III. A KERESZTÉNY HÁZASSÁG MEGÚJÍTÁSA -  A CSALÁD MEGMENTÉSE

Amit az emberi nem végtelenül bölcs Teremtõje és Megváltója az emberi házasságról elrendelt, Tisztelendõ Testvérek, azt az eddigiekben tisztelettel csodáltuk, ugyanakkor fájlaltuk, hogy az isteni Jóság atyai tervét emberi szenvedélyek, tévedések és bûnök lépten-nyomon meghiúsítják és lábbal tiporják. Rendjénvaló tehát, hogy atyai gondoskodással keressük az alkalmas gyógyszereket, melyekkel a fölsorolt visszaélések kiküszöbölhetõk és mindenütt helyreállítható a házasságot megilletõ tisztelet.

Azért elõször idézzük emlékezetünkbe azt a biztos elvet, amely a józan filozófiában és a teológiában általánosan elfogadott: mindaz, ami eltért a helyes rendtõl, csak úgy vihetõ vissza a természetének megfelelõ eredeti állapotába, ha hozzá mérjük az isteni elgondoláshoz (miként Szent Tamás tanítja: STh I-II. 91,1-2), amely minden igazság példaképe. Ezt sürgette boldogemlékû Elõdünk, XIII. Leó pápa a naturalistákkal szemben e súlyos szavakkal: "Isteni törvény, hogy amit Isten és a természet alkotott, annál hasznosabban és üdvösebben mûködik, minél inkább megmarad épen és változatlanul eredeti állapotában, mert Isten, mindenek alkotója jól tudta, mi válik az egyes alkotások javára és fennmaradására, s akaratával és értelmével mindent úgy rendezett el, hogy célját elérhesse. Ha pedig az emberi vakmerõség vagy gonoszság megváltoztatja és fölforgatja a teremtmények bölcsen megállapított rendjét, akkor a legbölcsebben és leghasznosabbra alkotott dolgok is ártani kezdenek vagy haszontalanná válnak; vagy azért, mert elvesztették segítõ erejüket, vagy mert Isten maga akarja büntetni a halandók gõgjét és vakmerõségét." (Arcanum Enciklika)

A házasság kérdésében tehát helyre kell állítani a helyes rendet, hogy mindenki meglássa Isten elgondolását a házasságról, és törekedjék a szükséges alkalmazkodásra.

Mivel azonban e törekvésnek leginkább a zabolátlan érzéki vágy ereje áll ellen -- ami a házasság szent törvényei megsértésének legfõbb oka --, s mivel az ember nem gyõzheti le érzéki vágyait, ha elõbb meg nem hódol Isten elõtt, mindenekelõtt erre van szükség az Istentõl megállapított rend szerint. Szilárd törvény ugyanis, hogy aki aláveti magát Istennek, az az isteni kegyelem segítségével uralkodni tud érzéki vágya és ösztönei fölött; aki pedig föllázad Isten ellen, fájdalmasan tapasztalja magában erõszakos, érzéki vágyainak háborgását. Szent Ágoston kifejti, mennyire bölcs határozat ez: "Így van jól: az alábbvaló legyen alávetve a följebbvalónak. Azért az ember, aki önmagának alávetni akarja azt, ami benne alacsonyabbrendû, vesse alá magát annak, aki nála följebb való. Ismerd el a rendet, keresd a békét! Te Istennek; neked a test. Van-e igazságosabb és szebb ennél? Te a nagyobbnak, a kisebb neked: te szolgálj annak, aki téged alkotott, hogy neked is szolgáljon az, ami miattad alkottatott. Mert ezt a rendet nem úgy ismertük meg és nem is úgy ajánljuk: neked a test és te Istennek!, hanem: te Istennek és neked a test! Ha pedig megveted azt, hogy te Istennek, soha nem éred el azt, hogy neked a test. Ha nem engedelmeskedsz az Úrnak, gyötörni fog a szolga. (Enarratio in Psalmum 143.)

Az isteni bölcsesség e rendje mellett Szent Pál apostol is tanúságot tesz a Szentlélek sugallatára. Mikor ugyanis megemlékezik a régi bölcsekrõl, akik az általuk megismert és kutatott Teremtõt nem akarták imádni és tisztelni, azt mondja: "Azért Isten átadta õket szívük vágya szerint a tisztátalanságnak, hogy maguk becstelenítsék meg testüket"; és ismét: "ezért az Isten átadta õket meggyalázó szenvedélyeiknek" (Róm 1,24--26). "Isten (ugyanis) a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad" (Jak 4,6), amely nélkül -- erre ugyancsak Szent Pál figyelmeztet -- az ember nem tudja megfékezni lázadozó kívánságait (vö. Róm 7,8).