|
Az emberek joggal jegyzik meg, hogy az egyik
házasfélre, állapotára vagy jogos
kívánságaira való tekintet nélkül
rákényszerített házasélet nem az igazi
szeretet tette, ezért ellenkezik mindazzal, amit az erkölcsi rend a
házastársak kapcsolatában megkövetel. De ha
megfontolják a dolgot, ugyanígy be kell látniuk, hogy a
kölcsönös szeretetnek olyan megnyilvánulása, amely
kárára van az életet továbbadó
képességnek -- amely képességet a mindeneket
Teremtõ Isten különleges törvényekkel írt
beléjük --, szembeszáll mind az isteni tervvel, mely szerint
a házasság alapíttatott, mind az emberi élet
Teremtõjének akaratával. Éppen ezért, ha
valaki Isten ajándékát úgy használja, hogy
akár csak részben is megfosztja az ajándékot
jelentésétõl és céljától,
ellene mond a férfi és a nõ természetének
és a közöttük fennálló bensõséges
kapcsolatnak, és ellene szegül Isten tervének és az
Õ szent akaratának is. Aki pedig az élet
továbbadásának törvényeit megtartva él
a házastársi szeretet ajándékával, az nem az
élet forrása urának, hanem a Teremtõtõl
kiinduló terv szolgájának vallja magát. Amint
ugyanis a test fölött általában nem rendelkezik
korlátlan hatalommal az ember, ugyanígy nincs korlátlan
hatalma nemzõ erõi fölött sem, mert ezek
természetüknél fogva az emberi élet
létrehozására szolgálnak, s ennek az életnek
a kezdete az Isten. "Az emberi életet szentnek kell tekinteni -- figyelmeztetett
XXIII. János pápa -- mert kezdetétõl fogva
föltételezi Isten teremtõ tettét." (Mater et
Magistra enciklika)
|