|
Ezek a
kérdések az egyházi Tanítóhivataltól
az isteni kinyilatkoztatással megvilágított és
gazdagított természettörvényen nyugvó, a
házasságra vonatkozó erkölcsi tanítás
elveinek új és mélyebb meggondolását
követelték.
Egyetlen keresztény sem vonja kétségbe, hogy az
erkölcsi természettörvény magyarázata az
egyházi Tanítóhivatal feladatkörébe tartozik.
Kétségtelen ugyanis -- amint ezt Elõdeink gyakran
kijelentették (vö. X. Pius: Singulari quadam enciklika 1912. -- XI.
Pius: Casti connubii enciklika 1930. -- XII. Pius: Magnificate Dominum.
Beszéd a földkerekség püspökeihez 1954. -- XXIII.
János: Mater et Magistra. 1961.) --, hogy amikor Jézus Krisztus
Pétert és a többi apostolt isteni hatalmának
részesévé tette és minden emberekhez küldte
tanítani (Mt 28,18-19), az egész erkölcsi
törvényt -- azaz nemcsak az evangéliumit, hanem a
természettörvényt is -- õrzésükre
és értelmezésükre bízta. Hiszen a
természettörvény is Isten akaratát fejezi ki,
és az Õ akarata iránti hívõ
engedelmesség szükséges az emberek számára az
örök üdvösség elnyeréséhez (vö.
Mt 7, 21).
Az Egyház ezt a parancsot követve mindig, de
különösen az újabb korban, mind a házasság
természetérõl, mind a házastársi jogok
és kötelességek helyes értelmezésérõl
megfelelõ dokumentumokat adott ki (XIII. Leó: Arcanum
enciklika. -- XI. Pius: Divini
illius Magistri 1939; Casti connubii 1930).
|