|
Ezen okok miatt a házastársi szeretet azt
igényli a házastársaktól, hogy feladatukat
valóban ismerjék, s legyenek tudatában szülõi
felelõsségüknek, melyet ma -- joggal -- annyira
sürgetnek. Éppen ezért helyesen kell érteni. A
szülõi felelõsséget több egymással
összefüggõ törvényes szempont szérint kell
szemlélni.
Ha a biológiai folyamatokra
gondolunk, a szülõi felelõsség a hozzájuk
tartozó funkciók ismeretét és tiszteletben
tartását jelenti, mivel az emberi értelem az élet
továbbadásának képességében az emberi
személyhez tartozó biológiai törvényeket fedez
fel (vö. STh I-II. 94,2).
Ha a velünk született ösztönökre és
szenvedélyekre nézünk, akkor ezek azt az uralmat
igénylik, amelyet az értelemnek és az akaratnak kell
felettük gyakorolnia.
Ha a fizikai, gazdasági, pszichológiai és
szociális feltételekre tekintünk, akkor azokat kell
felelõs szülõknek mondanunk, akik okos megfontolás
és nagylelkû elhatározás után több
gyermeket fogadnak el; vagy akik komoly oknál fogva és megtartva
az erkölcsi törvényeket, meghatározott vagy bizonytalan
idõre úgy döntenek, hogy több gyermeket nem hoznak
világra.
A szülõi felelõsség továbbá
magával hordozza az objektív erkölcsi renddel való
mélyebb kapcsolatot. Ezt a rendet Isten határozta meg, s
hûséges értelmezõje a helyes lelkiismeret. A
szülõi feladat felelõs megoldása tehát
megköveteli, hogy a házastársak teljesen ismerjék
kötelességeiket Isten, önmaguk családjuk és a társadalom
iránt, mindig megõrízve az értékek helyes
rendjét.
Ebbõl adódik, hogy az
élet továbbadásának feladatában a
házastársak nem követhetik a saját
véleményüket úgy, mintha egyénileg és
teljesen szabadon határozhatnák meg a tisztességes utakat,
amelyeken járnak. Ellenkezõleg: tetteiket a teremtõ Isten
terveihez kell alkalmazniuk, amelyet részben a házasság
és a házas élet természete mond el nekik,
részben pedig az Egyház állandó
tanítása hirdet. (GS 50--51.)
|