|
4. A társadalomnak a mûvészekre
éppúgy szüksége van, mint tudósokra,
technikusokra, munkásokra, szakemberekre, hitvallókra,
tanítókra, apákra és anyákra. Mindezeknek a
mûvészet azon magasrendû formájával kell szolgálniuk
az egyén növekedését és a társadalom
fejlôdését, ami a nevelés mûvészete.
Ezen belül a mûvészeknek minden nép
mûveltségében megvan a maga helyük. Amennyiben
valóban értékes és szép alkotásokat
hoznak létre, nemcsak saját népük és az
egész emberiség mûveltségét
gyarapítják, hanem kiemelkedô szolgálatot tesznek a
közjónak is. Miközben ugyanis az egyes mûvészek
különbözô hivatása meghatározza
sajátos tevékenységüket, utal a
vállalandó feladatra, az elvégzendô kemény
munkára és az elkerülhetetlen felelôsségre. A
mûvész, aki mindezeknek tudatában van, azt is tudja, hogy
hiú dicsôségvágytól,
népszerûséghajhászástól és
egyéni nyereségvágytól függetlenül kell
alkotnia. Sajátos etikája, sôt lelkisége van a
mûvészi szolgálatnak, mely a maga módján
hozzájárul egy nép életéhez és
újjászületéséhez. Épp erre
látszik utalni Cyprian Norwid, amikor azt mondja: "A
szépség azért van, hogy alkotásra lelkesítsen,
és a mû megszülessen."
|