11. Ezen igazságokra támaszkodva tehát az Anyaszentegyház, miközben szüntelenül ajánlja hiveinek a búcsúk használatát, mely a történelem tanúsága szerint a keresztény nép számára nagyon kedves és ma is hasznos, egyáltalán nem akarja háttérbe szorítani a megszentelés és tisztulás egyéb módjait, fõként nem a szentmiseáldozatot és a szentségeket, kiváltképp a szentgyónást, de az úgynevezett szentelmények nyújtotta bõséges segítséget sem; végül pedig éppenséggel nem akarja kisebbíteni az imádságnak, a vezeklésnek és a jótékonysági cselekedeteknek értékelését. Mindezen segédeszközöknek közös vonása, hogy annál hatékonyabban adják meg a megszentelõdést és megtisztulást, minél szorosabban kapcsolódik az ember a szeretet által a Fõhöz, Krisztushoz és az Egyház egész testéhez. A szeretet kiemelkedõ helyét a keresztény életben a búcsúk is igazolják. Nem lehet ugyanis búcsút nyerni õszinte metanoia, megtérés és Istennel való kapcsolat nélkül, melyekhez csak hozzájárul az elõirt cselekedetek elvégzése. Megmarad tehát a szeretet rendje, és ebbe szövõdik bele a büntetések elengedése az Egyház kincstárának hasznosítása által.

Az Egyház buzdítja hiveit, hogy se el ne hagyják, se kevésre ne becsüljék atyáik megszentelt hagyományait, hanem fogadják vallásos hittel és engedelrnességgel, és a katolikus család drága kincseként õrizzék. Az Egyház mindazonáltal szabadon hagyja a lehetõséget, hogy ki-ki Isten fiainak szent és jogos szabadságával élve használja a megtisztulásnak és megszentelõdésnek ezeket az eszközeit, de állandóan felhívja a hívõk figyelmét mindarra, ami a búcsúnál elõbbrevaló az üdvösség elnyerése érdekében, mert szükséges, vagy jobb, vagy hatékonyabb. ⁴⁷

Hogy pedig növekedjék a búcsúk iránti tisztelet és megbecsülés, az Anyaszentegyház némi újítást lát szükségesnek a búcsúk fegyelmében, és új szabályok kibocsátását határozta el.