3. A bûnök teljes megbocsátásához és úgynevezett jóvátételéhez tehát nemcsak az szükséges, hogy lelkünk õszinte megtérésével visszaállítsuk az Istennel való barátságot, és az Isten bölcsességét és jóságát ért megbántásokért engeszteljünk, hanem teljesen helyre kell állitanunk rnindazokat az akár egyéni, személyes jellegû, akár közösségi jellegû vagy éppen az egyeternes rendhez tartozó javakat, amiket a bûn lecsökkentett vagy tönkre is tett. Ez történhet önkéntes jóvátétellel, aminek büntetés jellege is van, vagy az igazságos és végtelenül szent isteni bölcsességtõl ránk szabott büntetések elviselésével, melyekbõl kiviláglik az egész világ elõtt Isten szentsége és tündöklõ dicsõsége. E büntetések létébõl és súlyosságából ismerjük föl a bûn esztelenségét és rosszaságát, illetve rossz következményeit.

A tisztítótûzról szóló tanításból világosan látható, hogy a bûn megbocsátása után is maradhatnak, és valójában gyakran maradnak vissza lerovandó büntetések, vagy a bûnök megtisztítandó maradványai. ⁸ A tisztítótûzben ugyanis az elhunytak lelkei, "akik igaz bûnbánattal, Isten szeretetében haltak meg, anélkül, hogy cselekedeteikért és mulasztásikért a bûnbánat megfelelõ gyümölcseivel elégtételt nyújtottak volna" ⁹ a halál után, tisztitó büntetésekkel tisztulnak. Ezt a liturgikus imádságok is igazolják, melyeket a szentmisére egybegyûlt keresztény közösség a legõsibb idõktõl fogva mondott, azért imádkozva: "hogy, akik bûneinkért méltán bünhõdünk, azokat irgalmasságod neved dicsõségére szabadítsa meg." ¹⁰

Minden e világban zarándokló ember elkövet legalább bocsánatos, s ahogy mondani szokták mindennapos vétkeket: ¹¹ így tehát valamennyien rászorulnak Isten irgalmára, hogy megszabaduljanak a bûnök büntetõ következményeitõl.