszöbölhetõk és
mindenütt helyreállítható a házasságot
megilletõ tisztelet.
Azért elõször idézzük
emlékezetünkbe azt a biztos elvet, amely a józan filozófiában
és a teológiában általánosan elfogadott:
mindaz, ami eltért a helyes rendtõl, csak úgy vihetõ
vissza a természetének megfelelõ eredeti állapotába,
ha hozzá mérjük az isteni elgondoláshoz (miként
Szent Tamás tanítja: STh I-II. 91,1-2), amely minden igazság
példaképe. Ezt sürgette boldogemlékû Elõdünk,
XIII. Leó pápa a naturalistákkal szemben e súlyos
szavakkal: "Isteni törvény, hogy amit Isten és a természet
alkotott, annál hasznosabban és üdvösebben mûködik,
minél inkább megmarad épen és változatlanul
eredeti állapotában, mert Isten, mindenek alkotója jól
tudta, mi válik az egyes alkotások javára és
fennmaradására, s akaratával és értelmével
mindent úgy rendezett el, hogy célját elérhesse. Ha
pedig az emberi vakmerõség vagy gonoszság megváltoztatja
és fölforgatja a teremtmények bölcsen megállapított
rendjét, akkor a legbölcsebben és leghasznosabbra alkotott
dolgok is ártani kezdenek vagy haszontalanná válnak; vagy
azért, mert elvesztették segítõ erejüket, vagy
mert Isten maga akarja büntetni a halandók gõgjét és
vakmerõségét." (Arcanum Enciklika)
A házasság kérdésében
tehát helyre kell állítani a helyes rendet, hogy mindenki
meglássa Isten elgondolását a házasságról,
és törekedjék a szükséges alkalmazkodásra.
Mivel azonban e törekvésnek
leginkább a zabolátlan érzéki vágy ereje áll
ellen -- ami a házasság szent törvényei megsértésének
legfõbb oka --, s mivel az ember nem gyõzheti le érzéki
vágyait, ha elõbb meg nem hódol Isten elõtt,
mindenekelõtt erre van szükség az Istentõl megállapított
rend szerint. Szilárd törvény ugyanis, hogy aki aláveti
magát Istennek, az az isteni kegyelem segítségével
uralkodni tud érzéki vágya és ösztönei fölött;
aki pedig föllázad Isten ellen, fájdalmasan tapasztalja magában
erõszakos, érzéki vágyainak háborgását.
Szent Ágoston kifejti, mennyire bölcs határozat ez: "Így
van jól: az alábbvaló legyen alávetve a följebbvalónak.
Azért az ember, aki önmagának alávetni akarja azt,
ami benne alacsonyabbrendû, vesse alá magát annak, aki nála
följebb való. Ismerd el a rendet, keresd a békét! Te
Istennek; neked a test. Van-e igazságosabb és szebb ennél?
Te a nagyobbnak, a kisebb neked: te szolgálj annak, aki téged
alkotott, hogy neked is szolgáljon az, ami miattad alkottatott. Mert ezt
a rendet nem úgy ismertük meg és nem is úgy ajánljuk:
neked a test és te Istennek!, hanem: te Istennek és neked a test!
Ha pedig megveted azt, hogy te Istennek, soha nem éred el azt, hogy
neked a test. Ha nem engedelmeskedsz az Úrnak, gyötörni fog a
szolga. (Enarratio in Psalmum 143.)
Az isteni bölcsesség e
rendje mellett Szent Pál apostol is tanúságot tesz a
Szentlélek sugallatára. Mikor ugyanis megemlékezik a régi
bölcsekrõl, akik az általuk megismert és kutatott
Teremtõt nem akarták imádni és tisztelni, azt mondja:
"Azért Isten átadta õket szívük vágya
szerint a tisztátalanságnak, hogy maguk becstelenítsék
meg testüket"; és ismét: "ezért az Isten átadta
õket meggyalázó szenvedélyeiknek" (Róm
1,24--26). "Isten (ugyanis) a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak
pedig kegyelmet ad" (Jak 4,6), amely nélkül -- erre ugyancsak
Szent Pál figyelmeztet -- az ember nem tudja megfékezni lázadozó
kívánságait (vö. Róm 7,8).
|