5. ÁLLAMI SEGÍTSÉG

Ha a magánjótékonyság nem elegendõ, az államhatalom feladata pótolni az elégtelen egyéni erõfeszítéseket, fõként a közjó szempontjából oly fontos esetben, mint a családok és a házastársak emberhez méltó helyzete. Ha ugyanis a családoknak, fõként a sokgyermekes családoknak nincs rendes lakása; ha a családfõ nem talál munkaalkalmat és keresetet; ha a mindennapi szükséglet cikkei drágaságuk miatt megvehetetlenek; ha még a családanya is, a család nem kis kárára pénzkeresõ munkára kényszerül, s az anyasággal kapcsolatos rendes és rendkívüli terhek idején megfelelõ élelem gyógyszer, orvosi és más segítség nélkül marad, érthetõ, hogy a házastársak elcsüggednek, túlságosan nehéznek találják a családi élet és Isten törvényeinek megtartását. Veszedelembe kerül a közbiztonság, az állami élet, mert ilyenkor az emberek úgy kétségbe tudnak esni -- mivel semmi vesztenivalójuk nincs --, hogy az állam és a fönnálló rend fölforgatásától várják helyzetük javulását.

Ezért az állami élet és a közjó felelõs õrei a házastársak és a családok megsegítését nem hanyagolhatják el anélkül, hogy súlyosan ne ártsanak az államnak és a közjónak is. A törvényhozásban tehát és az állami költségvetés megállapításakor úgy gondoskodjanak a szegény családok támogatásáról, mint akik az ilyen gondoskodást legelsõ kötelességeik közé sorolják.

E téren fájdalommal látjuk, hogy a természetes rend fölforgatásával a törvénytelen anyának és gyermekének (akit egyébként a nagyobb rossz elhárítása miatt szintén segíteni kell), szívesen és bõségesen nyújtanak olyan támogatást, amit a törvényes anyától és gyermektõl megtagadnak, vagy szûkösen mérik, vagy szinte ki kell tõlük csikarni.