A mûvész a Teremtô Isten képmása

1. Senki nem képes jobban megérezni valamit abból a pátoszból, mellyel Isten a te-remtés kezdetén nézte kezének alkotásait, mint ti, Mûvészek, akik a Szépség alkotó mesterei vagytok. Ennek az érzésnek az utórezgése csillant föl számtalanszor a tekintetben, mellyel ti, bármely kor Mûvészei lebilincselve a hangok és szavak, színek és formák titkzatos hatalmától megcsodáljátok tehetségtek alkotását, s ugyanakkor észlelitek benne a Teremtés titkát, melyben Isten, mindenek egyedüli Teremtôje bizonyos módon részesít benneteket.

Ezért nem találok a Teremtés könyvébôl idézetteknél megfelelôbb szavakat Hozzátok intézett levelem elejére, de erre indítanak régi tapasztalataim is, melyek nagyon meghatározóak voltak egész életemre nézve. Levelemmel szeretném folytatni az Egyház és a Mûvészek közötti termékeny párbeszéd útját, mely az Egyház kétezer éves története alatt soha nem szakadt meg és a harmadik évezred küszöbén még nagy jövô elôtt áll.

Mi a különbség a Teremtô és mûvész között? Aki teremt, a létet ajándékozza, semmibôl hoz elô valamit, ex nihilo sui et subiecti mondja a latin, s ez olyan tevékenység, amire egyedül a Mindenható képes. Ezzel szemben a mûvész már valami létezôt használ föl, aminek formát és jelentést ad. Ez az istenképmás ember sajátos tevékenysége. Mikor ugyanis a Szentírás elmondja, hogy Isten a férfit és a nôt "a maga képmására" megteremtette (vö. Ter 1,27), hozzáfûzi, hogy feladatul adta nekik a Föld feletti uralkodást (vö. Ter 1,28). A teremtés utolsó napja volt (vö. Ter 1,2831). Az elôzô napokon Jahve megteremtette a mindenséget; ezzel meghatározta a kozmikus fejlôdés ritmusát. Végül mint tervének legnemesebb gyümölcsét megteremtette az embert. Hatalma alá vetette az egész látható világot mint beláthatatlan területet, ahol az embernek ki kell bontakoztatnia találékonyságát.

Valójában ugyanis olyan párbeszédrôl van szó, melyre nemcsak a történelmi körülmények és gyakorlati megfontolások késztetnek, hanem mely lényege szerint egyaránt gyökerezik mind a vallási tapasztalatba, mind a mûvészi alkotásba. A Biblia elsô fejezetei Istent úgy is elénk állítják, mint az alkotó ember mintaképét: Istennek mint Teremtônek képe tükrözôdik a mûvészben. E kapcsolatot nagyon szemléletesen fejezi ki a lengyel nyelv, amikor szinte azonos szavak jelentik a Teremtôt és a mûvészt: Stwórca és twórca.

Isten tehát létbe hívta az embert és feladatul adta neki, hogy mûvész legyen. A mûvészi alkotásban bizonyul leginkább Isten képmásának az ember. Feladatát elsôsorban azáltal valósítja meg, hogy saját emberségének csodálatos anyagát formálja, továbbá a körülötte lévô világot is alkotó módon uralja. Az isteni Mûvész szeretettel közeledik a mûvész ember felé, s ad neki egy szikrát isteni bölcsességébôl, amikor arra hívja, hogy legyen részese teremtô erejének.

Természetesen csak részesedésrôl van szó, mely nem szünteti meg a Teremtô és a teremtmény végtelen különbségét, ahogy ezt Nicolaus Cusanus bíboros hangsúlyozta: "A mûvészi alkotás, amit a szerencsés lélek létrehoz, nem az a mûvészet, ami maga Isten, hanem csak közlés és részesedés belôle" ¹

Ezért minél inkább tudatában van egy mûvész adottságainak, annál inkább érzi a késztetést, hogy önmagára és az egész teremtésre szemlélôdve, s egyre elmélyültebben tekintsen, és Istent dicsérô himnusz fakadjon föl a szívébôl. Csak így foghatja föl önmagát, hivatását és küldetését teljes mélységében.