A
házasság és az erkölcs összeegyeztetése a
házasságra vonatkozó isteni törvényekkel, ami
nélkül a házasság hatásos
megújítása lehetetlen, megkívánja, hogy az
emberek ezeket az isteni törvényeket akadálytalanul,
biztosan és minden tévedéstõl mentesen
megismerhessék. Azt pedig mindenki tudja, mennyi
csalódásra nyílik alkalom, s mennyi tévedés
keveredik az igazsághoz, ha azt mindenkinek pusztán
értelme világosságával kell felkutatnia, vagy egyéni
értelmezéssel kell megkeresnie a kinyilatkoztatott
igazságban.
Ha pedig ez így van, az erkölcsi rend sok egyéb igazságánál,
akkor sokkal inkább így van ez a házasság
dolgaiban, ahol az érzéki ösztönök a törékeny
embert könnyen elboríthatják, megcsalhatják és
megronthatják; ahol az isteni törvény megtartása a házastársaktól
olykor kemény és sokáig tartó áldozatokat követel,
melyeket a tapasztalat szerint a gyarló ember mint megannyi érvet
szokott felhasználni, hogy az isteni törvény megtartása
alól fölmentse magát.
Éppen ezért, hogy ne az isteni törvényrõl
alkotott vélelem vagy annak megrontott fogalma, hanem igaz és
hiteles ismeret világosítsa meg az emberi elmét és
irányítsa az erkölcsi életet, az Isten iránti
jámborság és vallásosság mellett az Egyház
iránti õszinte és alázatos engedelmességre
is szükség van. Az Egyházat ugyanis maga az Úr
Krisztus tette az igazság tanítómesterévé;
az erkölcsi kérdések rendezése terén is, noha
ezen a téren az emberi ész maga is sok mindent jól
megismerhet. Isten ugyanis, aki a természetes vallási és
erkölcsi igazságok megismerésére az értelem
világosságához a kinyilatkoztatást is hozzáadta,
hogy mindazt, ami helyes és igaz "még az emberi nem
jelenlegi helyzetében is mindenki könnyen, biztosan és tévedésmentesen
megismerhesse," (I. Vatikáni Zsinat. 3. sess. 2. fej.) az Egyházat
ugyanezen célból az egész vallás és erkölcs
igazságának õréül és tanítójául
rendelte. Ezért a hívõknek -- hogy értelmük a
tévedéstõl és erkölcsi életük a
romlástól mentes legyen -- engedelmeskedniük kell az Egyháznak,
azaz értelmüket és akaratukat engedelmesen alá kell
rendelniük neki. S hogy Isten e bõkezû jósággal
nyújtott segítségétõl önmagukat meg ne
fosszák, nemcsak az Egyház ünnepélyesebb döntéseinek
kell engedelmeskedniük, hanem megfelelõ módon azoknak a
rendeleteknek és határozatoknak is, melyekkel az Egyház
bizonyos nézeteket mint veszélyes vagy rossz nézeteket
elvet és elítél. (3. sess. 4. fej.; CIC 1324.)
|